Tamás Gáspár Miklós-interjúval indított kedden a Partizán új, Készületlenül című podcastja. Gulyás Márton ebben a sorozatban azokkal ül le, akikkel saját bevallása szerint bármikor tudna egyet beszélgetni a világ dolgairól. Így került össze GM és TGM, és így tudtuk meg a címet firtató zárókérdésre, hogy a készületlenség akár jó is lehet – a szerelemben. Na de ne szaladjunk ennyire előre.
Ez már nem az a falu
Az interjúalany most beszélt hosszabban először intenzív kezelést igénylő betegségéről, tűrhető állapotáról, illetve arról a perspektívaváltásról, amelyet a betegellátás megtapasztalása jelentett számára, és ennek helyszíne, a budapesti Kék Golyó utcai onkológiai intézet. ’89 óta nem került kapcsolatba annyi emberrel, mint kezelése időtartama alatt, és az így kirajzolódó képről sok jót nem tudott mondani.
A járóbetegellátást is meghatározza az osztály- és nemi kérdés: a Kék Golyóba főleg középkorú vidéki nők járnak. A falvakban, ahonnan indulnak, legtöbbször bolt, pap vagy kocsma sincs; az „átlag” páciens az infrastruktúra és a tömegközlekedési opciók hiánya miatt a hajnali ötös munkásjárattal indul. Mivel csak 9-kor nyit a kórház, fél 7-től 9-ig (rossz idő esetén kapualjakban) ácsorog. Ha szerencsés esetben 11 körül már sorra kerül, amiatt izgulhat, hogy hogy mivel és hogyan ér majd haza.
A „vidéki magyar férfi” nem jár orvoshoz,
állapította meg TGM.
Általában véve, a filozófus nem gondolja, hogy az emberiség ma rosszabb lenne, mint korábban volt. Noha „rettenetes baj van”: embereknek úgy kell politikai és gazdasági okok miatt elhagyniuk otthonaikat, hogy eközben túltermelési válság van, a jelenlegi nyolc helyett tizenegy milliárdnak termelünk; Európában pedig, ahova a menekülők többsége tart szerinte, ma kizárólag rasszista és nőellenes diskurzusokkal lehet választást nyerni. Az nyilvánvaló, hogy mindenki nem fér el a kontinensen, de a NER-ellenzék senkit sem engedne be, akárcsak Orbán, bár ezt kevesen merik annyira nyíltan kimondani, mint a korábbi miniszterelnök-jelölt Márki-Zay Péter.
Majd következtek az ellenpéldák. Az abortuszellenes légkörben Franciaország vény- és térítésmentessé készül tenni az esemény utáni tablettákat, az iráni tiltakozások kapcsán pedig videofelvételeket említ: egyiken egy nő veti le hidzsábját, és alatta a haja tiszta fehér; egy másikon pedig fiatal lányok köztéren, a család és a barátok diadalmas üvöltése közepette vágnak bele a hagyományos hajkoronáikba. A hidzsáb levetéséért Iránban négy év fegyház a büntetés.
A szabadság és az emancipáció vágya nem halt ki, az utóbbi időben folytatott beszélgetéseinek következtetése pedig az, hogy az emberek szabadságra és boldogságra vágynak, amelynek megadására viszont a fennálló társadalmak egyikének sincs semmilyen eszköze.
Gohar Eshghi, whose son Sattar Beheshti, a blogger, was killed under torture in prison in 2012, has filmed herself removing her hijab „after 80 years” and inviting all Iranian people to pour into streets against the Islamic Republic. pic.twitter.com/weRomJpTmI
— Iran International English (@IranIntl_En) October 18, 2022
Orbán, Kövér és a nyugati baloldal
A kérdező az ország, a világ és a baloldal jelenlegi dilemmáira szeretett volna válaszokat kapni az aktuálpolitikai ügyekben egy ideje hallgató filozófustól, de reálpolitikai nézőpontja nem mindig mozgott együtt TGM gondolatfelvetésével. Ez leginkább a Nyugat fogalmának a podcast 70 perce alatt vissza-visszatérő szétszálazásában volt tetten érhető.
Gulyás egy tünetértékű Nyugat-képpel konfrontálta a filozófust: woke-ideológia, Ukrajna USA általi gyarmatosítása stb. TGM viszont a fogalmat mint egy saját magával folyamatos feszültségben levő hagyományt mutatta fel. Amelyen ugyanúgy „belül” helyezkedik el humanizmus és antihumanizmus, imperializmus és dekolonializáció, mint ahogy ez a fogalom adta meg a keretét a hajdani antikapitalista baloldal és a haladó polgárság egymást feltételező, előtér-háttérként bonyolódó viszonyának. Sőt mi több, a Nyugat saját „öndögítésének”, azaz tönkretételének fantáziáit Oswald Spengler és Ortega y Gasset óta menetrendszerűen bemutatja, tehát a reflexió híjával levő nyugatutálat nem járul hozzá a helyzet valódi megértéséhez és megértetéséhez – a baloldalon sem.
Ugyanakkor Kelet- és Nyugat-Európa mint olyan, valójában nem tartoznak össze.
Európát mint egységet Adolf Hitler emlegette előszeretettel a Nyugat helyett: ez a megjegyzés pedig különösen élessé teszi TGM azon kijelentéseit, melyeket az Európa három történeti régiója című, eredetileg az 1980-as szamizdat Bibó-emlékkönyvbe készült tanulmány történész szerzőjének, Szűcs Jenőnek szán: az ő „Közép-Európája” nem egyéb, mint a kisebbségi komplexusaival küzdő Kelet-Európa eufemizált önképe. De ugyanilyen végzetesnek hat az ukrajnai háború kontextusában TGM-nek az a mondata, miszerint Ukrajna nyugati integrációja hiú ábrándokra épül, ezért nem is lehet több nagyhatalmi expanziónál. A demokrácia védelmére hivatkozni Ukrajna esetében már csak amiatt is hamisan cseng, mivel a politikai rendszer leginkább az oroszországihoz hasonlít, bár az már kevésbé „ördögtől való”, véli TGM, hogy a gyengébb felet egy háborúban felfegyverezzék. Kipcsak-ügyben egyenesen Orbán Viktornak van tehát igaza, és bár elsőre anomáliának tűnik a keresztyén Magyarország a Türk Tanács muszlim államai között – miféle keresztyén kurzus az, amelyben az ürességtől kongnak a templomok?
Az egyetemesség morálja
A Nyugat tehát a világi hatalomnak azt a kettősségét jelenti, amely tudatában van annak, hogy minden kultúra, minden civilizáció mérgezett és kizsákmányoláson alapul. Csak míg, mint Nietzsche is mondja, a régi kultúrák rabszolgaságra, tehát metafizikai egyenlőtlenségre épültek, addig a keresztyénség ezt megváltoztatta annak kijelentésével, hogy a másik is embertárs.
Más szóval a keresztyénség (és a szocializmus) egyáltalában alkalmassá tette az embert arra, hogy azt mondhassa a hatalomnak: „nem szégyelled magad?!”
A hatalmat egyetlen zsarnoki rendszerben nem lehet felkérdezni, a fasizmusban. Ez annyiban radikálisabb a kommunista hagyománynál is, hogy nem alapul semmiféle univerzalista számonkérhetőségen és morálon: azt ígéri, hogy kiirt ennyi meg ennyi embert, és pontosan ezt is teszi.
A szocializmus ugyanis Platón, a sztoa és a keresztyénség folytatója egy olyan egyetemesség gondolatában, amelyben az ember nincs arra kényszerítve, hogy mások uralma alatt éljen.
De kik lennének ma, a proletariátus politikai szubjektum mivoltának elvesztésével a szocializmus, a kommunizmus és az anarchizmus képviselői és címzettjei? TGM Herbert Marcuse válaszát idézi, aki szerint az ifjúság, a színesek és a nők. A munkásosztályt a huszadik század folyamán ezzel szemben olyan szociáldemokrata pártok képviselték, akik a munkásság jólétéért cserébe lemondtak annak emancipációjáról.
Ez lenne tehát a mai radikalizmus genealógiája. Az identitáspolitika a szegény színeseket emancipálja túlzásokkal, de túlkapásai tehetetlenségből fakadnak: a baloldaliak csak egymást üthetik, mivel senki mással nem kerülnek politikai kontaktusba.
Little girls against old misogynist tyrants.
„Women! Life! Freedom!”#IranProtests2022 #IranRevolution2022 #MahsaAmini #Mahsa_Amini #مهسا_امینی #IranRevolution #Iran #IranProtests #opIran #IranianLivesMatter pic.twitter.com/TB8svLlU2E
— Anonymous (@YourAnonCentral) October 18, 2022
Népi posztmodern
A beszélgetés során a felvilágosító típusú modernitás előtti világ egy darabkája, az 1830-as, legutolsó magyar parasztfelkelés is felsejlik. TGM a felkelés okát firtató kérdésre a tömegpszichózist kiváltó kolerajárányt nevezte meg mint okot („a reneszánsz óta nincsenek éhséglázadások, az éhes ember nem lázadni akar, hanem enni”). A parasztok a láthatatlanul terjedő betegséget a zsidók képzelt kútmérgezéseire fogják, és egyaránt ölnek zsidót, orvost, csendőrt.
Az 1830-as magyarországi koleralázadásról és az annak nyomában indult forradalmi hullámokról itt olvasható a Mérce elemzése, a tágabb kontextusra való kitekintéssel.
A covidjárvány nyomában felvirágzó új kelet-európai felvilágosodás-ellenességben, „népi posztmodernben” a baloldal semennyire sem érvényesülhet. És a közvélemény alakulását opportunista módon lekövető orbáni járványkezelés (és végsősoron kormányzás) alternatívájaként felértékelődnek azok a politikák, amelyek a legkevesebb rosszat okozzák.
Ha a jelenlegi politikai berendezkedés nem képes anélkül békét teremteni, hogy az ukránokat kiirtanánk, a német kancellár Olaf Scholz habozása, halogatása a legpozitívabb dologként mutatkozik meg.
Az interjú a lélek művelésére szolgáló esetleges könyvajánló (Csehov, Turgenyev, illetve Peter Handke) mellett egy, a hegeli történetfilozófiával szembehelyezni kívánt Schelling-rekonstrukció szándékával ér véget.
Hol kezdődik az ész, amennyiben nem egy mechanikus végtelenséget, hanem a létet magát tekintjük, vagyis egy olyan világot, amelyben van ész? Milyen mértékben föltétele a világ létének az, hogy én gondolkodom? És ha megalapozható az ész léte az univerzum létében és megfordítva, akkor mit gondolunk a baloldali politikafilozófia szempontjából döntő kérdésekről, hogy mi egy dolog, egy tárgy, illetve egy személy? Ha, mint Marxtól tudjuk, a kapitalista termelésben az ember változik dologgá, és az érték elevenedik meg, mit tekintünk elevennek, dolognak és szellemnek?
