Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Rogán társasházának kertjébe szórta a nemzeti konzultáció íveit a Momentum

Ez a cikk több mint 3 éves.

Rogán Antal propagandaminiszter 2. kerületi, bérelt lakása alatti udvarra öntötték a Momentum politikusai és aktivistái nemzeti konzultációs ívek tömegét ma reggel. További ívekből pedig a kerítésére is ragasztottak egy „Hazug”-feliratot.

Az akciót rögzítő, a párt Facebook-oldalán közzétett videóban Hajnal Miklós, a Momentum Mozgalom elnökségi tagja elmondta, a koronavírus-járvány csak újabb lehetőség volt a Rogán által vezetett Miniszterelnöki Kabinetirodának arra, hogy a korábbi, Soros-ellenes kampányhoz hasonlóan ismét közpénzből milliárdokat költsön el a kormány és a Fidesz politikai üzeneteinek népszerűsítésére.

Hajnal azt is közölte, a hogy a járvány-konzultáció közel 2 milliárd forintba került, ezt a pénzt szerinte az iskolák, kórházak jobb felkészítésére, szappanra, védőfelszerelésre vagy a koronaválság miatt állásukat vesztettek megsegítésére is fordíthatták volna. Ehelyett az ívek szerinte csupán kampányanyagok, ezért azokat az azokért felelős Rogán kertjébe öntötték, „hadd gyönyörködhessen még sokáig bennük.”

Hajnal azt is elmondta, a Nemzeti Konzultáció kezdete óta Hadházy Ákos független képviselőhöz, és több ellenzéki párthoz hasonlóan a Momentum is „konzultációs ívek tízezreit kapta meg” támogatóitól, akik ahelyett, hogy kitöltve a kormánynak visszaküldték volna azokat, nekik juttatták el, ezek egy részét most zsákokból ők küldték vissza az eredeti feladóhoz.

Rogán Antal válása óta egy 2. kerületi, luxusvillának is nevezhető ingatlan bérel lakásaként, erről korábban kiderült, hogy hivatalosan egyik közvetlen beosztottja, Nagy Ádám édesapjának nevén van rá tulajdonjog bejegyezve.

Orbán Viktor május 29-én jelentette be az új nemzeti konzultáció kiírását. Ebben, noha hivatalosan az a járványt és az annak nyomán kialakult, súlyos globális gazdasági válság kérdéseit volt hivatott kitárgyalni, mégis belekerült egy kérdés Soros Györgyről.

Ez, és más, szokás szerint tendenciózusan megfogalmazott kérdések akkor arra késztették az ellenzéket, hogy a korábbiakhoz hasonlóan ők is gyűjtést rendezzenek, arra biztatva az állampolgárokat, hogy a kormány helyett nekik küldjék vissza a konzultációs íveket.

Később a Párbeszéd azt is nyilvánosságra hozta, hogy a postai úton eljuttatott kérdőívek mellett a konzultáció online felülete számos visszaélésre ad okot, például többször is kitölthető, és az email címek valódiságát sem ellenőrzi a rendszer.

Frissítés, 17.40: Cikkünk korábbi verziójában valótlanul állítottuk, hogy Rogán Antal miniszter villában lakik. Ahogyan a Kormányzati Tájékoztatási Központ szerkesztőségünkhöz elküldött levelében fogalmaz:

„…mai cikkükben valótlanul állítják, hogy Rogán Antal miniszter úrnak villája van. Miniszter úr Budapesten nem rendelkezik ingatlantulajdonnal, egy háromlakásos társasház legfelső emeletén bérel lakást, az önök cikkében említett párt pedig a társasház földszinti lakásának kertjébe öntötte a szemetét. A szomszédok zaklatása nem tartozott eddig az elfogadott politikai cselekvések közé.”

A továbiakban a Központ megjegyzi, szerintük a Momentum Mozgalom akciójával „kétmillió ember véleményét veszik semmibe.”