Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Sztrájk volt szombaton az Erkel színházban

Ez a cikk több mint 5 éves.

Szombat este a Carment játszották a budapesti Erkel színházban, azonban az elvileg este hatkor kezdődő előadást késve kezdték el a színészek, mivel délután öt és este nyolc között sztrájkoltak – írja a Magyar Hang.

Mikor a közönség már félórája várt az előadás kezdetére, tapsolni kezdett, mire a színpadra lépett egy színházi vezető, aki közölte, folynak a tárgyalások a társulattal az előadás megtartásáról, azonban tekintve hogy nyolcig sztrájkolnak, harmaduk nem kíván fellépni.

A közönség empátiával fogadta a bejelentést – habár a színház felajánlotta, hogy visszatérítik a jegyek árát, alig egy-két ember hagyta el a nézőteret.

A szakszervezettel továbbra sem sikerült megállapodnia a színház vezetésének. Az Erkel 2013 óta az Operával összevonva működik, vezetője Ókovács Szilveszter. Az Opera és az Erkel színház dolgozóit tömörítő három szakszervezet [Operaházi Dolgozók Független Szakszervezete (ODFSz), Magyar Zeneművészek és Táncművészek Szakszervezete (MZTSz), valamint a Színházi Műszaki Dolgozók Szakszervezete (SzMDSz)] még 2017 nyarán fogalmazott meg munkaügyi követeléseket a fenntartóval szemben, ezekre érdemi megoldás azóta sem született.

Idén februárban bérköveteléssel is kiegészítették a követeléseiket a szakszervezetek, így már januárra visszamenőleg 35 százalékos átlagos béremelés is bekerült az eredeti követelések közé. A főigazgató erre 20 százalékos béremelési tervvel reagált, de – mint ahogy ez levelében olvasható – ez a kormány külön támogatása hiányában ezidáig nem vált valósággá. A hivatalos reakció szerint a béremelés

„feltétele, hogy a tavaly óta várt plusz támogatást a Kormány megítélje, annak ténye a Magyar Közlönyben megjelenjék, összege pedig az Opera számlájára legkésőbb kifizetésig megérkezzen. Ma még nem tartunk itt, tehát semmilyen visszamenőleges, 35%-os béremelésre nincs fedezet (erre ígéret se volt különben)”

Valószínűleg az sem nyugtatta meg a szakszervezeteket, hogy a levélben az áll, hogy az érdekképviseletek meghallgatására „legkésőbb szeptemberben” kerül sor.

A szakszervezetek  március 8-án tették közzé sztrájkfelhívásukat:

„Tisztelt Tagtársak, Munkatársak!
Szakszervezeteink által a munkáltatóhoz 2017. július 10-én benyújtott kollektív munkaügyi vitában foglalt követelésünket – amelyet 2019. február 23-án bérköveteléssel kibővítettünk – a munkáltató (Ókovács Szilveszter főigazgató) többszöri felhívásunk ellenére sem hajlandó teljesíteni, illetve az általunk kezdeményezett egyeztető tárgyalásokat lefolytatni.
Sőt, cselekedeteivel a sötét, kétségbeejtő munkáltatói diktatúrába taszította a Magyar Állami Operaházban foglalkoztatottakat.
Ezért jogunkkal élve, és a sztrájkról szóló törvényben foglaltak szerinti módon eljárva, annak érdekében, hogy kiszámítható, tisztességes, a közalkalmazottak méltóságát és egzisztenciális biztonságát garantáló Kollektív Szerződést és a bérkövetelést kielégítő bérmegállapodást a főigazgató végre megkösse, a sztrájkbizottság a Magyar Állami Operaháznál 2019. március 9-én 17:00 és 20:00 között tartó – a Fővárosi Törvényszék jogerős, megfellebbezhetetlen határozatának megfelelő, minden tekintetben jogszerű – sztrájkot kezdeményez.
Budapest, 2019. március 8.”

Forrás: Magyar Hang; odfsz.hu
Címlapkép: Kép: Mérce