A Tanácsban még támogatta a kormány, a Parlamentben a Fidesz már leszavazta az európai természethelyreállítási törvényt
A törvény támogatói szerint a gazdák nem a dokumentum hatására kerülnek nehezebb helyzetbe, hanem akkor, ha nem cselekszünk.
A törvény támogatói szerint a gazdák nem a dokumentum hatására kerülnek nehezebb helyzetbe, hanem akkor, ha nem cselekszünk.
Jó hír lehet azoknak, akik kénytelenek bérmunkából fenntartani magukat iskola mellett.
Nem mindegy viszont, hogy az alkalmazotti státusz alapértelmezett lesz-e, vagy a „vállalkozónak” kell majd bizonyítania, hogy ő valójában alkalmazott.
Nem mondják hogy elzárják a gázt, csak felhívják a figyelmet arra, milyen fontos partnerek.
Túl a korrupción egy még nagyobb botrány sejlik fel. Az igazi botrány.
Ez az együttműködés végre összehozza azt, ami összetartozik – mondta a kooperációt bejelentő osztrák EP-képviselő.
A Frontex legalább 957 menekült illegális visszatoloncolásában vett részt.
A képviselők elutasították a kibocsátáskereskedelmi rendszer kibővítéséről szóló végső jelentést, amely az Európai Bizottság Fit for 55 klímatörvénycsomagjának kulcsfontosságú részét képezi.
A zöldkérdés egyre nyilvánvalóbban létkérdés.
Az Európai Parlament és az Európai Tanács megállapodásra előremutató, de az MSZP elnökségére pályázó EP-képviselő szerint nem szabad félrevezetni a magasabb bérre vágyó dolgozókat, ugyanis még sokat kell azért dolgozni, hogy az EU-s irányelv a gyakorlatban is megvalósuljon.