Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Orbán: október 1-től kötelező lesz a lázmérés az iskolákba való belépéskor

Ez a cikk több mint 3 éves.

Szombat reggel is ülésezett az Operatív Törzs, amin Orbán Viktor is részt vett. A miniszterelnök a megbeszélés után Facebook videóban tájékoztatott az új döntésekről:

  • Október 1-től az iskolákba való belépéskor kötelező lesz a hőmérséklet-mérés.
  • Hatósági áras lesz a koronavírus-teszt, az árról a szerdai kormányülésen fognak dönteni.
  • Ingyenessé teszik az influenzaoltást.

Orbán hozzátette, eddig 3 iskolát és 16 óvodát kellett bezárni, illetve elmondta, hogy több mint 10 ezer szabad kórházi ágy áll rendelkezésre, a lélegeztetőgépek „rendben vannak”, a kórházi kapacitások pedig „szinte korlátlanul állnak rendelkezésre”.

Emellett megjegyezte azt is, hogy jelenleg kevés szabályozás van érvényben, de ezeket szeretnék „kikényszeríteni”, és ha az emberek nem tartják be őket, akkor kénytelen lesznek szankciókat bevetni.

„Ellátatlanul egy magyar ember sem marad, ha elkapja a vírust”

– szögezte le a miniszterelnök, a végén hozzátéve, hogy a védekezés egyik célja, hogy megmentsük az embereket, a másik, hogy megvédjük Magyarország működőképességét, ugyanis „nem béníthat meg bennünket a vírus”.

A hatósági áras koronavírus-tesztekről egyébként már a péntek reggeli Kormányinfón is beszélt Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter, aki azt nyilatkozta,

a teszt ára az eszköz beszerzésére elegendő lesz, nem fog a cégeknek többszörös hasznot hajtani.

Gulyás az oktatással kapcsolatban is beszélt: az őszi érettségiről elmondta, lehet kérni halasztást, ugyanakkor az iskolák által hozott óvintézkedésekről többet nem árult el, a KLIK és az oktatási államtitkárság fognak dönteni a pontos protokollokról.

Mindeközben szombat reggelre újabb rekordot döntött a napi fertőződések száma, egy nap alatt 916 új beteget regisztráltak, 2-en pedig meghaltak a koronavírus-járvány következtében. Az MTI jelentése szerint ezzel 11 825-re nőtt a Magyarországon eddig azonosított fertőzöttek száma, az elhunytak száma 633-ra emelkedett, 4058-an pedig már meggyógyultak. Az aktív fertőzöttek száma 7134.

Az aktív fertőzöttek 42 százaléka, az elhunytak 59 százaléka, a gyógyultak 42 százaléka budapesti. Kórházban 282 koronavírusos beteget ápolnak, közülük 15-en vannak lélegeztetőgépen. Hatósági házi karanténban 25 569-en vannak, a mintavételek száma pedig 529 063.

Címlapkép: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán