Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Már az IMF is arra szólítja fel az országokat, hogy ne csökkentsék a szociális kiadásaikat

Ez a cikk több mint 5 éves.

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) finoman szólva sem tartozik a világ azon szervezetei közé, amely az egyenlőséget vagy a társadalmi felzárkóztatást sürgetné. A legtöbb ember a Görögországgal szemben felállított kemény gazdasági feltételek és a neoliberális gazdasági reformok és ajánlások révén ismeri.

Most azonban Christine Lagarde, az IMF vezérigazgatója egy Guardiannak adott interjújában arról beszélt, hogy a szervezetben arra jutottak, az államoknak egészségügyre, oktatásra és a kiszolgáltatott csoportokra kell költeniük, hogy stabilizálják a gazdaságot, annak ellenére is, hogy a növekedés világszinten lelassult.

Lagarde szerint azt követően változott a szervezet álláspontja, hogy több tagország is aggodalmát fejezte ki a növekvő egyenlőtlenségek kapcsán, valamint az általuk megrendelt kutatás is azt bizonyította, hogy azon országok, melyek többet szánnak szociális kiadásokra, gyorsabban növekednek és „egészségesebb” gazdaságot eredményeznek. Az IMF vezetője azért hozzátette, bár a többség elfogadta az új irányvonalat, voltak keményvonalasak, akik nem örültek neki annyira.

„Elég sok ember keres munkát, és sokan érkeznek a munkaerőpiacra is. Több nyugdíjas is lesz, nekik pedig szükségük lesz az egészségügyi szociális juttatásokra” – említett egy szempontot Lagarde.

Emellett azt is kiemelte, önvizsgálatot tartottak, miután a szervezet sok kritikát kapott, hogy szegényellenes intézkedésekre sarkalják azon országokat, amelyek pénzügyi válságba kerülnek.

Azt is megjegyezte azonban, a Nemzetközi Valutaalap nem fogja feladni a „jó költségvetési gazdálkodásra” való törekvését, tehát továbbra is kemény feltételekre számíthatnak az IMF szerint felelőtlenül gazdálkodó, hitellel rendelkező tagállamok.

(Guardian)

Címlapkép: swiss-image.ch/Photo Michael Wuertenberg