Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Közösen tüntetnek az ellenzéki pártok március 15-én

Ez a cikk több mint 5 éves.

Közös megemlékezést és tüntetést tartanak az ellenzéki pártok március 15-én délután 3 órakor, a Szabad Sajtó útján Budapesten.

Az eredetileg a Civilek a Demokráciáért csoport által bejelentett tüntetésen civilek és szakszervezeti vezetök mellett lépnek fel majd az ellenzéki politikusok is.

A bejelentett, új esemény tanúsága szerint annak meghirdetői és szervezői a Jobbik, az MSZP, a Demokratikus Koalíció, a Momentum, a Párbeszéd, az LMP és a Liberálisok közösen lesznek.

Noha a baloldali pártok nagyobb része eddig is hagyományosan együtt emlékezett, az LMP, a Momentum és a Jobbik részvétele eddig példa nélküli volt.

A közös demonstráció a decemberi tüntetések utáni, szinte teljeskörű ellenzéki együttműködés újabb fontos jelének számít, miután a pártok már egy sor vidéki városban eldöntötték, közös polgármesterjelölt mögé állnak be az őszi, helyhatósági választásokon.

A tüntetés Facebook eseménye egészen pontosan úgy fogalmaz:

„Az ellenzéki pártok március 15-én is közösen tüntetnek, mert ezt a kormányt csak együtt tudjuk megdönteni!”

Noha a közös demonstráció ténye régen sejthető volt, hivatalossá csak a mostani esemény bejelentésével vált.

A nemzeti ünnep egyébként idén is bővelkedni fog politikai töltetű programokban, hiszen az is kiderült, hogy Orbán Viktor délelőtt 10.30-kor ezúttal a Nemzeti Múzeumnál tart majd beszédet,

ezúttal pedig nem is ő lesz az egyetlen miniszterelnök a színpadon, hiszen utána ugyancsak beszél Mateusz Morawiecki, a lengyel Jog és Igazságosság párti kormányfő is.

Az LMP ifjúsági szervezete, a Lehet Más a Jövő március 15-ére is a klímaváltozás témájával készül, a Szent Gellért térre, „klímaforradalomra” várja a résztvevőket délután 4-től.

Külön, gyülekező demonstrációt szervez ezenkívül a Demokratikus Koalíció is: Gyurcsány Ferencék délután 1-kor, az Egyetem téren várják majd szimpatizánsaikat, hogy együtt vonulhassanak át a Szabad Sajtó útjára.

De idén már a Mi Hazánk Mozgalom is beszáll a megemlékezések sorába, a párt vezetője, Toroczkai László saját beszéddel, és korabeli ágyútűzzel készül az ellenzékiekkel egy időben, és majdnem azonos helyen, a Március 15 téren.

Címlapkép: Diáktüntetés 2018. március 15-én. Fotó: Mérce