Deutsch Tamás szerint a mentelmi jog miatt lett Dobrev Klára EP-listavezető
Pénteken jelentette be a Demokratikus Koalíció, hogy Dobrev Klára vezeti a párt EP-listáját.
Pénteken jelentette be a Demokratikus Koalíció, hogy Dobrev Klára vezeti a párt EP-listáját.
A finn kormány 2017-18-ban egy kísérletbe kezdett, amelyet mindenki – ők maguk is – alapjövedelem-kísérletként aposztrofáltak. De valóban az volt?
A 82 éves elnök újra indulna a választásokon, és nemzeti konzultációt hirdetne az ország jövőjéről. Ebből a tüntetők nem kérnek.
Erdogan ugyanakkor kijelentette, hogy nem fognak eleget tenni az utasításnak, válaszlépést terveznek, és „be fogják fejezni a munkát”, amit elkezdtek.
Fáklyás vonulást és megemlékező istentiszteletet is tartottak.
Egyáltalán képesek vagyunk-e belátni, hogy ott nincs emberhez méltó élet vagy emberhez méltó közösségi-politikai gyakorlat, ahol nem érvényesülnek a szabadság, a humanitás alapvető értékei, ahol nincs jelen a szolidaritás?
Magunkra maradtunk ezeknek a sebeknek a gyógyításával.
A romáktól az élet jogát kétféle módszerrel lehet elvitatni: az egyik a puskagolyó, a másik a szociálpolitika.
A párt ma tartotta kongresszusát, ahol döntöttek a jelöltekről és a sorrendről.
Nem csupán béremelést követelnek.
Nem szűnnek meg.
Elakadtak a bértárgyalások, sztrájkolnának a munkások.
A polgármester szerint nem találtak olyan családokat, akik alkalmasak lettek volna a programba való bevonásra.
Részletek a magyarellenes rasszizmussal vádolt cigány emberek elleni perek jegyzőkönyveiből a tatárszentgyörgyi romagyilkosságok tizedik évfordulóján.
A munkavédelmi hatóság jelentése szerint 2018-ban 187 súlyos munkahelyi balesetet jelentettek be, amiből 80 halállal végződött.
A japán autóipari cég viszont a Suzukival ellentétben engedett a szakszervezeteknek, és bértárgyalásba léptek.
28 autó vett részt a forgalomlassításban, az autókkal együtt számos pártaktivista is érkezett.
Egy friss uniós szintű kutatás arra hívja fel a figyelmet, ami sokszor homályban marad: az egészségügyi ipart uraló nagyvállalatok hatására a gyógyító gyakorlatra.
Az esztergomi Suzuki vezetése az általa tárgyalópartnernek tekintett Üzemi Tanáccsal folytatott tárgyalásokat, az újonnan alakult szakszervezettel továbbra sem tárgyaltak.
A munkaügyi konfliktus oka, hogy a vezetés kiszervezné az atomerőmű mint nukleáris létesítmény védelmét ellátó fegyveres biztonsági őrséget (FBŐ), az érdekvédelem azonban ezt ellenzi.
Szarvas Szilvesztert a Czeglédy Csaba üzlettársa elleni rágalmazási ügyben keresték.
A Soros Györggyel szembeni, éveken át húzódó hecckampány lefolytatása és befogadása kapcsán ugyancsak helyénvaló úgy fogalmaznunk, hogy a hatalom képviselői és a társadalom széles rétegei semmit se tanultak és semmit se felejtettek.
Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök felesége tehát választott tisztségért indul a Demokratikus Koalíció színeiben.
Elfogadhatatlannak tartják, hogy a több diplomás, nyelveket beszélő, 20 éve a pályán lévő szakembereket 120 ezer forintos fizetéssel alázzák meg.
Gyűjtést is szerveznek saját kampányukra
Ezt is megtudhattuk a közrádió reggeli magazinjából.
Kitiltással járhat ezentúl, ha Áder hivatalába telefont akarnának bevinni
Noha jelenleg érvényes, három évre szóló bérmegállapodás szabályozza a postások bérének növelését, amit a szakszervezetek még tavaly februárban is sikeresnek ítéltek, az érdekvédők szerint ennek ellenére is elengedhetetlen az azonnali, kétszámjegyű emelés.
Még a polgári körök idejében az se lett volna meglepő, ha épp Alinsky tanácsait megfogadva kívánta volna felépíteni az akkori Fidesz, saját, „lázadó” tömegbázisát. Ilyen szempontból pozíciója Gramscihoz hasonló, aki már régóta fontos referencia például az amerikai republikánus párt körében, mint követendő példa.
A kutatók azt remélik, az általuk megosztott gondolatokkal segíteni tudnak abban, hogy a „párbeszéd és döntések szélesebb alapokra és tényekre legyenek építve.”