Végre megvan az éppen aktuális új ellenség. Az Amnesty International Magyarország nemrég meg merészelte jegyezni Facebook-oldalán azt, ami teljesen nyilvánvaló az új miniszterelnök, Magyar Péter politikája kapcsán. Miközben sok mindenben elhatárolta ugyanis magát a kétharmaddal kormányzó erő a Fidesztől, egy témában, a „migránsozásban” és „migránstáborokkal” való riogatásban folytatja az orbáni hagyományt.

A megjegyzés apropója az a kormányzati weboldal, amit Magyar Péter és kormányszóvivői a napokban felhúztak, és amellyel arra a vádra próbáltak meg válaszolni, amivel Fidesz-közeli „civilek” kezdték el támadni a Tisza-kormányt, miszerint az EU-val való megegyezésért „cserébe” a Migrációs Paktum keretében „migránsokat enged be az országba.”

A június 12-én elfogadott paktum lényege „egy átfogó, közös európai menekültügyi rendszer létrehozása, amely egyensúlyt teremt a külső határok szigorú védelme és a tagállamok közötti kötelező szolidaritás között.”

De az új, minden tagállamra kötelező szabályok lényege mégiscsak a szigorítás.

A Tisza válasza erre az volt, hogy ők nem migránspártiak, de ezzel szemben a Fidesz az osztrák határszélen található Vitnyéd-Csermajorban készített elő „migránstábort.”

Erről bátorkodta az Amnesty és a Magyar Helsinki Bizottság is megjegyezni a hét elején, hogy a nyelvezet, a hangulat és a cél egyenesen megfeleltethető a NER idején uralkodó „migránsozásnak”. Noha a Tisza, igen nagy arányú győzelme után minden tekintetben a rendszer lebontását, „rendszerváltást” ígért.

A bejegyzésekre a lehető legszélsőségesebb reakciók érkeztek Tisza-támogatóktól, akik orbánista ügynöknek nevezték a civil szervezetet, „realizmust” kértek számon a humanizmusra felszólító közleményen, és végül jó páran közölték, a kritika miatt még a civileknek szánt  adományozást is beszüntetik. Az Amnestynek végül a heveny egynapos felháborodás és trollzuhatag után a kommentelési lehetőséget is korlátoznia kellett a közleménynél.

Ami nem igazán világlott ki ezekből a kétségtelenül nem túl konstruktív szópárbajokból, az a vita alapvető értelmetlensége. Ha ugyanis valaki a Tisza-kormány bevándorláspolitikáját humanista alapon kritizálja, akkor jobb, ha menten az EU és Brüsszel bevándorláspolitikájánál kezdi az elvi felháborodást.

Mert a Tisza Párt eleve vasszigort ígért a „migráció” – ebbe beleértve a gazdasági migráció, tehát a vendégmunka – területén. És ezt – kisebb engedményekkel – gyakorolja is. A Fidesz, amelynek 2016 és a „kvótanépszavazás” után a politikai létoka, legitimációja is nagyrészt arra épített, hogy a déli határon fenntart egy kerítést, ahonnan – üldöztetésére és az eredeti lakóhelyén fennálló háborús helyzetre való tekintet nélkül – mindenkit elküld.

A „baloldal”, azaz az Orbánt megelőző, neoliberálisnak is nevezhető politikai rendszer képviselőiből, illetve pár, nyugatosabb újgenerációs politikusból álló ellenzék jóformán teljes egészében vereséget szenvedett 2015 és 2018 között, amikor először felvállalták a menedékkérőkkel szembeni „emberi jogi agendát”. (Azaz azt a radikális gondolatot, hogy az embereket elsősorban mint embereket próbáljuk megítélni, és csak másodsorban mint az adott égtáj, nemzet és kulturális környezet termékeit.) Ennek a gyorsuló közel-keleti szétesés, Iszlám Állam, terror, miegymás igen hamar véget vetett.

Mára már egészen más világban élünk. Ahogyan az is más, hogy a közel-keleti arab államokat szétverő nyugati háborúkban való részvételünknek ára van. Nevezetesen ezeknek az országoknak – Szíria, Irak, Libanon, Afganisztán, részben Pakisztán és Banglades – az érdemi felbomlása. Arról is mindenki elfelejtkezett mára, hogy a klímaválság sem állt meg egyik helyen sem, és azok a rezsimek, amelyek ott és Törökországban – a Nyugat és a mi megbízásunkból – „fenntartják a rendet”, értelemszerűen lényegében katonai diktatúrák, sokszor ultrakonzervatív uralkodó nézetekkel.

Ha a török Recep Tayyip Erdoğanra gondolunk, vagy akár a szíriai Ahmed al-Saraára, az egyiptomi El-Sziszi tábornok katonai diktatúrájára, a pakisztáni katonai rezsimre, ami az eltávolított Imrán Hán helyére került, világos, hogy ezek a rendszerek nem kevés amerikai és európai anyagi juttatás, politikai nyomás hatására nagyrészt épp azért születtek, vagy erősödtek meg, hogy a migrációt a kibocsátó országokban, mesterségesen visszatartsák. Hiszen a „migránsok” megjelenésének egyik nem elhanyagolható körülménye a 2010-es években éppen a 2011-2012 folyamán lezajlott „Arab Tavasz” avagy a közel-keleti és észak-afrikai régió represszív rezsimjeinek a megbuktatása volt. Ez tette lehetővé, hogy az Európába vágyakozók egyáltalán elinduljanak.

A Fidesz és a Mi Hazánk például attól az EU-s „migrációs paktumtól” óvja és védi hazánkat, amelynek alapelvei nagy vonalakban ugyanazok, mint amiket Orbán Viktor magyar miniszterelnök, akkor még az európai kormányok többségének rosszallására Magyarországon bevezetett. A paktum szabályai ugyanis felváltják a dublini reguláció által 2013-ban teremtett helyzetet: lehetővé teszik például a menedékkérők gyors visszaküldését, széles mozgásteret biztosítanak a menedékkérelmek elutasítására, meglehetősen liberálisan szabályozzák, hogy a tagállamok mit tarthatnak visszaküldésre alkalmas „biztonságos harmadik országnak”.

Amit viszont a Mi Hazánk és a Fidesz másrészről kifogásol, azok olyan dolgok, amelyeket 2016-17-ben még a Fidesz is betartott a „tranzitzónák” rendszerével: nevezetesen, hogy aki a határon menedékkérelmet ad be, az az elbírálás idejére maradhat egy határmenti, de már Magyarország területén található menekültszálláson, ellátással, amíg ügyében döntést nem hoznak. Ma már talán kevéssé emlékszünk erre, de a „tranzitzónáknak” hívott határmenti ketrecekben hihetetlenül sok ideig váratták az embereket, néha élelmiszert sem adtak – gyerekeknek sem -, és az egész leginkább egy börtönkomplexumra hasonlított.

Mindezek az okok hozzájárultak a tranzitzónák emberi jogokra alapozott megszüntetéséhez. Erre akkor kényszerült az Orbán-kormány, hogy 2020-ban az Európai Bíróság emberiességi okokból kötelezte a tranzitzónák felszámolására. Erre reagált akkor úgy Orbán Viktor – és Varga Judit akkori igazságügy-miniszter – hogy rendben, de akkor a határon senki sem adhat be menedékkérelmet. Azóta ez a rendszer lépett életbe.

Ezekkel az előzményekkel született meg az Európai Parlamentben – Orbán Viktor frakciójának kezdeményezésére – az új reguláció. Június 17-én a Patrióták Európáért frakció, a Konzervatívok és Reformerek, a Szuverén Európáért képviselőcsoport és az Európai Néppárt közösen, szűk többséggel elfogadták a jogszabályt, amely révén az elutasított menedékkérelemmel rendelkező illegális bevándorlókat ki lehet toloncolni egy tagállamból akkor is, ha származási országukba nem lehet őket visszaküldeni. Ez esetre az EP jóváhagyta, hogy egy, az Unió határain kívül létrehozott „gyűjtőtáborba” is továbbíthatóak a nem kívánt emberek.

Akárcsak a magyar tranzitzónák, ezek a javasolt „visszaküldő táborok” is hosszabb időre engedik majd a letartóztatást (6 hónapról egységesen 2 évre emelkedik ez az időtartam), az elfogott emberek be lesznek zárva, és feltehetően tucatnyi más humanitárius probléma is fel fog velük kapcsolatban lépni.

A döntést a Patrióták és más bevándorlóellenes EP-képviselőcsoportok tagjai felállva, ütemes tapssal, „Visszaküldeni!” skandálással ünnepelték, miközben a balközép és baloldali – jelentős kisebbségben lévő – frakció: „Szégyen!” kiáltásokkal válaszolt nekik.

Belfastban június 9-én, miután egy szudáni menekült brutálisan megtámadt egy helyi fehér lakost, városszerte zavargások törtek ki, menekültek otthonait és autóit gyújtották fel álarcos helyi fiatalok. Franciaországban június 17-én a Földközi-tengerről érkező csónakok ellen a rohamrendőrséget vezényelték a partra – csak nehogy ki tudjanak jutni a tengerből.

Ez lenne tehát az a „globalista”, sőt „migránspárti” Európa, amellyel Orbánék szerint Magyar Péter „bevándorlópárti” paktumot kötött?

A valóság sokkal prózaibb és kiábrándítóbb. Itt értelmes javaslatokat már felvetni sem lehet. Mint ahogyan a teljes európai kontinens, úgy Magyarország is a globális gazdasági elszigeteltség, lecsúszás, energiadrágulás és a politikai jelentőség elvesztésének következményeitől szenved.

Az EU egyik legnagyobb ellentmondása, hogy miközben jóléti államai nagyjából mostanra már eltűnnek, elszegényedő középosztályuknak – akik állampolgárság-alapon jutottak hozzá a jóléti juttatásokhoz – viszont még mindig ott vannak a szegényes koszt-kvártéllyal befogadott menedékkérők (migránsok), akikre bajaikat foghatják. Ha az ő lakhatásuk a felhamozódó vagyonok miatt egyre drágább és bizonytalanabb, akkor „ezek” miért kapnak ingyen tömegszállást? Ha az élelmiszert egyre kevesebbet érő fizetésükből kell megvásárolni, akkor „ezeket miért etetik?” Ha a gyermekeinek, rokonainak nincs munkája, akkor hogyhogy a helyi tőkés vendégmunkásokkal tölti be az állásokat az Amazonnál, Teslánál, elektromechanikai gyárban, meg azon a még egy-két elérhető munkahelyen?

„Ezeknek” ne jusson semmi – mutogat a német, a holland, a francia a menekültekre, akiknek viszont éppen azért jut szegényes koszt-kvártély-alapellátás, mert a menekültstátuszért folyamodók legálisan nem dolgozhatnak Nyugat-Európában, nehogy elvegyék a törzsökösöktől a munkahelyeket. Amíg Nyugat-Európában jól mentek a dolgok a globális amerikai hegemónia árnyékában, addig ezzel nem volt túl sok baj, tetszeleghettek az állampolgárok is a tolerancia színeiben. Amióta viszont a jóléti állam – és egyáltalán az erős állam – elbomlott, és a jól beágyazott oligarchia sorra szünteti meg a középosztály kiváltságait, a menekültellenesség lett az elégedetlenség egyetlen „legális” megnyilvánulási formája. Ezt akarja a nép, ezért mi is beállunk ebbe a sorba – reagálnak erre politikusaik.

A dehumanizáló beszédmód a „migránsokkal” kapcsolatban pedig elfedi, hogy ők sem éppen egységes csoport: megtalálhatóak közöttük a diktatúrák, avagy épp iszlamista csoportok által üldözött közel-keleti, afrikai kisebbségek: keresztények, pogányok, kurdok, asszírok, alévik, jazidok, az iszlamizmust elutasító nők, radikális baloldaliak, szexuális kisebbségek (van, akire persze egyből több kategória is vonatkozik). És – bár erről ismét csak keveset beszélünk – megtalálhatóak köztük az afrikai, közel-keleti társadalmak tagjai: tradicionalisták, konzervatívok, iszlamisták is. Ők Európában is saját szabályaik szerint akarnak élni, és saját szabályaik szerint igyekeznek a többi, számukra „alsóbbrendű” bevándorlót maguktól megkülönböztetni, elnyomni. Mindezzel az európai politika és társadalom ismét csak nem kezd semmit, egyszerűen a „migránsok” problémás voltára vezeti vissza az egészet, amelyre egyre növekvő tömegek szerint a legjobb megoldás, ha nem jön senki, illetve ha mindenkit deportálnak. Elnyomót és áldozatot együtt, vissza, oda, ahonnan menekültek – egymástól, a nyomortól és a helyi hatalmaktól.

A mostani – a menekültstátusszal járó jogokat „egyértelműsítő”, és mégis szűkítő közös eljárásrend, tehát a „paktum” viszont éppen arra jó, hogy a mindenképpen Európába érkező migrációt a hivatalos menekültstátuszból a legális vagy illegális munkaerőpiac felé tereli. A támogatások szegényes volta miatt már így is rengetegen vállalnak feketemunkát. De ami még ennél is fontosabb, az európai tőkének továbbra is szüksége van kiszolgáltatott, nehezen szerveződő, könnyedén elküldhető és újra felbérelhető vendégmunkára. A menekültellenességgel így két legyet ütnek egy csapásra: a populisták fel tudják mutatni a szavazóknak, hogy „az állam” már nem tartja el „az ilyeneket”.

Amiről eközben nem beszél nekik, az az, hogy ugyanazok az emberek, akik amúgy menekültstátuszért folyamodva jelennek meg határainkon, így illegálisan, fekete vendégmunkásként, vagy multis rabszolgamunkásként fognak megjelenni, és így már be is fogadják őket.

De mindennek ellenére a Tisza Párt hívei csak úgy, mint Európa legtöbb pártjának legtöbb szavazója, kivételes felháborodással reagál bárkire, aki ezt a témát csak kicsit is bonyolultabban látja, mint ahogy Orbán Viktor megszólalásaiban szerepel. Hiába, a demográfiai és gazdasági válságba süllyedő öreg kontinens paranoiája alól Magyarország sem kivétel, akármilyen illiberálisokat váltottunk le, akármilyen demokráciával, az árnyékok velünk maradnak.