Az EU és latin-amerikai országok közötti szabadkereskedelmi megállapodás a vámok lebontásával nyitná meg az európai piacokat a dél-amerikai agrártermékek, míg Latin-Amerikát az uniós ipari export előtt. A Mercosur előnyt jelent a nagy exportőrök és multinacionális cégek számára, de súlyos ökológiai és társadalmi kárai lesznek – mind Latin-Amerikában, mind Európában. A jelek szerint az Európai Bizottság ennek ellenére akár az Európai Parlament elvileg szükséges felhatalmazása nélkül, ideiglenesen is alkalmazná a megállapodást.

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke január 17-én Paraguayban aláírta az EU és a Mercosur vámunió (Argentína, Brazília, Paraguay, Uruguay) közötti kereskedelmi megállapodást. Az uniós tagállamok többsége felhatalmazást adott az Európai Bizottságnak az aláírásra, de több kormány továbbra is hevesen ellenzi a lépést.

Az Európai Parlament (EP) megosztottnak mondható a kérdésben: 2025-ben például elutasított egy, a megállapodást támogató nyilatkozatot, és jogi vizsgálatot is kezdeményezett az ügyben. Az Európai Parlamentnek főszabály szerint tárgyalnia kellett volna az egyezményről, de ezt a Bizottság nem vette figyelembe. Ezért az EP-képviselők megszavazták, hogy az Európai Unió Bíróságának (EUB) véleményét kérik az ügyben.

Mindennek ellenére a legfrissebb hírek alapján az Európai Bizottság azt jelezte, hogy máris kész lenne megkezdeni az EU–Mercosur kereskedelmi megállapodás ideiglenes alkalmazását – amint egy Mercosur-ország ratifikálja a paktumot, ez akár már márciusban megtörténhet. Bár Ursula von der Leyen szerint még nem született hivatalos döntés, úgy fogalmazott, hogy „mi készen állunk, amikor ők is”. Friedrich Merz, Németország kancellárja pedig kifejtette, elégedetlen a parlament döntésével, és nem látja a megállapodás alternatíváját, ha az Unió gazdasági növekedésének biztosítása terén.

Az ideiglenes alkalmazás lehetővé tenné, hogy a megállapodás egyes részei már az első dél-amerikai ratifikáció után azonnal hatályba lépjenek.

Várhatóan Argentína és Paraguay igyekszik majd mihamarabb megragadni a lehetőséget. Bár az EU Tanácsa jóváhagyta az egyezményt, az ideiglenes alkalmazás vitatott: míg több tagállami vezető támogatja az előrehaladást, Franciaország szerint a Parlament megkerülése kifejezetten jogsértő és „elfogadhatatlan” lépés.

A Greenpeace értesülései szerint korábban az egyezményről való döntés elhalasztásának egyik fő oka Olaszország ellenállása volt, amely megakadályozta, hogy a Tanács egységes álláspontra jusson. Később azonban az ország megváltoztatta az álláspontját, ami végül lehetővé tette a szavazást.

A megállapodást évek óta széleskörű ellenállás övezi és több súlyos kritika is érte. Például az, hogy a paktum veszélyezteti az amazóniai esőerdőket, a dél-amerikai ökoszisztémát, aláássa az EU erdőirtás elleni rendeletét és klímatörvényeit, növeli a műanyag-kereskedelmet, megkönnyíti betiltott növényvédő szerek bejutását az Unióba, illetve erősíti a pusztító ipari mezőgazdaság további terjedését Dél-Amerikában – ami ráadásul szembemegy a vonatkozó uniós szabályokkal. Mindemellett az egyezmény a minőségi munkahelyek létrehozása helyett a nyersanyag-exporton alapuló gazdasági modellt segíti, ami kiszolgáltatottá teszi a térséget az európai importtal szemben.

A kritikusok szerint tehát amennyiben az Európai Parlament ratifikálja az egyezményt – vagy egyszerűen csak elkezdik alkalmazni, ami a fentiek fényében nagyon is valós veszély -, az összességében súlyos gazdasági, társadalmi és politikai következményekkel jár majd a helyi közösségekre vonatkozóan: kiemelten az őslakos népekre, valamint a környezetileg és gazdaságilag kiszolgáltatott térségekben élőkre. Fidrich Róbert korábbi cikke ezt a kritikát bontja ki részletesen: amellett érvel, hogy az EU kereskedelmi egyezményei a környezetileg és gazdaságilag kiszolgáltatott közösségekre hárítják a költségeket, miközben az őslakos népeket és a helyi gazdaságokat érintő társadalmi és környezeti károk politikailag láthatatlanná válnak.

Ezen túl a paktum az európai gazdák számára sem a piacbővülést hozná el, hanem fokozódó árversenyt jelentene. Ráadásul az egyezmény olyan országokból engedne be nagy mennyiségű agrárterméket, ahol a környezetvédelmi előírások jóval enyhébbek, mint az Unióban. A kritikusok szerint ez a kisebb gazdaságokat sodorná igazán veszélybe.

Felmerül a kérdés, hogy az EU-s tagállamok akkor miért támogatták a megállapodás aláírását? A döntés mögött a szebb napokat is látott uniós ipar, ezen keresztül a iparra erősebben támaszkodó tagállamok, mint Németország vagy az északi országok érdekei húzódnak. A mezőgazdasági termékek és nyersanyagok importjának, illetve az elsősorban gép- és vegyipari termékek exportjának lehetősége pozitívan érintené gazdaságaikat, ahogy a megállapodás támogatóinak reményei szerint az Unió kereskedelmi mérlegét is.

A megállapodást több mint 25 éven át titkos tárgyalásokon, zárt ajtók mögött készítették elő, társadalmi részvétel nélkül, amely nagyban gyengíti a demokratikus uniós berendezkedést. Ez különösen problémás egy olyan egyezmény esetében, amelynek ilyen kiterjedt gazdasági, társadalmi és környezeti hatásai vannak.

Úgy tűnik, az Európai Parlament még nem tekinti lezártnak az ügyet: az EUB véleményének kikérése mellett számos képviselő – úgy a jobboldali, mint a baloldali tömörülések színeiben – továbbra is erős kritikákat fogalmaz meg a megállapodással szemben. A megállapodás ratifikációja az aláírástól függetlenül továbbra is bizonytalan.

Mindeközben az EU–Mercosur-megállapodással szemben egyre fokozódik a civil ellenállás is. Többek között környezetvédő szervezetek, szakszervezetek, fogyasztói és emberi jogi csoportok, közgazdászok, őslakos közösségek és helyi önkormányzatok is tiltakoznak. Emellett az is jelzi az egyezmény társadalmi elutasítottságát, hogy eddig több mint 2 millió uniós polgár írta alá az egyezmény ellen szóló petíciókat.