A Bizottság szerint a kormány nem bánik jól a dolgozókkal, ezért eddig nem kaptunk az EU-s munkahelyvédelmi keretből
A közeljövőben bejelentik Magyarország részvételét a SURE-ban, az Európai Unió válságkezelő hitelprogramjában.
A közeljövőben bejelentik Magyarország részvételét a SURE-ban, az Európai Unió válságkezelő hitelprogramjában.
Pedig tudósítónk szerint csupán néhány perccel a szakszervezeti vezetők sajtótájékoztatója után érkezett meg a Belügyminisztériumba.
A profitot persze kiviszik az országból.
Alföldi Róbert nyílt levélben fordult Rátótihoz, 160 író nyilatkozatban tiltakozott, több színházban is a hallgatók zárták a tegnap esti előadásokat.
Sem az ortodox marxista osztályelemzéshez, sem a feminizmus egydimenziós politikájához nem kívánatos visszatérni. De az interszekcionalitás politikai gyakorlata sem lehet a baloldal útja.
Több fővárosi és vidéki kórházban is látogatási tilalmat rendeltek el.
A hétfői tüntetés és a keddi egyetemfoglalás után a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) új fenntartójának kuratóriumi elnöke, Vidnyánszky Attila rendező volt az ATV Egyenes Beszéd c. műsorának vendége.
Volt kaposvári színművész hallgatókat és tanárokat kérdezünk, hogyan emlékeznek vissza arra az időszakra.
Érdemi felkészülés helyett utolsó pillanatos kapkodást kaptunk a nyakunkba; a tavaszi tanulságok ellenére és az iskolák és családok saját kezdeményezései dacára rendszerszinten nem született megoldás, sem megoldási javaslat arra, hogyan menjen be sokszázezer gyerek az iskolákba fertőzésveszély idején.
Huszonnegyedik napja tart a tiltakozáshullám Belaruszban.
A kedd délutáni hallgatói fórum után hirdették ki követeléseiket az egyetem bejárata előtt.
Újabb település vált a MÁV járatritkításának áldozatává.
Régiós szempontból és történelmi léptékben is jelentős a visszaesés.
Bár a tanév elsején kezdődik, az iskolákba csak negyedikéig szállítják a fertőtlenítőszereket, ráadásul tízezer pedagógus 60, hatvanezer pedagógus 50 év feletti.
A hallgatók szerint annyira nem vették figyelembe az átalakítással kapcsolatos kéréseiket, és olyanokat nyilatkoztak róluk, hogy ezek után ne akarjanak bejutni az SZFE-re.
Az SZFE kuratóriumi elnöke azt hitte, együtt tudnak majd dolgozni a modellváltás után is – mondta el hétfő este az M5 Híradóban, miközben az egyetem előtt ezrek tüntettek az intézmény átalakítása ellen.
A kiválasztott népet démoni és ember alatti ellenség fenyegeti.
Fülöp szerint „a helyzet mostantól tiszta”, ezzel a lépésével egyértelművé kívánja tenni, hogy a döntéseinek pártpolitikai motivációi nincsenek, azokat csak és kizárólag ő hozza.
Hogy jutott hatalomhoz Lukasenka? Mit képvisel a belarusz ellenzék? Mi a szakszervezetek szerepe a mostani tüntetéssorozatban? Interjú.
Holnaptól magántaulajdonba kerül az intézmény, addig még gyorsan megünnepelték az SZFE elmúlt 155 évét.
A Momentum kispesti képviselője és átláthatósági tanácsnoka a Lackner-ügy kivizsgálásáról.
Sajtótájékoztatót tartott Karácsony Gergely főpolgármester és Balogh Samu kabinetfőnök.
Upor László és gyakorlatilag a teljes vezetőség is feláll.
Rájár a rúd Putyin kritikusaira mostanság.
Bár hivatalosan csak „adományt” kértek, valójában aki nem tudott fizetni az egyszer használatos higiénés öltözetért, az nem kísérhette be a vajúdó anyákat a szülőszobára.
Hiába függesztette fel Balogh Csabát a képviselő-testület.
A körülmények egyszerűen nem igazolják a kormány hozzáállásában beállt különbséget. Mi változott március óta?
A levélszavazással elsősorban azok a hátrányosabb helyzetű amerikaiak élnének, akik nem támogatják Trump felső-középosztálybelieknek és gazdagoknak kedvező politikáját. És ha ezek az emberek nagy számban szavaznak a legfontosabb csatatérállamokban, az könnyen az elnök székébe kerülhet.
Az országos választási bizottság végül nyilvánosságra hozta az új adatokat, egy 30 éve uralkodó rendszer dőlhet meg délen.