Abe Sinzo nagyot nyerhet Japánban, nőhet a távol-keleti feszültség

Abe japán miniszterelnök Barack Obama akkori amerikai elnökkel Tokióban, 2014

 

Az előrejelzések szerint a kormányfő Liberális Demokrata Pártja 311 helyet szerezhet a 465 fős alsóházban, ezzel Abe Sinzo minden valószínűség szerint megszerezheti az általa kért felhatalmazást.

A kampány a jobboldali Abe Sinzo miniszterelnök személye körül folyt. Amennyiben Sinzo nyer, elérheti rég dédelgetett célját, hogy elemeiben változtassa meg Japán 1945 utáni, pacifista alkotmányát. A cél érdekében még Donald Trumpot is körbeudvarolta. Mostani esetleges bukása azonban a székébe kerülhet.

Sinzo az utóbbi években a Kína és nyugati szövetségesek közötti feszült viszony és az Észak-Koreai fenyegetés nyomán kezdett újrafegyverkezésbe. Talán ez is lehet az oka hogy a miniszterelnök időközi választást írt ki, minél hamarabb meg akarja szerezni alkotmányozó többségét a hadsereg szélesebb körű kiépítéséhez.

A japán alkotmány 9. cikkelye tiltja saját hadsereg fenntartását, de az Abe-kormány a gyakorlatban máris megszegte ezt, önvédelemre hivatkozva. Ha most az általa vezetett Liberális Demokrata Párt (LDP) kétharmadot szerez, a parlament formálisan is engedélyezheti a fegyverkezést.

Abe Sinzo kormánya évek óta néz szembe a militarizmus és a japán nacionalizmus miatt pacifista tüntetésekkel. A japán kormány azonban rendre hangsúlyozza, hogy az USA-val és más nyugati szövetségesekkel összhangban épít ki hathatósabb védelmet. Az országban a második világháború óta számos amerikai katonai bázis épült ki, a legnagyobb a haditengerészet Okinawai támaszpontja, amely ellen évtizedek óta tüntetnek baloldali és keresztény civilek.

Az USA és szövetségesei még Barack Obama elnöksége alatt építettek ki Dél-Koreától Délkelet-Ázsiáig terjedő bázisrendszert a Kínai Néphadsereg ellen. A kínai pártvezetés az elmúlt években egyre agresszívabb fellépése miatt ítélte el rendszeresen Washingtont. Japán ennek a távol-keleti amerikai védelmi rendszernek a legfontosabb eleme.

A japán miniszterelnök és az LDP főleg a Bank of Japan nagyvonalú  monetáris politikája miatt népszerű, várhatóan emiatt nem néz szembe majd komoly problémákkal ma sem.

(Reuters)