Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Figyelmeztető sztrájk a Hankooknál: „a cég eddig azt se mondta, hogy bakfitty”

Ez a cikk több mint 5 éves.

Tegnapi bejelentésüknek megfelelően – ahogy azt mi is megírtuk – reggel öt és hét között sztrájkoltak ma a dunaújvárosi Hankook dolgozói, miután a tegnapi, szakszervezet és a gyár képviselői közötti tárgyalások, a korábbiakhoz hasonlóan nem vezettek eredményre.

Ma is beszéltünk Székely Tamással, a Magyar vegyipari, Energiaipari és Rokon Szakmákban Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége (VDSZ) elnökével, aki – amellett hogy a gyár vezetése rendszeresen a Mércére hivatkozott – elmondta, a cég eddig egyáltalán nem vette komolyan a sztrájkfenyegetést.

Kérdésünkre, miszerint milyen hatásai lehetnek a tárgyalásokra a mai kétórás figyelmeztető sztrájknak, Székely elmondta,

„leállt a gyár, és én nagyon azt érzékeltem, a cég nem számolt ezzel. Nem számolt azzal, hogy ekkora nyilvános támogatottsága van a bérköveteléseinknek.”

A leállásban a munkások jelentős része részt vett – ahogy azt hétfőn megírtuk, a gyárban igen magas a szervezettség szintje, nagyjából harminc százalékos – és folyamatosan lépnek be új dolgozók.

A ma reggeli figyelmeztető sztrájkban a gyár csaknem összes dolgozója részt vett.

Ahogy Székely fogalmazott,

„egy kezemen meg tudom számolni, hogy hányan dolgoztak. Nagyságrendileg egy műszakban úgy hatszáz ember dolgozik, és két műszakot érintő figyelmeztető sztrájk volt, nagyon kevesen dolgoztak – hibahatár alatt. (…) Van, ahol a teljes üzemegység letette a munkát – vagy nem vette fel. Nem volt különbség, hogy szakszervezeti tag a sztrájkoló vagy nem. Ez hihetetlen pozitívum.”

Habár a sztrájkot a szakszervezet szervezi – szervezheti – a munkát az is leteheti, aki nem tagja a szakszervezetnek, ez pedig a VDSZ tájékoztató kampánya nyomán el is jutott az érintettekhez, így szinte minden munkavállaló részt vett benne.

A szakszervezeti vezető kifejtette, továbbra is ugyanazokkal a követelésekkel járulnak a gyár vezetése elé mint korábban, tekintve, hogy a cég továbbra sem állt elő konstruktív javaslattal.

„A cég eddig még azt se mondta, hogy bakfitty.”

A Hankook gyárában februárban alapítottak sztrájkbizottságot: követelik a 18 százalékos alapbérfejlesztést, a besorolási rendszer és az elkötelezettségi bónuszrendszer átalakítását, jubileumi kifizetést, 13. havi bónuszt, és a megszakítás nélküli munkarendben dolgozók 5 százalékos pótlékát.

A munkások a sztrájk során a gyárban tartózkodnak, azonban a munkaállomások helyett a pihenőkben gyülekeznek, melyek az egyes egységek számára különböző terekben vannak kijelölve – így sztrájk esetén nem tudnak egymásról, azonban a szakszervezet tartotta közöttük a kapcsolatot.

„Egy szűk csoport, a sztrájkbizottságnak a vezetősége járta a pihenőket, és tájékoztatta a dolgozókat, mert nem tudtak egymásról, hogy hány ember van a túloldalon, aki nem dolgozik.”

A mai napon a korábbiakkal ellentétben a Hankook nem fenyegette a dolgozókat, a gyár képviselői konstruktívan álltak a sztrájk résztvevőihez.