Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Pikó András elindul a nyolcadik kerületben a polgármesteri székért

Ez a cikk több mint 4 éves.

Ahogy április elején beszámoltunk róla, az ellenzéki tárgyalások során a nyolcadik kerületben a Momentum jelölhetett polgármester-jelöltet, a párt pedig akkor Pikó András rádiós művorvezetőt nevezte meg, aki akkor még időt és garanciákat kért. A kért garanciák között említették a közös program szükségességét, hogy ne biodíszletként tekintsenek rá és a civilekre, valamint pártoktól független civilként indulhasson és így is végezhesse megválasztása esetén a munkáját.

A Media1 cikkében ma Pikó bejelentette, hogy megkapta a szükségesnek tartott garanciákat és úgy döntött, hogy elindul Józsefváros polgármester-jelöltjeként. Támogatásáról a Jobbik kivételével – amellyel nem is tárgyalt – az összes ellenzéki párt biztosította.

Pikó András azt is elárulta a lapnak, hogy ezzel párhuzamosan felmond a Klubrádiónál is az összeférhetetlenség elkerülése miatt, műsorában, a Reggeli Gyorsban ma jelentkezik be utoljára telefonról, hogy elbúcsúzzon.

A polgármester-jelölt a kampánya finanszírozására közösségi adománygyűjtést is indít valamint várja kampánycsapatába a kerületért tenni akaró aktív polgárokat.

Bemutatta kampányfilmjét is:

Polgármesteri terveiről pedig többek között elmondta, hogy

  • nagyobb részvételt biztosítana a kerület polgárainak a város közügyeiben, bárki indíthatna lakossági kezdeményezést,
  • felmondaná a kormányközeli Lokál lappal való kerületi szerződést, az arra költött pénzt pedig például közvécékre költené,
  • kezdene valamit az üres és lerobbant önkormányzati lakásokkal,
  • növelné a zöldfelületet és rendezné a kutyafuttatók ügyét.

A polgármester-jelölti programot Pikó civil közössége, a C8 Civilek Józsefvárosért és a támogató pártok szakértői közösen hozzák létre. Pikó terve, hogy részvételi programalkotást csináljon, melynek keretében kérdőivekkel, utcai beszélgetésekkel és közösségi sétákkal kérik ki a kerületiek véleményét.

Pikó András 55 éves, négy gyermek édesapja. Újságíró, a Klubrádió egyik közkedvelt műsorvezetője. Családjával 15 éve él Józsefvárosban, felesége Sándor Kata újságíró, gyászcsoportvezető és mediátor. Vele közösen alapította a Heti betevő ételosztó civil szervezet helyi csoportját és közösen dolgoznak a Segítség Közvetítők elnevezésű civil egészségügyi segítő csoportban is. Mindketten a C8 alapítói és aktivistái. Pikó András a Közélet Iskolája kuratóriumának tagja. Gyermekei közül András Gáspár a SZTE PhD-hallgatója, Fruzsina stylist, most divattervezést tanul, Balázs és Benedek gimnazista.

(Media1)

Címlapkép: Pikó András polgármester-jelölt / Facebook