7 pontban az EP-választás eredményéről
Az eddigi legérdekesebbnek ígérkező EP-választás európai szinten beváltotta a hozzá fűzött reményeket, és hatásai teljesen át fogják rendezni a hazai ellenzéki térképet.
Az eddigi legérdekesebbnek ígérkező EP-választás európai szinten beváltotta a hozzá fűzött reményeket, és hatásai teljesen át fogják rendezni a hazai ellenzéki térképet.
Nem áll le a párt az országjárással.
A dolgozóknak azt üzenik: tartsanak ki.
A terv már megvolt, csak megvárták az EP-választás végét.
Magid Magid szomáli menekültek gyermekeként előbb 2017-ben lett sheffield első zöldpárti lordmajorja, most pedig Yorkshire és Humber EP-képviselője is.
Avigdor Liberman ex-védelmi miniszter nem akar újabb koalíciót a Likuddal, így újabb választás jöhet.
A szélsőjobboldali áttörés elmaradt, de az európai polgárok közösségének képzeletét még mindig fogva tartja a radikális középutasság ideológiája.
A baloldal, mint mindig, azon bukik el, hogy hatalomvágyó siettében elkezd hasonlítani az ellenfélhez. Mintha a néphez való hűség ugyanazt jelentené, mint az uralkodó osztály és a tőkés állam által manipulált, represszív közvéleményhez való alkalmazkodás.
Sebastian Kurz néppárti kormányfő elbukta a mai bizalmatlansági indítványt.
Az LMP-s képviselő a parlament folyosóján nyilatkozott a Mércének.
Nagyot fordult a magyar belpolitika, sőt, az ország helyzete is a tegnapi nappal, de még nagyobb változások indukálója is lehet a tegnapi EP-választások eredménye. Pontról-pontra szedjük össze, mi történt tegnap, és mi történhet még.
Börtönbe kell vonulnia Liviu Dragneának, miután elmarasztalták korrupció miatt.
A tankerületek nem akarnak megállapodni az elégséges szolgáltatásról.
2015-ös meglepetésszerű győzelme után a vasárnap tartott önkormányzati választásokon mind Madrid polgármester, Manuela Carmena, mind pedig Barcelonáé, Ada Colau kikapott.
Az Európai Néppárt és az európai szocialisták nagyjából egyforma mértékben veszítettek képviselői helyeikből.
A Fidesz győzelmét és az ellenzéki erőviszonyok jelentős átrendeződését hozta az európai parlamenti választás Magyarországon. Az Unió egészében pedig a liberálisok és zöldek látványos megerősödésével járt a vasárnap lezárult forduló.
De viszik-e tovább a zöld ügyeket?
És ez volt még a legjobb fővárosi eredményük.
Jakab Péter és Gyöngyösi Márton állt ki megmagyarázni pártja eredményét.
Cseh: ez most egy repedés a rendszer falán, az őszi önkormányzati választásokon pedig kiütik majd az első téglát. Donáth: ez annak a 300 ezer embernek a sikere, aki bízik bennük.
Az MTI közölt adatokat a Magyar Nemzet értesülései alapján 98 százalékos feldolgozottságnál.
Szerinte azért, mert ott vannak az emberek között.
Sajtótájékoztató és rövid videóinterjúnk Gréczy Zsolttal a DK eredményvárójáról.
Jávor Benedeket, az MSZP-Párbeszéd közös listájának negyedik helyén álló, párbeszédesek közül a listán legelöl elhelyezkedő jelölt nyilatkozott a sajtónak a párt lesújtó választási veresége után.
A Momentum aktivistája rendőrt hívott.
Jelen állás szerint a választópolgárok 24,01 százaléka ment el szavazni délután egyig.
A szavazók 7,78 százaléka járult az urnákhoz reggel 9 óráig a Nemzeti Választási Iroda adatai szerint.
Ujhelyi: „Adminisztrációs csata zajlik a szavazókörökben”
A jelenlegi részvétel – ha a budapestiek nem aktivizálódnak a délelőtt folyamán – akár 60% közeli Fidesz támogatottságot is előrevetíthet.