Az Európai Bíróság kimondta, a teljes magyar menekültpolitika jogellenes
A Magyar Helsinki Bizottság szerint a mai ítélet remélhetőleg véget vet a magyar menekültügy egyik legszégyenteljesebb gyakorlatának.
A Magyar Helsinki Bizottság szerint a mai ítélet remélhetőleg véget vet a magyar menekültügy egyik legszégyenteljesebb gyakorlatának.
Vagyis a magyar és a lengyel kormány alkujának egy része semmis, így januártól életbe kell hogy lépjen a jogállami feltételrendszer.
Pedig Gulyás Gergely és Orbán Viktor is ezt ígérte.
Ő az első jelölt, akit bejelentettek a körzetben.
Épp 75 éve kezdődött a magyar holokauszt főbűnöseinek népbírósági pere. Miként volt lehetséges a vidék sebes „zsidótlanítása” és mi volt a magyar állam szerepe?
Az aktivista csoport szerint az átláthatatlan döntéshozatal, az indokolatlannak tűnő személyi kinevezések és a városvezetés elzárkózása a nyilvános és szakmai alapú párbeszédtől egyelőre nem mutatják azt, hogy lezárult volna egy korszak 2019 októberében.
Több mint egy hónapja élünk együtt a járványra hivatkozva hozott abszurd szabályokkal. Haladéktalanul változtatni kellene, mert ez az ünnepekkor tragikus helyzeteket fog előidézni.
Bár az Országgyűlés idén már nem ülésezik, Kocsis Máté szerint ez nem jelenthet akadályt, hiszen a kormány korábban is élt a rendkívüli jogrend adta lehetőséggel, így nem kizárt, hogy még idén döntés születik a kérdésben.
A ma kiszivárgott javaslatot változatlan formában fogadta el a Néppárt.
A „börtönbiznisz” szigorításának megszavazásával a kormány tovább görgeti saját narratíváját ahelyett, hogy higgadt szakmai konzultációt folytatna a problémáról.
A multimilliárdos az OTP Bank vezérét, Csányi Sándort sejti az ellene folytatott hatósági akciók mögött.
Végre kiderülhet, az Avalon Center Kft. pontosan hogyan kívánja módosíttatni a helyi rendeleteket, hogy megépíthesse a helyiekből erős ellenérzéseket kiváltó szállodáját.
A jelenlegi polgármesteri hivatal szerint a visszaélés következtében havonta 800 millió forintnyi kár éri a kerületet.
Sokan kénytelenek másodállást vállalni, vagy ideiglenesen ételt szállítani.
A nyílt, verbális abúzussal, amely kifejezetten egy társadalmi csoportot céloz, újabb mélységekbe süllyedt a közbeszéd színvonala.
Egy jogvédő civil szervezet szerint a hivatalos vakcina regisztráció viszont jogilag aggályos lehet.
A Parlament erősen támadja azokat a pontokat, amiben Orbánnak végül sikerült engedményt elérnie.
Gajdics volt a kormánypárti sajtó egyik legfontosabb alakja az elmúlt 20 évben, szinte az összes párthű médiacégnél volt már kulcspozícióban. Sok szokatlan dolog történt 2020-ban, de ez a beszélgetés még idén is kiemelkedik.
Nem szabad, hogy a munkáltatók következmények és egyeztetés nélkül cselekedjenek.
Újabb hat ember ellen emelt vádat a Parlament előtt 2018 decemberében tartott demonstrációkkal kapcsolatban, egyikükre letöltendő börtönt is kért, egy, a Mérce olvasói számára már ismerős külföldi diák ellen viszont megszüntették az eljárást.
A napirenden az állásukat elvesztett szülők támogatása és a PCR-tesztek ingyenessé nyilvánítása is szerepelt.
Csak a keddi napirenden összesen 21 olyan törvényről döntött az Országgyűlés, amelyek elhanyagolható mértékben kapcsolódnak akár közvetetten is a járvány elleni védekezéshez.
Az országban hetek óta tüntetnek a multikat kiszolgáló törvények miatt.
A meritokrácia, az autonóm gondolkozók és a fiatal roma értelmiségiek előtt ugyanolyan vastagak a Városháza falai, mint László Mária vagy Choli idejében.
A megválasztott demokrata elnök végül nemcsak az elektori kollégiumi szavazáson, hanem a popular vote-on is magabiztosan győzött Trumppal szemben.
A nyáron novicsokkal megmérgezett politikust követő különítményt telefon hívások és repülőutak segítségével leplezték le.
Fontos tanulságokkal szolgál a The Intercept által közölt Biden-hangfelvétel arról, hogy mire lehet számítani a kormányától, már ami a hangvételt és a retorikát illeti.
Azt nagyon jól tudja, mit nem kéne tennie egy nőnek, hogy boldog legyen. Például azt hinnie, egyenlő fizetés jár neki ugyanazért a munkáért.
Több százmillió dollárnyi adó tűnik el a jogilag kivitelezhető trükkök segítségével.
Pogátsa Zoltán megbírált cikkében csakugyan antikommunistának és szovjetellenesnek mutatkozik. Emiatt ne lehetne szociáldemokrata?