„Az állami gépezet fekete lyukként szippantja be az erőforrásokat” – nem jut el az ukrán menekültekhez minden nekik szánt adomány
Nincsenek könnyen elérhető információk, sem olyan hálózatok, ahová segítségért vagy támogatásért lehet fordulni.
Nincsenek könnyen elérhető információk, sem olyan hálózatok, ahová segítségért vagy támogatásért lehet fordulni.
A Mérce egy budapesti antifasiszta konferencia után kérdezte a brit politikust.
A kérdező Gulyás Márton az ország, a világ és a baloldal jelenlegi dilemmáira volt leginkább kíváncsi.
Lengyelország ukrán menekültek millióit fogadja be, de a közel-keleti és afrikai menekültek ellen falat épített.
Pedig helye talán lett volna.
„A probléma nem a mi partunkon van, úgyhogy tartsuk csak ott.”
Spanyolországban például négyszer, Lengyelországban pedig 52-szer több kérelmet nyújtottak be az ukrajnai háború elől menekülők, mint nálunk.
A BOK Sportcsarnokból kitiltották Ujhelyi Sándort, elmondása szerint azért, mert kritikákat fogalmazott meg a menekülteket segítő csarnok működésével kapcsolatban.
Olvasom az Origón, hogy a rendőrök kint segítenek a Keletinél az Ukrajnából érkező menekülteknek, és hogy Orbán Viktor most levélben arra buzdít, hogy segítsen mindenki.
Van-e még tér a pedagógusok érdekérvényesítésének az ukrajnai háború kitörése után?