Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Schmuck Andor visszalép a főpolgármester-jelöltségtől, ha megmaradnak a szépkorúak utazási kedvezményei

Ez a cikk több mint 4 éves.

Schmuck Andor mai sajtótájékoztatóján jelentette be, hogy visszalép a főpolgármesteri jelöltségtől és nem vesz részt az ellenzéki előválasztáson, ha Kálmán Olga, Karácsony Gergely és Kerpel-Fronius Gábor teljesíti az általa megfogalmazott feltételeket – számolt be róla az atv.hu.

„Amennyiben a három kolléga […] kijelenti, hogy nem kezdeményezik a fővárosi szépkorúakat érintő utazás- és egyéb kedvezmények megváltoztatását, továbbá kijelentik, hogy megválasztásuk esetén ezen juttatások forrását ha kell, a fővárosi költségvetésből biztosítják, ez esetben jelölésemet visszavonom.” – fogalmazott.

Hozzátette, hogy bízik benne, hogy teljesülnek a feltételei, és garanciát kapnak a jelöltektől a budapesti „szépkorúak”. Addig azonban elkezdi a kampányt és a 2000 aláírás összegyűjtését.

Az Azonnali beszámolója szerint Schmuck beszélt arról is, hogy Tarlós István ellen csak eredményei elismerésével lehet kampányolni, előválasztáson induló ellenfeleit pedig kollégáinak tartja, bár Kálmán Olgának azért odaszúrt azzal, hogy „nyugodjanak meg, habár sok orvossal beszélgettem, nem indulok kórházigazgatónak”. Arra a kérdésre pedig, hogy kit tart a legfajsúlyosabb jelöltnek, úgy válaszolt, hogy ő a legkövérebb jelölt, és a legnagyobb ellenfele a szegénység és a butaság.

Az Azonnalinak többek között arról is beszélt, hogy szigeteléssel oldaná meg a bulinegyed problémáit és ha az V. kerületben indulna végül, minden vagyongazdálkodásból származó bevétel felét az embereknek adná.

Arról azonban nem akart nyilatkozni, hogy melyik pártnál merült fel pontosan az idősek utazási kedvezményeinek a megnyirbálása, mert – mint mondta – nem akar pártpolitikával foglalkozni.

Hétfőn írtunk róla, hogy Schmuck azon túl, hogy amolyan álpolitikai celebként időről időre feltűnik valamilyen trash eseményen, vagy bulvármagazinokban szerepel aktuális barátnőjével, értelmezhető politikai tevékenységet legfeljebb választások idején végez, amikor is elindul valamiként.

Legutóbb tavaly nyáron indult választáson, méghozzá időközin a Belvárosban, „Elég a hülyeségből!” szlogennel, de a legbeszédesebb vele kapcsolatban tán az, hogy 5 éve az önkormányzati választásokon Terézvárosban pártja, a Szociáldemokraták hamis ajánlásokkal tudott csak jelölteket állítani – ráadásul ezeket az aláírásokat történetesen a Fidesz listájáról másolták át. Hogy választási csalás történt, azt még maga Schmuck sem cáfolta, de nagyon sajnálta a dolgot.

A budapesti, ellenzéki előválasztáson, amelyen eldől, hogy kit támogatnak jó eséllyel az ellenzéki pártok Tarlós ellen az önkormányzati választáson, a szavazás köztereken elhelyezett szavazósátrakban személyesen, illetve a szavazás hetében – személyes regisztrációt követően – online fog történni.

A szavazás egy héten át fog tartani, a szavazósátrak pedig az alábbiak szerint tartanak nyitva:

  • 2019. június 20-22., csütörtök-szombat 9.00 – 19.00-ig
  • 2019. június 23., vasárnap 9:00-16.00
  • 2019. június 24-25., hétfő-kedd 9:00-19.00
  • 2019. június 26., szerda 9:00-12.00
Címlapkép: Schmuck Andor / Facebook