Átvizsgálták és eljárás alá vonták a Momentum politikusát egy füstölő partikellék miatt

Mint arról már beszámoltunk, a tegnapi nap folyamán kisebb vétségekért is több embert eljárás alá vont a rendőrség a tegnapi, kormányellenes budapesti tüntetés után.

Cseh Katalin, a Momentum Mozgalom EP-listavezetője Facebook-oldalán arról számolt be, hogy már a tüntetés vége után, a Szalay utcából hazafelé menet Budán, a Fő utcán hirtelen négy rendőr végzett nála ruházat- és csomagvizsgálatot, és igazoltatta, táskáját, pénztárcáját is kipakolták, jegyzetfüzetébe pedig belelapoztak.

Cseh beszámolója szerint csak félórás motozás után adtak a rendőrök magyarázatot az eljárásra, ekkor pedig közölték vele,

„pirotechnikai eszköz használata” miatt ott helyben szabálysértési eljárást indítanak ellene, és bírósági idézést is kapni fog

A momentumos politikus elmondása szerint nem használt pirotechnikai eszközt, csak egy, egyébként Donáth Annánál a decemberi tüntetések során megfigyelhető, füstölő partikellék volt nála, amelyet – elmondása szerint egyébként több, ott álló rendőr szeme láttára – a sajtó kedvéért emelt fel egy viszonylag üres, füves területen.

Mint Facebook-oldalán írta:

„Teljesen abszurdnak érzem ezt az eljárást, és nehéz elvonatkoztatni attól a gondolattól, hogy mostanában a békés tüntetők szisztémás vegzálása, a kiállástól való eltántorítása történik. Mással legalábbis nehéz magyarázni azt, hogy miért követ valakit hazáig egy négyfős rendőrcsapat azért, mert feltartott egy füstölőt, és egyáltalán, mitől ér egy akár több százezer forintig terjedő szabálysértési bírságot egy kereskedelmi forgalomban lévő termék békés használata? Legközelebb a csillagszórózást fogják vajon büntetni? Elképesztő, hogy ez a bűnüldözés ma Magyarországon.”

Emlékezetes, hogy korábban a szintén Momentumban politizáló Donáth Annát egy Kossuth téri tüntetésen egyenesen kiemelte a tömegből a rendőrség egy hasonló, lila füstölő miatt, és a 10. kerületi rendőrkapitányságra szállították, ahonnan csak másnap reggel hatkor engedték el.

Olvass tovább!