Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Megalapította új, nacionalista pártokat tömörító frakcióját Salvini

Ez a cikk több mint 4 éves.

Ma Brüsszelben jelentették be, hogy Salvini „Identitás és Demokrácia” néven új európai, nacionalista frakciót alapított. Összesen 73 képviselő ül be a frakcióba az EP 751 politikusából, mindössze csak az ötödik legnagyobb pártcsalád lesz az Identitás és Demokrácia –  így most sem sikerült egy jelentős, befolyással bíró, szélsőjobboldali pártokat tömörítő frakciót létrehozni.

A sajtótájékoztató, amin a bejelentés elhangzott, itt tekinthető meg:


Az új frakció legtöbb tagját a Salvini vezette Liga adja majd, ők 28 mandátummal álltak elő,

a második legtöbb embert pedig a Marine Le Pen-féle Nemzeti Gyűlés adja, 22 mandátummal. Az Identitás és Demokrácia átveszi a radikális jobboldali pártokat tömörítő Nemzet és Szabadság Európája frakció helyét.

A pártcsalád tagja még a német AfD, azaz az Alternatíva Németországért párt 11 mandátummal, az Oszták Szabadságpárt, a FPÖ 3 mandátummal csatlakozik. Mellettük a flamand, finn, cseh, dán és észt nacionalista pártok is küldenek egy-két képviselőt.

A lengyel Jog és Igazságosságot viszont nem tudták Salviniék átcsábítani, ahogyan a Fideszt sem, annak ellenére, hogy Orbán Viktor a Strache-botrány, az EP választások alatt azt nyilatkozta, hogy „átnyergel” az olasz politikai modellre, miután „az osztrák megszűnt”, emellett Nigel Farage Brexit Pártja sem ül be a frakcióba.

Salvini pártja, a nyíltan euroszkeptikus, bevándorlásellenes Liga elsöprő győzelmet aratott az Európai választásokon még májusban – a szavazók 34,33  százaléka voksolt rájuk, de a kormánypárti koalíció másik tagja, az Öt Csillag Mozgalom is 10 százalék körül teljesített. Úgy tűnik viszont, hogy ez az eredmény sem volt elég ahhoz, hogy az összes, jelentősebb szélsőségesebb irányt képviselő jobboldali párt elköteleződjön az új frakciója mellett.

Nem Salviniék pártja az egyetlen, akik nevet újítanak: a progresszív-centrista ALDE „Renew Europe”, azaz „Újítsuk meg Európát” néven folytatja, nyilatkozta tegnap Guy Verhofstadt, a képviselőcsoport vezetője. A frakció a liberálisokat és Emmanuel Macron kormánypártját tömöríti majd.