Káosz Spanyolországban! Egy nap alatt 49 000 „migráns tört be” az EU-ba Marokkó felől! Porrá égett autók, felbátorodott tömeg, katonakorú arabok, háborús állapotok. A szalagcímeket már azelőtt meg lehetett volna írni a Ceutánál a kerítést áttörő tízezrekről és az őket visszatartani igyekvő spanyol hadseregről, hogy a konfliktus egyáltalán elkezdődött volna.

A „mérsékelt” európai vezetők és európai sajtó a határok lezárásáról, Schengen végéről, a nyugati civilizáció vesztéről, új mór invázióról és hasonlókról cikkeznek. Pedro Sánchez maga is hirtelen alább hagyott eddigi toleráns retorikájával és beígérte, az országot ostromló felháborodott bevándorlók nem fognak bekerülni az ország amúgy a többi EU-s tagállamánál nagylelkűbb menekültügyi programjába, sőt őket inváziós tömegként, elég erélyesen fogják kezelni.„Arról pedig szó sem lehet”, tette hozzá „hogy az észak-afrikai spanyol területről valaha is az európai kontinensre lépjenek az érintettek.”.

Az EU-s nagykövetek keddre Spanyolország ügyében „rendkívüli értekezletet hirdettek”, a spanyolországi sajtó pedig nyilvánosságra hozott egy, az események előtt készült titkosszolgálati jelentést, amely határozott következtetésként vonta le, hogy 

„VI. Mohammed király valószínűleg a marokkói koronázási emlékünnepséggel (július 30.) egyidőben nagylelkű kegyelmi gesztust fog tenni a határon. Ezeket a kezdeti figyelmeztetéseket olyan jelentések követték, amelyek szerint migránsok úsztak át Fnideqből – amely spanyolul Castillejos néven ismert – a határon, valamint buszok szállítottak embereket Marokkó különböző részeiből a határ felé.”

A jelentés alapján a parlamenti, ellenzéki jobboldal Pedro Sánchez kormányfő felelősségét is felvetette, de ami még lényegesebb, egyértelmű bizonyítékot szolgáltatott a szándékos, marokkói provokáció tényére. Ennek ellenére az EU-ban, és az amerikai jobboldalon is inkább Spanyolország kormányát igyekeznek pellengérre állítani. A következőkben megvizsgáljuk azt is, miért.

JD Vance amerikai alelnök, vagy az izraeli kormányközeli források jelentős kárörömmel reagáltak a csütörtöki, kaotikus képekre. Mindeközben az sem volt sokáig világos, mi ez a Ceuta és hol van.

Mint később kiderült, ez nem véletlenül történt.

A ceutai krízis ugyanis minden bizonnyal mesterségesen megrendezett válság.

A terv

A főszereplők Marokkó királya, VI. Mohamed, Donald Trump amerikai elnök és Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök. A célpontok: Pedro Sánchez és a Trumppal, Izraellel szembehelyezkedő spanyol, radikálisnak számító baloldali retorika, illetve Algéria kormánya.

De kezdjük a történetet az elején!

Ceuta városa, amelynek lakossága jelentős része észak-afrikai, muszlim arab, nem az Ibériai-félszigeten található. A spanyol gyarmati kivonulás után a Marokkó területéből kiszakított, spanyolos kultúrájú és széleskörű autonómiájáról ismert Ceuta és Melilla enklávéi épp azért váltak a Földközi-tengeri migrációs útvonal gyújtópontjaivá. Az afrikai nem EU-s országoktól két dolog választotta el őket: egy hatalmas, szögesdrótokkal megerősített kerítés az „Európa-erőd” részeként, és a kerítés nem EU-s oldalán nagy létszámban állomásozó, felettébb agresszív marokkói csendőrök.

Ez utóbbi szervezetet éppen a 2015-ös, nagy migrációs hullám elkerülésének jegyében több, mint egy évtizede az Európai Unió fizeti. VI. Mohamed Marokkó alkotmányos királya saját országában nem örvend túl nagy népszerűségnek autokratikus törekvései miatt. Az évek során tökélyre fejlesztette azt a modellt, melyben a gazdag európai országok fizetnek neki azért, hogy az országában megrekedt afrikai és közel-keleti bevándorlókat, valamint saját állampolgárait nem engedi illegálisan spanyol területre lépni.

A spanyol kormány a már Spanyolországban élő bevándorlóknak extra jogokat biztosít, azaz könnyebb utat próbál számukra kialakítani az állampolgárság felé – ezzel viszont éppen a kapitalista növekedést és munkaerőpiacot erősíti. Ám ezt a stratégiát addig folytathatja könnyedén, amíg Marokkó kormánya a szubszaharai menekültek nagyobb részét százezrével a városaiban kialakult gettók elviselhetetlen körülményei között tartja, erőszakkal, azért, mert az EU ezért jelentős összegeket utal át nekik, azért cserébe, hogy az észak-afrikai királyság „visszafogadási egyezményt” kötött az unió tagállamaival a területükre Marokkóból érkező emberek esetében.

VI. Mohamed király így a madridi kormányt is sakkban tudja tartani, még hozzá nem csupán migrációs kérdésekben. Tulajdonképpen bármi, amit Spanyolország nem akar megtenni, de Marokkó szeretné, elérhető egyszerűen úgy, hogy a király megfenyegeti a spanyol kormányt azzal, hogy nagy balhét szervez Ceutában és Melillában.

Most se történt más, de ahhoz, hogy megértsük, pár hónappal korábbra kell visszatekintenünk. Mint ismert, a 2026 februárjában az USA és Izrael által indított, Irán elleni, nagyszabású háborúhoz az EU tagállamai Trump határozott kérése után sem voltak hajlandóak csatlakozni. Egy olyan állam is akadt, balközép kormánnyal, amely politikát csinált abból, hogy az amerikai elnök kéréseit megtagadta, kritizálta Izrael gázai népirtását és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróságra (ICC) beidézett miniszterelnökét, sőt, még migrációs politikájában is eltért az amerikai és európai fősodortól.

Ez Pedro Sánchez és a spanyol szocialista-újbalos együttműködésre épülő kormány volt. Sánchez határozottan kijelentette, Spanyolország semmiféle segítséget, még a NATO-s bázisokat és légteret sem bocsátja rendelkezésre Irán-ellenes akciókhoz. Eközben nagyszabású programot hirdetett, amely megkönnyíti a – főként dél-amerikai származású – spanyolországi bevándorlók állampolgársági eljárását. Ezzel egyszerre kívánja biztosítani az ország kiugró gazdasági teljesítményéhez szükséges extra munkaerőt, és emberséges megoldást kínál a migrációra – Európában talán egyedül.

Sőt, egy, a kormánytól független határozattal a spanyol bírói testület is elrendelte: még a határon illegálisan átjutó menedékkérőknek is joga lesz ezentúl Spanyolország területén tartózkodni. Ez a döntés nem arról szól, hogy mindenki maradhat, aki a tengeren érkezik. Hanem arról, hogy azt sem lehet tisztességes eljárás nélkül kitenni az országból, aki illegálisan, a tengeren keresztül érkezik a spanyol szárazföldre.

A jogi „liberalizmust” a Sánchez-kormány eddig is az Európában elképzelhető legszigorúbb határőrizettel kompenzálta. Az sokat elmond erről az – emberi jogi szempontból igencsak kétséges – határőrizeti gyakorlatról, hogy a Frontex, az európai határvédő szervezet külön is megdicsérte azt.

Sánchez tehát nem a „woke-jóember-humanista” akinek most a média megpróbálja lefesteni, ám igaz, hogy határozott véleménye van külpolitikai kérdésekben és menedékjog területén is, amit nem félt Washington és Brüsszel ellenében is képviselni.

A kivitelezés

Az események ilyen láncolatát láthatóan diplomáciai kudarcként kezeli az USA és Izrael. Ezért – ahogyan arra Bruno Maçães portugál újságíró is figyelmeztet, izraeli és marokkói kormánykörökhöz köthető elemzők már ez év áprilisában olyan tervvel álltak elő, amellyel tompítanák Spanyolország nemzetközi fórumokon, a palesztinok humanitárius katasztrófája ügyében tett tiltakozásait, illetve megbuktathatnák az ezeket megfogalmazó Sánchez-kormányt.

A terv lényege Ceuta és Melilla státuszának megkérdőjelezése volt, olyan narratívát építve, amelyben újra figyelem irányul a 16. századi Spanyol korona gyarmatosításának brutalitásaira. E narratíva reakciós konklúziója szerint a rend akkor áll helyre, ha Ceuta és Melilla visszakerül Marokkóhoz.

Izrael és Marokkó között évek óta szoros a diplomáciai kapcsolat. VI. Mohamed ugyanis, gazdasági előnyökért cserébe aláírta, sőt nagy propagandát is csapott az úgynevezett „Árbahám-megállapodásoknak”, amelyek keretében Izrael több szunni arab monarchiával is kiegyezett a síita Iráni Iszlám Köztársaság helyzetét gyengítendő. Sőt, a király később Marokkót bevitte Trump „Béketanácsába” is, ahol az amerikai elnök legközelebbi szövetségesei gyülekeznek. Emellett Mohamed király volt az első szunni arab államfő, aki megígérte, Trumpék Gáza-tervét fegyveres marokkói erők övezetbe küldésével is támogatná, ez a haderő együttműködnek az izraeli, és tervezett USA megszálló erőkkel.

De tavasszal még nehéz volt meggyőzni arról Marokkót, hogy pusztán Izrael tervei alapján aktívan ellenséges viszonyt alakítson ki Madriddal.

Ehhez más is kellett, méghozzá Sánchez kormányának külpolitikai irányváltása a Magreb-térségben. Jeremy Cliffe londoni újságíró hívta fel arra a figyelmet, hogy a spanyol miniszterelnök az utóbbi időben felvette az intenzív kapcsolatot Marokkó ősellenségével, az eddig fekete báránynak számító Algériával. 

A dolognak hosszú előtörténete van. Éppen július 20-án látogatott ugyanis Sánchez Algírba, véget vetve a két ország 2022 óta tartó diplomáciai válságának. Algéria ugyanis történelmi okokból támogatja a marokkóiak által katonai megszállás alatt tartott Nyugat-Szahara felkelőit és annak fegyveres Polisario frontját.

2022-ben ezelőtt a spanyol kormány éppen Marokkó királyának kívánságára végül elismerte a megszállók fennhatóságát Nyugat-Szahara felett. Ezzel viszont Madrid magára haragította Algériát, akikre viszont most, az iráni háború és orosz-ukrán háború óta szükségük van, hiszen innen vásárol Madrid cseppfolyós gázt, megkerülve az amerikaiakat és katariakat is.

Ez már éppen elég volt ahhoz, hogy Marokkóban beteljen a pohár. Videófelvételek tanúsága szerint a marokkói hatóságok tízezrével szállítottak a Ceuta környéki spanyol határhoz olyan Rabatban, Marrákesben, Casablancában élő, a szubszaharai régióból érkező menekülteket, akik közül sokan hajléktalanok vagy a helyi szervezett bűnözésből próbálnak megélni.. A határnál gyülekező tömeg azután a kerítést áttörte, megtámadta a rendőrséget, és Ceuta környékén spontán zavargásokba kezdett.

Sáncheznek végül a hadsereget kellett bevetnie, és a nagyjából 49 000 átjutóból 37 000-et egy nap alatt visszaszállítottak Marokkóba, miután a rövid káosz után a marokkói kormány is ígéretet tett visszafogadásukra. A folyamat közben legalább 57 ember vesztette életét, főként a tengerbe vesztek a Ceutába való átkelés közben.

Az eredmény

A spanyol kormányfő határozott fellépése előtt viszont már elkészültek a rémisztő videók, JD Vance és a Marco Rubio vezette amerikai Külügyminisztérium pedig közleményt adott ki az ügyben. Utóbbi arról szólt, hogy az amerikai kormány „a spanyol nép és Ceuta népe mellett áll az elnyomó szélsőbaloldali, migránsbarát rezsim” ellen. Vance-ék lépése értelmezhető az államügyekbe való beavatkozásként is.

VI. Mohamed kemény eszközökkel tette világossá, mi a következménye annak, ha Spanyolország szuverén külpolitikája mentén olyan lépéseket tesz, mint az ősellenségnek számító Algériához való közeledés. Azt is megtapasztalhatta Sánchez, hogy az USA vezetői igen korlátozott mozgásteret jelölnek ki európai szövetségeseiknek, és nem tűrik, ha átlépik ezeket a határokat –  ilyen „határátlépés” Irán lerohanásának ellenzése, sőt akadályozása, vagy az LNG Algériából való beszerzése. Eközben az izraeli kormány hangsúlyozhatja  Spanyolország álszentségét, az izraeli emberiesség elleni bűntettek súlyát azzal kisebbítve, hogy közben a spanyol rendfenntartók is követnek el jogsértéseket, például a ceutai arabokkal szemben.

Ez maga a káosz, és annak visszataszító kihasználása.

Az amerikai és izraeli nyomás, valamint Marokkó királyának cinikus akciója csak ahhoz hasonlítható, mint amikor Vlagyimir Putyin és Aljakszandar Lukasenka belarusz elnök 2020-ban ugyancsak közel-keleti bevándorlók „átengedésével” zsarolták Lengyelországot és Litvániát.

Ilyen módszerekkel zsarolhatóak olyan országok, amelyekben a migrációtól való félelem már minden más megoldást háttérbe szorított. Ha egy politikai kérdésre valaki kizárólag rendőrségi eszközökkel, könnygázzal és vízágyúval tud válaszolni, akkor lényegében bármilyen követelésnek engedhet.