Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Kiemelték a két hete elsüllyedt Hableányt a Dunából

Kedden hajnalban kezdték meg a május 29-én elsüllyedt Hableány sétahajó kiemelését a Dunából, miután a kiemelésben részt vevő búvárok már hétfő este elhelyezték a hajóroncs alá a kiemelést biztosító hevedereket. A turistahajó kiemelésére Komáromból érkezett pénteken a 200 tonna emelésére is képes Clark Ádám úszódaru.

Nem sokkal reggel 7 után a kiemelés első fázisa le is zajlott, a kapitányi híd már a vízfelszín fölé emelkedett. Helyszíni tudósítónk szerint egy holttestet, feltehetően a hajó kapitányának holttestét háromnegyed nyolckor emelték ki a kabinból. Később három másik holttestet, köztük egy 6 éves kislányét emelték ki a hajótestből. A Dunán álló bárkára nem sokkal egy óra után került fel a Hableány.

A kiemelési munkálatokat a Mérce Facebook oldalán élőben közvetítettük:

Frissítés (8:14) – Helyszíni tudósítónk szerint a búvárok három újabb áldozat holttestét emelték ki a roncsból, miután a Clark Ádám úszódaru segítségével tovább emelték a Hableányt.

Frissítés (8:50) – Eddig négy áldozatot emeltek ki a búvárok a Hableány roncsai közül, az MTI szerint még további négy áldozat holttestét keresik a mentők. A a tragédia pillanatában a fedélzeten 35-en utaztak, 33 dél-koreai állampolgár és a kéttagú magyar személyzet. Hét embert sikerült kimenteni, hét dél-koreai állampolgár holttestét pedig még aznap megtalálták. Azóta további tizenhárom áldozat, köztük a Hableány matrózának holttestét találták meg és azonosították.

Frissítés (9:50) – Újabb hevedert kell bekötni a dunai hajóbalesetben elsüllyedt Hableányra, mert sérülést találtak a hajó jobb oldalán – tudósít az MTI. A közmédia M1 csatornáján azt mondták: a kiemelést megnehezítette, hogy a Hableány besodródott az uszály alá.

Helyszíni tudósítónk szerint 9 óra körül Pintér Sándor belügyminiszter is megjelent a kiemelés helyszínén. Jelenleg már ennyire kiemelték a Hableányt:

(Fotó: Mérce)

Frissítés (11:30) – Már teljes hosszában a vízfelszín felett van a Hableány, bár az alsóbb szintjei még mindig víz alatt vannak. Mostanra sikerült annyi vizet kipumpálni a hajótestből, hogy három magyar búvár bejuthatott a hajótestbe a további áldozatok felkutatására.

Frissítés (12:45) – Megkezdődött a Hableány kiemelésének utolsó fázisa, az elsüllyedt hajó most már teljes egészében a vízfelszín felett, a levegőben lóg. A roncsot a mellette álló bárkára helyezik rá.

Helyszíni tudósítónk szerint a hajótestből folyamatosan szivattyúzzák ki a vizet, de az ütközési pontnál léket is kapott, azon keresztül is folyik ki a víz. Élő közvetítésünk a kiemelés második feléről:

Frissítés (13:05) – Több mint nyolc óra munka után a helyszínen dolgozóknak sikerült kiemelniük a sétahajó elsüllyedt maradványát, és felhelyezni az ott állomásozó bárkára. A tudósítónk által megkérdezett hajózási szakértő szerint a kiemelt roncs alján található repedésből valószínűsíthető, hogy a sokkal nagyobb szállodahajó nem csak ütközött a Hableánnyal, de az ütközés után az utóbbi át is görgött a nagyobb hajó gerince alatt.

Frissítés (14:30) – A csepeli szabadkikötőbe viszik a Hableány turistahajót, ahol hajózási, nautikai és műszaki szakértők, valamint az ügyészség munkatársainak bevonásával vizsgálják a roncsot – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője a budapesti Margit hídon tartott sajtótájékoztatóján. Gál Kristóf elmondta, Csepelen már napokkal ezelőtt kialakították a helyszínt a szemléhez, amelyet viszont már a mentéssel egy időben megkezdtek, hogy a kiemelés során keletkezett elváltozásokat is rögzíteni tudják.

A mentés alatt négy holttestet emeltek ki, azonosításuk folyamatban van, de vélelmezhetően az egyik halott a hajó magyar kapitánya, egy másik pedig az egyetlen gyermek utas – mondta a szóvivő, hozzátéve, hogy még négy embert keresnek. Gál Kristóf közölte azt is, hogy a belügyminiszter kérésére megduplázták a keresésben részt vevő rendőrök számát.

A szóvivő emlékeztetett, a balesettel összefüggésben a Budapesti Rendőr-főkapitányság folytat nyomozást, jelenleg egy gyanúsított van, a szállodahajó ukrán kapitánya.

Gál Kristóf elmondta azt is, hogy hétfőn a Viking Sigyn szállodahajó – egyéb okok miatt – ismét Magyarországra érkezett, és mivel szükségessé vált új bizonyítékok beszerzése, valamint a tényállás teljes körű tisztázása, a rendőrség új szemlét tartott a hajón. Kérdésre válaszolva hozzátette, a szemle során olyan bizonyítékot szereztek, amely vélhetően teljesebb képet ad a történtekről.

Korábban:

Az MTI tudósítása szerint négy fázisban történik meg a hajó kiemelése, amely várhatóan az egész délelőttöt igénybe veszi majd. Először a kapitányi hídig emelik meg a hajót, majd a teremszintig, utána a vízvonalig, majd végül az egész járművet a felszínre hozzák, és az előre odavitt uszályra helyezik. Az egyes fázisok során a búvárok behatolnak a hajótestbe, hogy eltávolítsák a munkálatokat akadályozó tárgyakat, bútordarabokat, a holttesteket eltakaró berendezési tárgyakat.

A hatóságok felkészültek a Hableányból esetlegesen kiömlő üzemanyag felfogására is, mivel a hajótestben 1400 liter gázolaj van, de mindeddig úgy tűnik, a hajó üzemanyagtartálya nem sérült meg a katasztrófa során.

Hableány sétahajó május 29-én este süllyedt el a Margit híd közelében, miután összeütközött a Viking Sigyn szállodahajóval. A fedélzeten 35-en utaztak, 33 dél-koreai állampolgár és a kéttagú magyar személyzet. Hét utast sikerült kimenteni, nyolc embert még keresnek: hét dél-koreai utast és a sétahajó magyar kapitányát.

Cikkünk folyamatosan frissül.

(Mérce / MTI)
Kiemelt kép: Mérce
Olvass tovább!