Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

A MOK szerint kiemelt kockázatot jelent az egészségügyi dolgozók Szuperkupa-döntőn való részvétele

Ez a cikk több mint 3 éves.

A Magyar Orvosi Kamara (MOK) nem támogatja, hogy az egészségügyi dolgozók nagy számban részt vegyenek a szeptember 24-i Szuperkupa döntőn. A kamara ezt a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) azon bejelentésére reagálta, hogy legalább 500 egészségügyi dolgozó kap meghívást a nemzetközi mérkőzésre.

A MOK a Magyar Hang megkeresésére adott válaszában

járványügyi szempontból kiemelt kockázatúnak nevezte azt, hogy az egészségügyi dolgozókat nagyobb csoportba szervezzék, különösen egy tömegrendezvényen.

Ezt Szlávik János, a Dél-Pesti Centrumkórház infektológiai osztályának főorvosa utóbbi hetekben adott nyilatkozatai is megerősítik: az infektológus augusztus végén arról beszélt, a második hullámban főleg bulikon, esküvőkön és zárt térben tartott rendezvényeken terjed a vírus, és „kicsit meredek dolognak” nevezte, hogy a Szuperkupa-döntőt nézők előtt tervezik megtartani. Ez olyan szempontból is érdekes, hogy ez lesz mintegy féléven belül az első olyan UEFA-versenysorozatban megtartott mérkőzés, amelyen lehetnek nézők.

A MOK-kal és Szlávik Jánossal ellentétben a kormány nem tartja kockázatosnak az egészségügyi dolgozók részvételét a meccsen: Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a pénteki Kormányinfón arról beszélt, a járvány szempontjából nem tartja kockázatosnak, ha egy meccsen egymás mellett, több hely kihagyásával ülnek a nézők. Szintén a Kormányinfón derült ki, hogy az eseményen résztvevő dolgozók utólagos teszteléséről az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) fog dönteni.

Az MLSZ elnöke, Csányi Sándor is inkább a kormány álláspontját képviseli, szerinte a meghirdetett feltételek mellett biztonságos a mérkőzésen való részvétel. A meccsre külföldről érkező vendégek érvényes teszttel jöhetnek csak, mindenkit lázmérőzni fognak és a távolságtartásra is ügyelnek majd. Kincses Gyula, a MOK elnöke pénteken az ATV Egyenes Beszéd című műsorában azonban arra figyelmeztetett, hogy bár érthető, hogy se a lakosság, se a kormány nem nyitott jelenleg az olyan mértékű korlátozásokra, mint amilyeneket utóbbi az első hullámban alkalmazott, azonban az lenne a minimum, hogy az elemi védekezést elősegítse: ebbe tartozik például a maszkviselés és a megfelelő távolság tartása.

Az, hogy pontosan mi alapján kerül kiválasztásra az 500 egészségügyi dolgozó – és hogy egyáltalán pontosan hányan mehetnek majd a meccsre -, hogy intézményeknek vagy személyeknek szól a meghívó, még mindig nem derült ki. A Magyar Hang ezzel kapcsolatban megkereste az MLSZ-t, de választ még nem kaptak.

Annyi konkrétum derült ki még szerdán, hogy a mentősök régiónként 30 páros jegyet igényelhettek, a többire pedig az OMSZ „a mentést egyéb módon segítő bajtársai” regisztrálhattak. Az OMSZ közleménye szerint a jegyek „rekord gyorsasággal”, 21 óra alatt elfogytak, így az már biztos, hogy a mentők több mint 500 fővel vesznek majd részt a Szuperkupa-döntőn.

Hogy ez azt jelenti-e, hogy csupán mentősök szerepelnek a meghívott egészségügyi dolgozók között, vagy pedig ezen a több mint 500 főn felül is igényelhetnek jegyeket mások is, nem világos.

Az egészségügyi dolgozók meghívása a meccsre nem csak járványügyi szempontból problémás: a korábban kiutalt egyszeri 500 ezer forintos jutalomhoz hasonlóan valójában ez egy újabb üres gesztus a kormány részéről azon dolgozók felé, akiknél az alacsonyabb bérkategóriákban az illetménytábla alja idén érte csak el végre a minimálbért. Ahogy azt Kincses Gyula is kiemelte, a második hullám szempontjából az egészségügyben az emberi erőforrás kérdése az egyik legsúlyosabb szempont. A MOK elnökének állítása szerint az első hullámban 4600 körül csökkent az egészségügyi dolgozók száma – tehát meccsjegyek helyett érdemes lenne inkább olyan intézkedéseket hozni, melyek az orvosok, ápolók, mentősök egészségét és egzisztenciális biztonságérzetét fokozzák.

A szombati napon egyébként újabb magyarországi járványügyi rekord dőlt meg: 916 fővel emelkedett a beazonosított koronavírusos betegek száma. Ezzel 7134 főre nőtt az aktív fertőzöttek száma.

Címlapkép: MTI/Czagány Balázs