Volt rendőr gyilkolhatta meg márciusban a brazil emberi jogi aktivistát, Marielle Francót
Hat tanú állítja, hogy a világhírű emberi jogi és LMBTQ-aktivsta Marielle Francót egy volt katonai rendőr gyilkolta meg
Hat tanú állítja, hogy a világhírű emberi jogi és LMBTQ-aktivsta Marielle Francót egy volt katonai rendőr gyilkolta meg
Cseh Katalinnak a rendőrök azt mondták „tiltott pirotechnikai eszköznek” számít a játékboltban kapható füstszórója.
A Várkert Bazárnál is alakult már ki kisebb dulakodás a rendőrségi dokumentumok szerint.
Életének 75. évében elhunyt a filmipar megújításáért felelős kormánybiztos.
Gyurcsány Ferenc polgári peres eljárást indított a Facebook-posztom miatt, és 100 ezer forintot követel tőlem a jó hírneve megsértéséért, rágalmazás miatt.
A berlini és müncheni magyarok is a német multikon kérték számon a felelősségüket.
Aggódnak a szülők, hogy arra jogosultak esnek majd el az ápolási díjból a kormány által bevezetett pontrendszer miatt.
Macron lemondását követelik.
Főleg a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MaSzSz) által szervezett, országot lefedő események nyomán ma bizonyosan több mint tízezer ember követelte országszerte, és az összes megyeszékhelyen a rabszolgatörvény kormány általi visszavonását, és emberséges munkakörülményeket:
Miközben vidéken számos nagyvárosban voltak lakosságarányosan nagy tüntetések a rabszolgatörvény és a kormány politikája ellen, és volt félpályás útlezárás olyan kistelepülésen is, mint például Kaba, a budapesti tüntetések teljesen értelmezhetetlenek voltak.
„Álljatok félre!” – skandálja a kb. 250 fős tömeg a Lánchídon, mivel jópár rendőr állta újtukat a pesti hídfőnél.
Magyar Szakszervezetek Szövetségének elnöke kifejtette: nincs rendjén, hogy a kormány kizsákmányolja az embereket és világossá kell tennünk a kormánynak, hogy nem azért dolgozunk, hogy elfáradjunk, hanem azért, hogy tisztességes bért kapjunk.
Hajdú Antal, a VASAS szakszervezet megyei elnöke valódi érdekegyeztetést, és a magyar sztrájktörvény átírását, valódi sztrájkjogot követelt, ennek hiányában szerinte a munkások teljesen védtelenek
Reggel 8.30-tól, 75 autó főtérre vonulásával kezdődött el a mai, Magyar Szakszervezeti Szövetség tiltakozásán Salgótarjánban, ahol az összes helyi ellenzéki párt (MSZP, Jobbik, DK LMP, Momentum, Európai Baloldal) is képviseltette magát, és a Közóti Közlekedési Szakszervezeti, a Vasas Szakszervezeti Szövetség és számos más szakszervezet is támogatta a megmozdulást.
Ezzel Pesterzsébet is beállt azon önkormányzatok sorába, ahol az ellenzék közös erővel igyekszik gátat vetni a túlóratörvénynek.
Ahogy azt már megszokhattuk, a Magyar Anyák is csatlakoztak a mai, országos demonstrációhoz.
Kabáról Bangóné Borbély Ildikó helyi lakos, MSZP képviselő jelentkezett be Facebookon. Ott a helyi Jobbik szervezésében 10 autóval tiltakoznak a rabszolgatörvény ellen.
A december közepi nagy tiltakozási hullám januárban tiltakozási napokban sűrűsödött össze. Ma közel 60 helyen tüntetnek a kormány intézkedései ellen, Miskolcon, Tatabányán, Szolnokon, Pécsen, Salgótarjánban több százan tüntettek. A budapesti tüntetés vége után a tömeg elindult a Lánchídon, de a rendőrök lezárták előttük Pest felé az utat.
700 ezer munkavállaló vett részt az egy napos sztrájkban, leálltak az iskolák, a repülőterek és a tömegközlekedés is.
A mérsékelt és/vagy reformista baloldal számára sem jelenthetik az egyetlen viszonyítási pontot a nyugati baloldal különböző áramlatai
Bizonyos feminista eszmék komoly hozadékkal járnak a neoliberalizmus számára, amely cserébe később a feminizmus álarcát (is) felhasználva építi saját rendszerét.
Közleményben ítélte el a közmédiában elhangzott homofób gondolatokat az LMP és a Háttér Társaság, és kifejezte ellenérzését a Fidelitas alelnöke is.
A Közös Ország után most itt a Közös Európa.
Több mint harminc vidéki helyszínen és tucatnyi külföldi városban is lesznek megmozdulások a rabszolgatörvény és az Orbán-kormány ellen.
Mindenki megnyugodhat, nemcsak zöldségek vannak benne!
Nem fogadták el a cég bérfejlesztési ajánlatát, elfogadhatatlannak tartják, hogy ugyanazért a munkáért kevesebb fizetést kapnak.
A rabszolgatörvény elfogadása utáni tiltakozások és a parlamenti visszatérés mikéntje utáni mérések fontos üzenete, hogy a 2010 utáni formációk felett van vagy nincs üvegplafon.
A hét elején indított hajtóvadászatot a kormányzati propagandamédia a kiskunfélegyházi gimnazistába, Nagy Blankába, aki a rabszolgatörvény elleni tüntetéseken többször is felszólalt.
Újabb közvélemény-kutatás látott napvilágot a rabszolgatörvény ügyében.
Nem, nem egy bulvárlap, hanem a mindannyiunk által fenntartott MTVA.