Hiába bűn a hajléktalanság, továbbra is sokan halnak meg a szabad ég alatt a hideg miatt

A jelenleg is tartó fűtési szezonban, azaz tavaly szeptember óta idén március 8-ig 164-en szenvedtek kihűléses halált Magyarországon a Magyar Szociális Fórum (MSZF) forrásai szerint- ezt közleményben tudatta a szervezet vasárnap.

Ezen az időszakon belül is február 20. és március 8. között – a viszonylag enyhe, de éjszakánként így is hidegre forduló időjárás ellenére – 29-en vesztették életüket kihűlés miatt.

Az áldozatok többsége fűtetlen lakásokban hűlt ki végzetesen, továbbá kórházba szállítása közben, és kórházba érkezése után, mert már nem tudtak rajta segíteni – tudatta az MSZF. A szabad ég alatt megfagyott emberek aránya 36 százalékra tehető, a többieké pedig 64-re. A szervezet arra is emlékeztet, egy évvel ezelőtt, március végéig 200-an fagytak meg Magyarországon.

Magyar Szociális Fórum a tavaly októberben hatályba lépő, hajléktalanságot kriminalizáló törvény kapcsán már több fórumon kifejtette: szerintük az új szabályozás nem tudja orvosolni a hajléktalanság problémáját, illetve azt is számos alkalommal hangsúlyozták, hogy a fagyhalál tömeges társadalmi jelenség maradt: a rendszerváltás óta több mint 8000 ember halt meg hazánkban a téli időszakokban, a hideg miatt.

Mint lakásban megfagyott emberek száma is mutatja, azoknak a helyzete sem sokkal egyszerűbb, akinek van ugyan hol lakniuk, de nincs mivel fűteniük: korábban már megírtuk, hogy 2018-2019 telén is rengeteg embert fenyeget a fagyhalál, többek közt azért, mert a tűzifa ára elszabadult: idén januárban átlagosan 7,8 százalékkal kerül többe, mint 2018 első hónapjában.

Címlapkép: Gyertyagyújtás a fagyhalált haltak emlékére 2019. január 21-én a Kossuth téren. Fotó: Mérce
Olvass tovább!