Miután egészségügyi problémákra hivatkozva lemondott Japán leghosszabban, nyolc éven keresztül regnáló miniszterelnöke, Abe Sindzó, a kormányzó Liberális Demokrata Párt korábbi háttéremberét, a kormányszóvivőként, kabinetfőnökként és az eddigi miniszterelnök „intézőjeként” ismert Szuga Josihidét jelölte ki utódjául – írja a BBC.
Az újságírók körében válaszolási hajlandóságára utalóan csak „Vasfal” becenévvel illetett Szuga tehát nem a társadalom széles köreinek támogatása, de „füstös hátsó szobákban született megállapodások” eredményeként került a hatalomba.
Mindazonáltal a kormány eddigi intézőjeként, háttérembereként és a japán politikai valamint kormányzati, bürokratikus rendszer feketeöves szakértőjeként kétség nem férhet ahhoz, hogy hatékonyan fogja majd tovább vinni elődje politikai irányvonalát.
Jesper Koll, a BBC Tokióban élő szakértője szerint
„ez egyértelműen az LDP füstös szobáiban megtartott választás, a népnek nem volt szava Japán miniszterelnökének kiválasztásában. Végső soron csak akkor vagy jó a pártodnak, ha nyilvános választásokon tudsz győzni. Bizonyítania kell a társadalom és pártja számára, hogy megérdemli hogy miniszterelnök legyen.”
Koll szerint azért esett Szugára a választás, mert a párton belül nem láttak más komolyan szóba jöhető alternatívát. Ez annak is köszönhető, hogy nem sokan gondolták volna egy hónappal ezelőtt, hogy Abe távozni fog posztjáról – pláne nem a tokiói olimpia előtt – korábban pedig az ország környezetvédelmi minisztere, Sinjiro Koizumi neve merült fel általában, mint lehetséges utódja, aki az ország – egyébként eddig nem túl komolyan vehető – zöld elkötelezettségét is szimbolizálta volna, és viszonylag népszerű politikusként gyakran szerepelt a nyilvánosságban.
Ezzel szemben Szuga háttérember-jellegét kritizálta a tokiói Sophia Egyetem professzora, Koicsi Nakano. Mint mondta,
„azzal szerezte meg a hatalmat, hogy megvan az ellenfelei és a sajtó megszorongatására alkalmas politikai eszköztára, és a képessége, hogy titkos üzleteken és a bürokraták kontrollján keresztül uralja a helyzetet”.
Ez pedig sokak szerint visszaüthet, tekintve hogy ezekkel a képességekkel meg lehet nyerni a gazdasági elit szimpátiáját, azonban meglehetősen széles körű népjóléti intézkedésekre lesz szükség ahhoz, hogy a társadalom széles körei is a megfelelő embernek lássák az ország élén – pláne a koronavírus-járvány és válság idején.
Az Abe regnálására jellemző nyolc év politikai stabilitás után pedig sokan attól tartanak, hogy visszatér a „forgóajtó” időszaka: az előző miniszterelnököt megelőző harminc évben Japán tizenkilenc miniszterelnököt fogyasztott el, amennyiben pedig Szuga nem tudja a társadalom és pártja stabil támogatását megszerezni, kiújulhatnak az ország politikájára korábban jellemző végtelen hatalmi harcok – amit névleg természetesen mindenki igyekszik elkerülni.
Az elmúlt évek japán politikájának továbbvitelében nem sok köszönet lesz a japán nép számára: az egyébként nem túlzottan liberális, és még kevésbé demokratikus Liberális Demokrata Párt kormányzása alatt a második világháború óta jobbára pacifista nézeteket hirdető Japán erősen militarista, nacionalista pályára fordult.
Ugyanakkor a kormány intézkedései népszerűek voltak a felsőbb társadalmi rétegek körében, miután az elmúlt években számos gazdaságélénkítő intézkedést foganatosítottak – mindazonáltal ezek jelentős részben az elit érdekeit szolgálták, miközben az ország számos társadalmi problémával kénytelen szembe nézni.
Ezek között általában első helyen szokták említeni az elöregedő társadalmat, de szintén fontos a társadalom elmagányosodása és a stressz, mint népbetegség – ami mind-mind visszavezethető legalábbis részben a dolgozók Japánban jellemző szélsőséges kizsákmányolására.
