Nyelvvizsga-bizonyítványt küldtek a diákok Orbán Viktornak
És másoknak is, akiknek nincsen…
És másoknak is, akiknek nincsen…
Az NVB szerint valótlanságokat is állított.
Az NHB csődje után 750 betétesnek maradt bent pénze a bankban.
Eddig alig 1500 szavazatszámlálót jelentettek be hivatalosan a tízezernél is több szavazókörbe négy nappal a határidő előtt.
Persze a Kétfarkú Kutya Párt tényleg szórja a játékpénzt, a nagykutyák viszont a mi pénzünkkel játszanak.
Magyar idő szerint este 8 órakor kezdődött Donald Trump amerikai elnök és Orbán Viktor magyar miniszterelnök találkozója.
A felnőtteknek szóló minimálbér-emelést már korábban megígérte, most azt a fiatalokra is kiterjesztené.
A Mindenki Magyarországa Mozgalom közleménye szerint két elnökségi tagjukat, Márki-Zay Pétert és Kész Zoltánt fogadták az amerikai kormány külügyi képviselői.
Szél Bernadett a Fidesz által agyonszabályozott plakátolás miatt megengedte az ellenzéki pártoknak, hogy az irodája kerítésén kampányoljanak. Ez lett belőle.
Három kulcsfontosságú javaslat az európai, országos és regionális döntéshozóknak: hogyan kellene virágzó és fenntartható társadalmat létrehozni?
Minden bizonnyal a Sorospénzekről van szó.
Kaotikus testületi ülésen döntött a zuglói képviselőtestület a kerület botrányos parkolási szerződéséről.
A köztévétől kapott öt perces blokkban az EP-program helyett inkább valódi híreket olvasott be a párt elnökségi tagja.
A német autóipar előtt álló nehézségek hatással lehetnek a magyar gazdaságra is.
Hol az egyik, hol a másik sürgősségi centrum mondta le a sokszorosan sérült, életveszélyes állapotú betegek fogadását. Ebben az időszakban csak a Péterfy baleseti intézete működött zökkenőmentesen.
„Nekik azt kéne tenniük, hogy felhívnak engem, leülni velem; meg tudnánk állapodni, elég előnyösen…”
A baloldali jelölt szorosan vezet a felmérések szerint.
Az új UKIP-pel megérkezett az egyelőre miniatűr angol Fidesz, Farage így nem a bevándorlókkal, hanem a demokrácia védelmezőjeként kampányolhat.
Pénteken megalakult a veszprémi Ellenzéki Kerekasztal, amihez a Momentum, a Kétfarkú Kutya Párt, Márki-Zay Péter mozgalma és a Vasas Szakszervezet csatlakozott.
Az Amerikai Egyesült Államok külügyminisztere nem hajlandó elismerni a klímaváltozást, mint az Északi-sark körüli országokat leginkább fenyegető veszélyt.
„A közbiztonságot veszélyezteti különösen, ha a felhívás vagy a gyűlés bűncselekményt vagy bűncselekmény elkövetésére való felhívást valósít meg”
Négy szenátor levélben jelezte az amerikai elnök felé a magyar miniszterelnökkel tervezett találkozója feletti aggodalmát, köztük a korábbi republikánus elnökjelölt, Marco Rubio is.
Egy Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó egészségbiztosító ajánlatát közvetíti a Nemzeti Közművek lakossági ügyfelei felé, tudta meg a 24.hu.
Szerintük a legfontosabb, amit tehetünk az EP-választáson, ha a döntésünk súlyát felismerve ikszelünk, mivel gyereknapon szavazunk a gyermekek jövőjéről.
Már harmadik hónapja tartanak Albániában a kormányellenes tüntetések, amelyen a résztvevők a korrupcióval és választási csalással megvádolt miniszterelnök, Edi Rama távozását követelik.
Homlokegyenest mást állít számos ténykérdésben a Belügyminisztérium a kitoloncolt, illetve kitoloncolásra váró afgán családokról, mint az ő jogi képviseletüket ellátó Magyar Helsinki Bizottság.
Kálmándi Sándor szerepelhet a panasz útján inkriminált részben.
Május 10-én, péntek este 7 órakor folytatódott a Partizán országjáró EP választási vitasorozata. A második állomás Pécs volt, a Palatinus Hotelben tartott rendezvényen a képviselőjelöltek közül Kóbor József (LMP), Rónai Sándor (DK), Tóth Bertalan (MSZP-P), Gyöngyösi Márton (Jobbik), Nemes Balázs (Momentum) és Victora Zsolt (MKKP) vettek részt, a Fidesz-KDNP ezúttal sem reagált a meghívásra.
Minket tényleg az a vágy hajt, és tényleg az az elképzelés segít a mindennapokban, hogy napról-napra a munkánkkal hozzájáruljunk egy igazságosabb és tisztességesebb Magyarországhoz.
Nagyon elégedetlenek.