Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Miközben klímasemlegességről papol, földgázmezőkért megy ölre Törökországgal az EU

Az elmúlt hónapokban ismét nagy figyelem irányult a Földközi-tenger keleti medencéjében jó ideje húzódó és időnként fellángoló görög-ciprusi-török (vagy újabban már egyértelműen EU-Törökország) ellentétre. Még 2011-ben derült fény ugyanis arra, hogy a Ciprus környéki vizek alatt értékes ásványkincsek (elsősorban földgáz) rejtőzhetnek. Tavaly tavasszal pedig már az az értesülés látott napvilágot, hogy a Földközi-tenger keleti medencéje minden bizonnyal a Föld eddig ismert egyik legnagyobb földgázmezejét rejti. Az újonnan fellelt energiahordozókért természetesen intenzív politikai-diplomáciai harc zajlik az Európai Unió és Törökország között, hiszen mindkét oldal jól körülhatárolható érdekekkel rendelkezik a kérdést illetően.

Az EU egy olyan tengeralatti vezeték kiépítésében érdekelt, amely Európába juttatná a földgázt. Ez egyrészt jelentősen felértékelné Görögország és Ciprus szerepét az Unión belül, másrészt számottevően növelné az európai kontinens energetikai függetlenségét. Törökország az erőforrások birtokában szintén (Oroszországtól való) exportfüggőségét csökkentené az energiahordozók terén, másfelől a megszerzett földgáz egy részét exportálná Európába, és ezáltal függésben tartaná az EU-t.

A földközi-tengeri konfliktusról, és 100 éves történetéről írt elemzésünk itt olvasható.

Azonban van egy harmadik szereplő, akinek az érdekei látványosan nem érvényesülnek a mostani konfliktusban, ez pedig a bolygónk. Amikor a közelmúltban a görög-török ellentétről szóló híreket olvastam a mainstream médiában, megdöbbenten tapasztaltam, hogy egyik sajtóorgánumnak vagy politikai erőnek sem fordult meg a fejében, hogy feltegyen egy bizonyos kérdést, miszerint:

az Unió tényleg arról vitatkozik a klímaválság kellős közepén egy nem uniós országgal, hogy melyikük termeljen ki hatalmas mennyiségű fosszilis energiahordozót?

Ez a vita minden korábbinál egyértelműbben leplezi le az Európai Uniónak a globális felmelegedés kapcsán tanúsított álszent magatartását.

A kétszínűség újabb epizódja

Önmagában nonszensz, hogy miközben nagyon is tudatában vagyunk annak a fenyegetésnek, amelyet a klímaváltozás jelent az emberiség számára, mégis rendszeresen olvasunk arról, hogy éppen kik és hol bukkantak új kőolaj vagy földgáz lelőhelyekre, illetve azokat mikor és hogyan tervezik elkezdeni kitermelni. De a tény, hogy jelen esetben mindezt az az Európai Unió szándékozik meglépni, amely a nemzetközi porondon folyamatosan a globális felmelegedés elleni küzdelem élharcosaként szeretné beállítani magát, több mint kiábrándító és dühítő. Vagyis pontosabban az volna, ha nem lennénk tisztában azzal, hogy egész idáig mit is tett az EU a klímakatasztrófa elkerülése vagy legalább enyhítése érdekében.

Elég visszagondolnunk az elmúlt kevesebb, mint egy évre: miben is merültek ki Európa klímaügyben tett lépései? Talán a legnagyobb politikai és médiafigyelmet az váltotta ki, amikor tavaly decemberben az Ursula von der Leyen által vezetett Európai Bizottság bemutatta a European Green Deal nevű környezetvédelmi javaslatcsomagot. Korábban a Mérce és a Balra át! egyaránt közöltek remek cikkeket arról, hogy mik is a legfőbb problémák az egyesült államokbeli Green New Deal silány utánzatának számító klímavédelmi stratégiával, így erre most bővebben nem térnék ki. Amiket a számos kritika közül talán a legérdemesebb kiemelni: a European Green Deal nem tűz ki igazán ambiciózus célokat, ha pedig mégis, akkor azok végrehajtása sem történne meg a szükséges időn belül. Emellett a program a legtöbb helyen kidolgozatlan a megvalósítás mikéntjét illetően, és szinte egyáltalán nem szentel figyelmet sem a rendszerszintű problémáknak, sem a globális felmelegedéssel szorosan összekapcsolódó egyéb társadalmi kérdéseknek. Ha pedig az igencsak vérszegényre sikerült zöld tervezet önmagában nem lett volna elegendő, idén júliusban az Európai Tanács által a koronavírus-járvány okozta válság miatt elfogadott gazdasági mentőcsomagról kiderült, hogy abban a European Green Deal költségvetését 30 milliárd euróról 10 milliárd euróra (vagyis az eredeti összeg kétharmadával!) csökkentették.

Az Európai Bizottság elnökének szerdai évértékelőjében is központi szerepet játszott a gondolat, hogy Európának első kontinensként klímasemlegessé kell válnia 2050-re, a bizottság új javaslata szerint a 2030-as kibocsátáscsökkentési célt 40-ről 55 százalékra kell módosítani. Hogy ehhez ki mindenkivel kellene felvennie a harcot, arról itt írtunk.

És hogy hova akarok mindezzel kilyukadni? Oda, hogy miközben mindaz, amit az Európai Unió a közelmúltban fel tud mutatni a klímavédelem ügyében nem több, mint egy elképesztően gyengére sikerült és forrásai többségétől megfosztott javaslatcsomag, addig a közösség országai éppen arról folytatnak vitákat, hogy miképpen szerezhetnék meg a Föld egyik legnagyobb ismert földgáz készletét. Nem is beszélve arról, hogy a tengeralatti energiahordozók kitermelése és a szállításukat biztosító infrastruktúra kiépítése szinte mindig hatványozott veszélyt jelentenek az érintett terület élővilágára nézve.

Mindezek gyakorlatilag alapjaiban ássák alá azt a képet, amelyet az EU a globális felmelegedés kérdésében igyekszik kialakítani magáról, miszerint a „fejlett világ” országainak közösségeként emberfeletti erőfeszítéseket tesz a klímakatasztrófa elkerülése érdekében, példát mutatva ezzel a harmadik világ fejlődő országainak.

S habár viszonylag jogos érvként hozható fel az, hogy a földgáz a fosszilisek közül mégiscsak a legtisztább energiahordozók egyike, azért tegyük a kezünket a szívünkre: vajon ha más, még szennyezőbb energiaforrásról (pl. kőolajról) lenne szó, akkor a jelen körülmények mellett nem ugyanaz történne, mint most? Ha Európa az elmúlt évtizedekben (vagy legalább az utóbbi pár évben) egy pillanatig is valóban komolyan vette volna a klímaváltozás jelentette fenyegetést, és nekilátott volna a fosszilis energiahordozók kiszorításának, valamint a megújuló energiaforrásokra való átállásnak, akkor tálán a mostani EU-Törökország konfliktus nem is létezhetne. Hiszen a kontinens energetikai függetlensége a zöldenergia – és esetleg bizonyos mértékben az atomenergia – révén tulajdonképpen biztosított lenne, a törökök kezében pedig nem maradna ütőkártya az európai országokkal szemben, és piac sem lenne, ahol a földgázt értékesíteni lehetne. Jogosan merülhet fel persze az a kérdés is, hogy mennyivel lenne jobb a környezetnek, ha Törökország termelné ki és hasznosítaná ezeket az erőforrásokat? Természetesen semmivel. De azt kívánom, hogy bárcsak arról szólna a jelenlegi konfliktus, hogy egyik fél se termelje ki azt a földgázt…

Járvány: elszalasztott lehetőség

Ami viszont még az Európai Unió eddigi klímapolitikájánál is elkeserítőbb képet fest, az a jövőre vonatkozó elképzelések szinte teljes hiánya e téren. Mert ha valamikor, akkor éppen most, a koronavírus-járvány okozta világméretű leállás és válság alatt igenis lett volna idő és lehetőség új, ambiciózus célok megfogalmazására, valamint annak megtervezésére, hogy miként építsük zöld alapokon újjá a gazdaságainkat. A Földközi-tenger földgázkincsének kitermelése pedig, ha valamit, akkor ezt biztosan nem fogja előmozdítani. Ehelyett további évekkel/évtizedekkel hosszabbíthatja meg a fosszilis energiaipar élettartamát és vele együtt a bolygónk kizsákmányolását.

Afelől ugyanakkor biztosak lehetünk, hogy nyertesei így is lesznek a Földközi-tenger keleti medencéjében zajló eseményeknek, méghozzá a nagy energiaipari cégek személyében.

Még tavaly ősszel napvilágot látott  – egyebek mellett – az a hír, hogy az olasz ENI és a francia Total közös konzorciuma újabb licencet szerzett ahhoz, hogy földgázmezőket tárjon fel Ciprus környékén. Nem sokkal ezt követően pedig arról értesülhettünk, hogy a szigetország 25 évre szóló gázkitermelési engedélyt adott annak az Aphrodite nevezetű konzorciumnak, amely a Shellt is magában foglalja. De (természetesen) több amerikai olajcég is „ólálkodik” a térség ásványkincsei körül.

A fentieket figyelembe véve tehát elmondható, hogy a klímakatasztrófa elkerüléséhez továbbra sem kerültünk közelebb, de legalább ezúttal is lesznek olyanok, akik nyugodt szívvel profitálnak majd a bolygónk tönkretételéből…

Címlapkép: Európai Tanács