Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Az iparűzési adó és az önkényes pénzosztás miatt átlátható kompenzációs javaslatot várnak az önkormányzatok a kormánytól

Ez a cikk több mint 3 éves.

A Magyar Önkormányzatok Szövetsége átlátható kompenzációs javaslatot, valamint egyeztetést kér a kormánytól az iparűzési adó elfelezésének kapcsán. Szerintük ugyanis a kormány a járvány és a gazdasági válság kezelésének felelősségét ledobva magáról már teljesen nyíltan helyezi saját hatalmi-gazdasági érdekeit az ország érdekei elé. Ez nem csak abban nyilvánul meg, hogy diszkriminálták az ellenzéki vezetésű településeket a karácsony napján közzétett önkormányzati támogat támogatások elosztásakor – azt is elfogadhatatlannak tartják, több százmilliárd forintnyi közpénzt szórtak el olyan célra, amelynek semmi köze sem a járvány, sem a gazdasági válság hatásainak kezeléséhez.

„Egyértelművé vált az is, hogy az iparűzési adó megfelezése a válság által sújtott vállalkozásoknak érdemi segítséget nem jelent, veszélyezteti azonban a kulcsfontosságú közszolgáltatások, egyebek közt a városi tömegközlekedés, a szemétszállítás, a köztisztaság, az óvodai-bölcsődei ellátás, a kulturális, egészségügyi és szociális támogatások biztosítását az ország számos településén”

-írják.

Miután december 19-én Orbán Viktor miniszterelnök új gazdaságvédelmi intézkedéseket jelentett be – amelynek részeként januártól megfeleznék kis- és középvállalkozások és egyéni vállalkozók iparűzési adóját – a Budapestet és más ellenzéki vezetésű városokat tömörítő Szabad Városok Szövetsége közös tiltakozásra hívta az önkormányzatokat. Az iparűzési adó megfelezése nagyjából azt jelenti, hogy a települési önkormányzatok várhatóan 220 milliárd forintot, bevételük 9 százalékát, a fővárosi önkormányzatok pedig közel az ötödét, 18 százalékát bukják el jövőre.

Szerencsére a karácsonykor kiadott Magyar Közlönyből az is kiderült: az ünnep alkalmából aránytalanul jutalmazták a kormánypárti vezetésű városokat, míg az ellenzékiek jó esetben is csak címkézett pénzt kaptak. Ez pedig úgy is értelmezhető, hogy a kormány kárpótolta a kormánypárti vezetésű városokat az iparűzési adó elvonásáért, miközben az ellenzéki vezetésű városok egyszerűen hoppon maradtak.

„Az, hogy a működési kompenzáció odaítélésekor a kormány a fideszes vezetésű településekkel kivételezett, nem csak azt jelenti, hogy a kormány kész lemondani több mint 2,5 millió magyar hétköznapi biztonságáról, de ez a döntés ellentétes a közvetett hátrányos megkülönböztetést tiltó törvényi szabályokkal is. Városaink kifosztása nem kormányzás!”

-áll a közleményben.

A Magyar Önkormányzatok Szövetsége elnökségének állásfoglalása

A kormány a járvány és a gazdasági válság kezelésének…

Közzétette: Szabad Városok – 2020. december 28., hétfő

A Magyar Önkormányzatok Szövetsége ezért azt várja a kormánytól, hogy az önkormányzatokat sújtó kormányzati megszorítások kompenzálásáról állapodjon meg a magyar településeket képviselő minden önkormányzati szövetséggel.

Emellett elvárják azt is, hogy a januárra tervezett egyeztetés előtt hozzák nyilvánosságra az önkormányzatok kompenzálására vonatkozó javaslatot, amelynek módja nem lehet más, csakis átlátható és normatív, teljességgel mellőzi a hatalmi-politikai szempontokat és csakis az önkormányzatok működőképességét, a közszolgáltatások ellátásának biztonságát és a településeken élők nyugodt hétköznapjait szolgálja.

A MÖSZ szerint mindez megteremhető akkor, ha a kormány azonnali hatállyal befejezi az „önző, hatalmi érdekeket szolgáló pénzszórást” és ehelyett a járvány, valamint a válság hatásainak kezelését tekinti elsődleges felelősségének.

Címlapkép: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán