Iszonyatos melegben fekszenek a betegek a kórházakban
32 fokban szenvednek az ágyhoz kötött kórházi ápoltak az ATV riportja szerint.
32 fokban szenvednek az ágyhoz kötött kórházi ápoltak az ATV riportja szerint.
A Simicska birodalom eltűnése után érdemes szétnézni a magyar médiapiacon. Bár Kocsis Máté tegnap este a Fidesz által visszafoglalt Hír Tv-ben azt mondta, hogy nincs kormánypárti médiatúlsúly, ennek most már teljesen egyértelműen az ellenkezője igaz.
„ha az emberek csak a sztrájk kedvéért sztrájkolnak, akkor sztárjkoljanak csak, a munkáikat és a repülőgépeket pedig átvisszuk máshová.”
A Fidesz-közeli Demokrata hetilap cikke szerint leváltották Prőőhle Gergelyt a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) éléről. Az Index megkérdezte Prőhlét, aki nem tud erről.
Az aszfaltozás nem tarthatott túl sokáig, mert a jelek szerint a MÁV nem nézte jó szemmel a területén felújító aktivistákat, és rájuk hívták a rendőrséget.
A kormányzó dán liberálisok, a Venstre egyik képviselője a nőkre nézve „erősen elnyomónak” titulálta a tradicionális muszlim ruhadarabok viselését.
Az elégtétel nem azt jelenti, hogy van egy sérelem, ami viszonzást kíván, hanem azt, hogy a kormányoldal bármikor kreál egy sérelmet, egy csatát, ami után viszonzásul lecsaphat a koncra.
A Szabadság térre, a volt tévészékház elé hirdetett tüntetést a Momentum. A megjelent kb. 200, főleg tizen- és huszonéves fiatal három beszédet hallgatott meg, majd üzeneteikkel telefújtak használt tévéket, amelyeket utána a párt vezetői a Hír TV elé szállítottak.
Tombolnak a kommentelők a Hír TV iránytűjének 180 fokos elfordítása után.
Jeff Sessions egyelőre nem mutatta még jelét annak, hogy teljesítené az elnök utasítását.
Ahogy egész nap hallani lehetett, tényleg a 2015-es Hír TV visszaállítása zajlik. Kálmán Olga helyén ugyanis az a Földi-Kovács Andrea vezet majd 19 órától műsort, aki a G-nap után hagyta el a Hír TV-t, hogy az M1 és az Echo TV érintésével most visszatérjen.
A Magyar Hang a Facebook oldalán jelentette be, hogy a műsort a lap irodájában leforgatják és élőben fogják adni a Facebookon.
A Szabadság térre, az MTV régi székháza elé hívja a párt azokat, akiknek fontos a kormánytól független sajtó szabadsága.
Simicska urat nem könnyű megijeszteni. Az, hogy lemondott összes vállalatairól (kivéve egy kecskefarmot), mutatja: helyreállt a rend, senki nem használhatja Orbán ellen az Orbán ellenőrzése alá beterelt párhuzamos népgazdaságot és „mélyállami” hálózatot, mert különben.
Felmondási idejét tölti, ezért nem nyilatkozhatott a tévés műsorvezető arról, hogy láthatjuk-e ma este a képernyőn, nem sokkal később azonban már a mai napra is hivatalosan műsorváltozást jelentett be a televízió. A tegnapi Egyenesen mai ismétlése helyett sőt Orbán Viktor tusványosi beszédét játszották be.
A jelek szerint a televíziós csatorna visszarendeződik Fidesz-közeli médiává.
A Heti Válasznál a HírTv 2004-es tulajdonosváltása után helyezkedett el, előbb szerkesztőbizottsági elnökként, majd főszerkesztőként.
A Magyar Hang értesülései szerint Kálmán Olgának már délelőtt 11 óra előtt felmondtak.
Nyerges Zsolt tulajdonos Liszkay Gábor Mediaworks-vezér kezébe adta a Hír TV irányítását, a televízió munkatársai közül akiket nem rúgtak ki, azoknak ultimátumot adott az új vezetőség.
Miközben arról hallani, hogy főváros egyre bizonytalanabb jogi helyzete miatt nem indul a következő választáson, most korára hivatkozva mondta azt, hogy valószínűleg jövőre tölti be utoljára a főpolgármesteri posztot.
Ez az eddigi negatív rekord.
Csintalan szerint tőle, Kálmán Olgától és néhány műsortól kell csak megválni.
Többen választják a pályát, de a lemorzsolódás még nagyobb.
Civilek is beszálltak a kárpátaljai romaellenes gyújtogatás áldozatainak megsegítésébe.
Az LMP és a Jobbik képviselői szerint az ehhez szükséges képviselői aláírások hamarosan összegyűlhetnek.
Kabinetje a Kongresszust megkerülve vágná vissza a tőkejövedelmek után fizetendő járulékot az USA-ban.
A nagyüzemi állattartás ellen nagyon komoly emberi jogi szempontok szólnak: tönkreteszi a benne dolgozókat, olyannyira, hogy a vágóhidak környékén az erőszakos bűnözés is bizonyíthatóan nagyobb.
Újabb multit csábítottunk Magyarországra. Biztos nem olcsón, de a részletek nem ismertek.
135 nap alatt vesztette életét ez a 259 ember, tehát 2016 telén naponta két ember halt meg Magyarországon fagyhalál következtében.
Az OLAF jelentésében szereplő Tábor Viktor már a 2014-es kitiltási ügyben is kulcsszerepet vitt. Most sorozatos túlszámlázások miatt 9 milliárd forintot kell az ügy miatt visszafizetnünk az EU-nak.