Hogy ne maradj le, értesítünk a nap 1-2 legfontosabb cikkéről a Mércén. Jöhet?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Jövő héttől jöhet a sztrájk a Hankooknál

Sajtótájékoztatót tartott ma Székely Tamás, a Magyar vegyipari, Energiaipari és Rokon Szakmákban Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége (VDSZ) elnöke a múlt heti, Hankookkal folytatott tárgyalások eredményéről.

Székely elmondta, béremelést követelnek, emellett nem szeretnék, hogy igazságtalan bérstruktúra működjön, továbbá a régebb óta ott dolgozóknak szerettek volna elérni némi pénzbeli elismerést.

A szakszervezet hosszú ideje próbál megegyezni a céggel, azonban a munkáltató a tárgyalási folyamatot lezártnak tekintette március elején, nem volt érdemi javaslata, Székely ismét elmondta,

„mintha a falnak beszéltünk volna.”

A cégnél megalapították a sztrájkbizottságot, mivel nem volt más lehetőségük – a szakszervezet részéről minden követelésük megfogalmazásakor felmérték a dolgozók igényeit, így azoknak megfelelően ültek tárgyalóasztalhoz.

Székely elmondta, jelenleg a gumigyárban több, mint harminc százalékos, tehát igen magas a szervezettségük.

Székely többször emlékeztetett: a hétnapos tárgyalássorozat során a cég nem vette komolyan a szakszervezetet, nem viszonyult hozzá konstruktívan, nem volt hajlandó az esetleges változtatásokról konkrét módon tárgyalni.

A Hankooknál múlt héten sikeres, kétórás figyelmeztető sztrájkot tartottak, mely komoly zavart eredményezett – a szakszervezeti vezető elmondta, álltak a gépek, ezidő alatt nagyjából hatezer gumi nem kerül legyártásra – a munkáltató válaszul még aznap átlagosan 13,6 százalékos béremelést hajtott végre, melyről a szakszervezettel szokásukhoz híven nem egyeztettek.

A béremeléssel a munkások elégedetlenek, emellett nem is érzik megfelelően differenciáltnak – a nemrég érkezettek 20% körül, míg a régebbiek 10 körüli béremelést kaptak.

Emellett Székely kifejtette, az emelést gyakorlatilag „pofára adják”, a bérfejlesztés alapja a szakszervezet meglátása szerint teljesen szubjektív teljesítményalap, emellett az is „galádság”, hogy eleve meghatározzák, az egyes bérfejlesztési kategóriákban hány embert lehet sorolni.

Magyarán nem abszolút, hanem egymáshoz viszonyított teljesítmény alapján emelik a munkások bérét, mellyel próbálják versenyre késztetni őket – ami szintén súlyos felháborodást szült.

A szakszervezettel folytatott tárgyalások során egyébként a cég is elismerte hogy munkaerőhiány van, amiatt is emelték nagyobb mértékben a frissebben odakerült dolgozók fizetését, hogy motiválják őket a maradásra.

Ez is feszültséget okoz a szakszervezeti vezető szerint, amire egyébként a szakszervezet ajánlott a munkások körében végzett felmérésen alapuló megoldást, ez azonban a cég vezetését nem érdekelte – pedig nagy a cégnél a fluktuáció, sokan lépnek ki régóta ott dolgozók is.

Szombatról vasárnapra virradó éjjel fél egykor volt az utolsó tárgyalás,

„amit én nem neveznék tárgyalásnak, inkább a vicc kategória volt”

– mondta Székely.

A tárgyalások sikertelensége miatt a törvény szerint hétfő nulla órától határozatlan idejű sztrájkot tarthatnak a gumigyárnál, azonban ennek pontos kezdete még nem ismert.

Székely elmondta: munkáltató továbbra is megpróbálja megfélemlíteni a dolgozókat, valamint listázza azokat, akikről úgy látják, hajlandók lennének sztrájkba lépni.

A szakszervezet az elkövetkezendőkben tájékoztatást fog küldeni a cég nemzetközi partnereinek, autógyáraknak, melyeknek bizonyos testületeiben ott ülnek a szakszervezetek vezetői is, akik kérdőre vonhatják a vállalatok vezetőségét, valamint azokon keresztül a gumigyárat.

A VDSZ továbbá az uefát is megkeresi – mivel a Hankook fontos támogatója a Bajnokok Ligájának – és felszólítja, hogy vonja kérdőre a gumigyárat a munkásokkal szemben folytatott viselkedése miatt.

Székely elmondta továbbá, a cég vélhetően ismét béremelést fog végrehajtani, ezzel párhuzamosan nyomást helyez a munkásokra, immár oly módon is, hogy műszak előtt egy órával behívják őket vállalati agymosásra, melynek keretében elmondják nekik, miért nem érdemes sztrájkolniuk és tiltakozniuk, valamint lakhatásuk elvesztésével fenyegetik a munkásszálláson lakókat.

A sajtótájékoztatóról készült videónkat itt lehet megnézni:

Olvass tovább!