Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Az emberek szabadságra és boldogságra vágynak – TGM Készületlenül

Tamás Gáspár Miklós-interjúval indított kedden a Partizán új, Készületlenül című podcastja. Gulyás Márton ebben a sorozatban azokkal ül le, akikkel saját bevallása szerint bármikor tudna egyet beszélgetni a világ dolgairól. Így került össze GM és TGM, és így tudtuk meg a címet firtató zárókérdésre, hogy a készületlenség akár jó is lehet – a szerelemben. Na de ne szaladjunk ennyire előre.

Ez már nem az a falu

Az interjúalany most beszélt hosszabban először intenzív kezelést igénylő betegségéről, ’tűrhető’ állapotáról, illetve arról a perspektívaváltásról, amelyet a betegellátás megtapasztalása jelentett számára, és ennek helyszíne, a budapesti Kék Golyó utcai onkológiai intézet. ’89 óta nem került kapcsolatba annyi emberrel, mint kezelése időtartama alatt, és az így kirajzolódó képről sok jót nem tudott mondani.

A járóbetegellátást is meghatározza az osztály- és nemi kérdés: a Kék Golyóba főleg középkorú vidéki nők járnak.  A falvakban, ahonnan indulnak, legtöbbször bolt, pap vagy kocsma sincs; az „átlag” páciens az infrastruktúra és a tömegközlekedési opciók hiánya miatt a hajnali ötös munkásjárattal indul. Mivel csak 9-kor nyit a kórház, fél 7-től 9-ig (rossz idő esetén kapualjakban) ácsorog. Ha szerencsés esetben 11 körül már sorra kerül, amiatt izgulhat, hogy hogy mivel és hogyan ér majd haza.

A „vidéki magyar férfi” nem jár orvoshoz,

állapította meg TGM.

Általában véve, a filozófus nem gondolja, hogy az emberiség ma rosszabb lenne, mint korábban volt. Noha „rettenetes baj van”: embereknek úgy kell politikai és gazdasági okok miatt elhagyniuk otthonaikat, hogy eközben túltermelési válság van, a jelenlegi nyolc helyett tizenegy milliárdnak termelünk; Európában pedig, ahova a menekülők többsége tart szerinte, ma kizárólag rasszista és nőellenes diskurzusokkal lehet választást nyerni. Az nyilvánvaló, hogy mindenki nem fér el a kontinensen, de a NER-ellenzék senkit sem engedne be, akárcsak Orbán, bár ezt kevesen merik annyira nyíltan kimondani, mint a korábbi miniszterelnök-jelölt Márki-Zay Péter.

Majd következtek az ellenpéldák. Az abortuszellenes légkörben Franciaország vény- és térítésmentessé készül tenni az esemény utáni tablettákat, az iráni tiltakozások kapcsán pedig videofelvételeket említ: egyiken egy nő veti le hidzsábját, és alatta a haja tiszta fehér; egy másikon pedig  fiatal lányok köztéren, a család és a barátok diadalmas üvöltése közepette vágnak bele a hagyományos hajkoronáikba. A hidzsáb levetéséért Iránban négy év fegyház a büntetés.

A szabadság és az emancipáció vágya nem halt ki, az utóbbi időben folytatott beszélgetéseinek következtetése pedig az, hogy az emberek szabadságra és boldogságra vágynak, amelynek megadására viszont a fennálló társadalmak egyikének sincs semmilyen eszköze.

Orbán, Kövér és a nyugati baloldal

A kérdező az ország, a világ és a baloldal jelenlegi dilemmáira szeretett volna válaszokat kapni az aktuálpolitikai ügyekben egy ideje hallgató filozófustól, de reálpolitikai nézőpontja nem mindig mozgott együtt TGM gondolatfelvetésével. Ez leginkább a Nyugat fogalmának a podcast 70 perce alatt vissza-visszatérő szétszálazásában volt tetten érhető.

Gulyás egy tünetértékű Nyugat-képpel konfrontálta a filozófust: woke-ideológia, Ukrajna USA általi gyarmatosítása stb. TGM viszont a fogalmat mint egy saját magával folyamatos feszültségben levő hagyományt mutatta fel. Amelyen ugyanúgy „belül” helyezkedik el humanizmus és antihumanizmus, imperializmus és dekolonializáció, mint ahogy ez a fogalom adta meg a keretét a hajdani antikapitalista baloldal és a haladó polgárság egymást feltételező, előtér-háttérként bonyolódó viszonyának. Sőt mi több, a Nyugat saját „öndögítésének”, azaz tönkretételének fantáziáit Oswald Spengler és Ortega y Gasset óta menetrendszerűen bemutatja, tehát a reflexió híjával levő nyugatutálat nem járul hozzá a helyzet valódi megértéséhez és megértetéséhez – a baloldalon sem.

Ugyanakkor Kelet- és Nyugat-Európa mint olyan, valójában nem tartoznak össze.

Európát mint egységet Adolf Hitler emlegette előszeretettel a Nyugat helyett: ez a megjegyzés pedig különösen élessé teszi TGM azon kijelentéseit, melyeket az Európa három történeti régiója című, eredetileg az 1980-as szamizdat Bibó-emlékkönyvbe készült tanulmány történész szerzőjének, Szűcs Jenőnek szán: az ő „Közép-Európája” nem egyéb, mint a kisebbségi komplexusaival küzdő Kelet-Európa eufemizált önképe. De ugyanilyen végzetesnek hat az ukrajnai háború kontextusában TGM-nek az a mondata, miszerint Ukrajna nyugati integrációja hiú ábrándokra épül, ezért nem is lehet több nagyhatalmi expanziónál. A demokrácia védelmére hivatkozni Ukrajna esetében már csak amiatt is hamisan cseng, mivel a politikai rendszer leginkább az oroszországihoz hasonlít, bár az már kevésbé „ördögtől való”, véli TGM, hogy a gyengébb felet egy háborúban felfegyverezzék. Kipcsak-ügyben egyenesen Orbán Viktornak van tehát igaza, és bár elsőre anomáliának tűnik a keresztyén Magyarország a Türk Tanács muszlim államai között – miféle keresztyén kurzus az, amelyben az ürességtől kongnak a templomok?

Az egyetemesség morálja

A Nyugat tehát a világi hatalomnak azt a kettősségét jelenti, amely tudatában van annak, hogy minden kultúra, minden civilizáció mérgezett és kizsákmányoláson alapul. Csak míg, mint Nietzsche is mondja, a régi kultúrák rabszolgaságra, tehát metafizikai egyenlőtlenségre épültek, addig a keresztyénség ezt megváltoztatta annak kijelentésével, hogy a másik is embertárs.

Más szóval a keresztyénség (és a szocializmus) egyáltalában alkalmassá tette az embert arra, hogy azt mondhassa a hatalomnak: „nem szégyelled magad?!”

A hatalmat egyetlen zsarnoki rendszerben nem lehet felkérdezni, a fasizmusban. Ez annyiban radikálisabb a kommunista hagyománynál is, hogy nem alapul semmiféle univerzalista számonkérhetőségen és morálon: azt ígéri, hogy kiirt ennyi meg ennyi embert, és pontosan ezt is teszi.

A szocializmus ugyanis Platón, a sztoa és a keresztyénség folytatója egy olyan egyetemesség gondolatában, amelyben az ember nincs arra kényszerítve, hogy mások uralma alatt éljen.

De kik lennének ma, a proletariátus politikai szubjektum mivoltának elvesztésével a szocializmus, a kommunizmus és az anarchizmus képviselői és címzettjei? TGM Herbert Marcuse válaszát idézi, aki szerint az ifjúság, a színesek és a nők. A munkásosztályt a huszadik század folyamán ezzel szemben olyan szociáldemokrata pártok képviselték, akik a munkásság jólétéért cserébe lemondtak annak emancipációjáról.

Ez lenne tehát a mai radikalizmus genealógiája. Az identitáspolitika a szegény színeseket emancipálja túlzásokkal, de túlkapásai tehetetlenségből fakadnak: a baloldaliak csak egymást üthetik, mivel senki mással nem kerülnek politikai kontaktusba.

Népi posztmodern

A beszélgetés során a felvilágosító típusú modernitás előtti világ egy darabkája, az 1830-as, legutolsó magyar parasztfelkelés is felsejlik. TGM a felkelés okát firtató kérdésre a tömegpszichózist kiváltó kolerajárányt nevezte meg mint okot („a reneszánsz óta nincsenek éhséglázadások, az éhes ember nem lázadni akar, hanem enni”). A parasztok a láthatatlanul terjedő betegséget a zsidók képzelt kútmérgezéseire fogják, és egyaránt ölnek zsidót, orvost, csendőrt.

Az 1830-as magyarországi koleralázadásról és az annak nyomában indult forradalmi hullámokról itt olvasható a Mérce elemzése, a tágabb kontextusra való kitekintéssel.

A covidjárvány nyomában felvirágzó új kelet-európai felvilágosodás-ellenességben, „népi posztmodernben” a baloldal semennyire sem érvényesülhet. És a közvélemény alakulását opportunista módon lekövető orbáni járványkezelés (és végsősoron kormányzás) alternatívájaként felértékelődnek azok a politikák, amelyek a legkevesebb rosszat okozzák.

Ha a jelenlegi politikai berendezkedés nem képes anélkül békét teremteni, hogy az ukránokat kiirtanánk, a német kancellár Olaf Scholz habozása, halogatása a legpozitívabb dologként mutatkozik meg.

Az interjú a lélek művelésére szolgáló esetleges könyvajánló (Csehov, Turgenyev, illetve Peter Handke) mellett egy, a hegeli történetfilozófiával szembehelyezni kívánt Schelling-rekonstrukció szándékával ér véget.

Hol kezdődik az ész, amennyiben nem egy mechanikus végtelenséget, hanem a létet magát tekintjük, vagyis egy olyan világot, amelyben van ész? Milyen mértékben föltétele a világ létének az, hogy én gondolkodom? És ha megalapozható az ész léte az univerzum létében és megfordítva, akkor mit gondolunk a baloldali politikafilozófia szempontjából döntő kérdésekről, hogy mi egy dolog, egy tárgy, illetve egy személy? Ha, mint Marxtól tudjuk, a kapitalista termelésben az ember változik dologgá, és az érték elevenedik meg, mit tekintünk elevennek, dolognak és szellemnek?

Kiemelt kép: Tamás Gáspár Miklós 2016.10.08. Kossuth tér. Fotó: B. Molnár Béla.