Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

A szakszervezetek szerint ügyelni kéne arra, hogy ne süljenek meg a közlekedési dolgozók

Több szakszervezet is kéri a munkáltatókat, hogy a nyár első hőségriadója alatt különösképp tartsák be a munkavállalók egészségének megőrzésének érdekében hozott intézkedéseket: a Vasutasok Szakszervezete (VSZ) és az EKSZ, azaz az Egységes Közlekedés Szakszervezet is közleményt adott ki.

A VSZ közleménye szerint több jegyvizsgáló kollégájuk számolt be arról, hogy

a nyári hőség idején, a klíma nélküli vasúti járműveken a hőfok jelentősen meghaladja a jogszabályban előírt mértéket.

A VSZ hivatalos közleményében arra hívja fel a figyelmet, hogy a jogszabály alapján, ha 24 foknál magasabb a hőmérséklet, a munkáltató köteles óránként minimum 5, legfeljebb 10 perc pihenőt biztosítani a „korrigált effektív léghőmérsékletű helyiségekben” dolgozók számára. (A korrigált effektív léghőérséket egy olyan mutatószám, amelynek megállapításakor a hősugárzást is figyelembe veszik.)

Emellett azt is írják, hogy a munkavállalók részére igény szerint, de legalább félóránként „védőitalt” is kell biztosítani.

A Vasutasok Szakszervezete az ügyben többször is megkereste a munkáltatót, de megoldási javaslatot nem kaptak.

A BKV-nál működő Egységes Közlekedés Szakszervezet hasonló, alapvető intézkedések betartását kéri a munkáltatótól: beszámolójuk szerint a gyorsan felforrósodó vezetői fülkében hőguta kerülgeti a sofőröket. Ezért kéri az EKSZ arra a munkáltatót, hogy úgynevezett hő-leváltó sofőrökkel és több tartalékjárművel készüljenek a nyárra.

„Úgy tűnik, a BKV-nál még mindig nem hiszik el az illetékesek, hogy megváltozott a klíma, s a kánikulai hőség hatásainak csökkentésére egy átgondolt, jól felépített rendszerrel előre készülni kell. „

– írják. Kifejtik továbbá,

„Már most szenvednek a kánikulától a BKV járművezetők: a hatalmas ablakok mögötti vezetőülésben szinte percek alatt elviselhetetlenre forrósodik a levegő, s az utastér hűtését – már, ahol egyáltalán van – elől szinte nem is érezni.”

Ugyanakkor a Szakszervezetek.hu beszámolója szerint a munkáltatók igyekeznek eleget tenni a munkavédelmi előírásoknak: a Magyar Közúti Nonprofit Zrt.-nél például elégséges pihenőidőt, nyári munkaruhát és naptejet biztosítanak a dolgozóknak. Az MTI-t pedig a megkeresésre tájékoztatta a MÁV Zrt., hogy ők is próbálják a lehető legjobban segíteni a dolgozóikat: korlátlan mennyiségű ivóvíz, megfelelő védőfelszerelés és fényvédő áll rendelkezésükre.

A Volán-társaságok az EKSZ panaszai ellenére is azt nyilatkozták, hogy a szolgálati pihenőhelyeken folyamatosan biztosítják a hűtött italokat, valamint ilyen időben nem kell zakót és nyakkendőt hordaniuk a sofőreiknek. Emellett pedig az autóbuszok 88 százaléka légkondicionált – mondták.

Címlapkép: Ikarus / Facebook
Olvass tovább!