Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Bede Zsolt nagyon félti a személyiségi jogait, de a Vadhajtások nyugodtan megsérti másokét

Ez a cikk több mint 4 éves.

Szurikáta-méretűre kezd duzzadni a Fővárosi Állat- és Növénykertben megkínzott görög teknős ügye: napok óta minden csapból ez a történet folyik, miközben a rendőrök elfogták a feltételezett elkövetőt, az esetről szóló cikkek alatt pedig lincshangulat van.

Innen nézve egészen döbbenetes, hogy a Vadhajtások tegnap még kirakott egy cikket, Exkluzív: lesz@rjuk a személyiségi jogait! Ő a teknős gyilkosa címmel, amiben névvel és Facebook-oldaláról vett képekkel raktak kirakatba egy ózdi lányt.

Azóta ez a cikk elérhetetlen, ma viszont jött egy újabb. Ennek a címe Hibáztunk! Elnézést kérünk! Nem az a teknősgyilkos akit kitettünk, benne pedig elismerik, hogy azért tették ki épp annak a lánynak fotóját és nevét az oldalukra, mert „rengetegen elküldték” nekik üzenetben, és épp annyi idős, mint amennyi az elkövető a rendőrség szerint. Most azt hagyjuk is, hogy hogy viszonyul ez az egész az oknyomozó újságíráshoz, inkább lássuk, ezek után mit is ír a Vadhajtások.

„Váradi Adél akit mi kitettünk cáfolta ezt, hogy ő lenne az elkövető.

Ezért elnézést kérünk! És reméljük tényleg nem ő. Elhisszük neki egyelőre.”

Szóval a Vadhajtások egyelőre elhiszi, hogy nem az a lány ütötte agyon a görög teknőst, akiről ők ezt állították, hovatovább a rendőrség elfogott valaki mást. Igazán nagylelkű.

A helyzet azonban az, hogy ez az egész eset rémisztő. Miután kiderült, hogy a lány, aki megkínozta a teknőst, történetesen Ózdon lakik, rögvest beindult a menetrendszerinti cigányozás, elképesztő mennyiségű gyűlölet és indulat szabadult fel, mindenki bosszúért kiáltott.

És erre jön a Vadhajtások, és kiteszi egy lány nevét és fotóját is az oldalára – arcot adva így a történetnek, amelyre ez a kontrollálhatatlan mennyiségű és minőségű gyűlölet irányulhat.

Hogy a lány maga a saját Facebook-oldalán cáfolta a történteket, az nem számít. Hogy a nyomozni a rendőrségnek a feladata, az sem számít. Hogy az önbíráskodás bűncselekmény, az nyilván nem számít.

Amikor pedig kiderült, hogy mégis csak mellélőttek, egy lagymatag bocsival elintézik az esetet, az eredeti cikket eltüntetik, és „egyelőre” hisznek a lánynak.

Külön szörnyű, hogy bár a Vadhajtások levette az oldaláról az eredeti, rágalmazó írást, azért nem kell sokat túrni a netet, hogy ugyanennek a lánynak (aki egyébként jelezte azt is, hogy rendőrséghez fordult az ügyben) a fotóival találkozzunk, mint teknősgyilkossal, más oldalon, de lényegében ugyanazzal a szöveggel, amivel az eredetileg is megjelent.

A történetet még jobban keretezi egy szintén tegnapi Vadhajtások-anyag.

Bede Zsolt nemrég bejelentette ugye, hogy indul a főpolgármester jelölteknek rendezett előválasztáson, a Vadhajtások támogatásával. Gyűjt aláírásokat, van programja, tiszta sor, hogy bemenne a tegnapi vitára is „a roncs és bohóc ellenzék közé, hogy széttrollkodja ezt a beteg társaságot.”

És ezek után Bede Zsolt forgatott tegnap egy kis színes videót arról, hogy nem engedik be a vitára (nem linkelem be, ha valaki kíváncsi rá, keressen utána).

Most az tényleg lényegtelen, hogy valójában Bede nem hivatalos főpolgármester-jelöltje még az előválasztásnak, mert nem gyűjtötte össze az induláshoz szükséges 2000 aláírást, mint ahogy az is, hogy a Partizánnak jogában áll eldönteni, hogy kit hív meg egy műsorba.

Inkább az a félelmetes, ahogy Bede demokráciára, személyiségi jogokra és egyéb vélt sérelmekre hivatkozva magyarázza 11 percben előbb a biztonsági őrnek (akitől amúgy nem kért engedélyt arra, hogy lefilmezze, egy ponton még Bede is megjegyzi, hogy hát akkor megsérti a személyiségi jogait), majd egy szervezőnek, végül pedig a rendőröknek, hogy őt bizony be kéne engedni.

Vagyis Bede épp egy olyan dolgot sérelmez, amit egyébként ő és portálja szégyenkezés nélkül megsértenek, sőt, még büszkék is rá, hogy megteszik.

Mindeközben Ózdon egy lány azzal küzd, hogy rágalmazzák, támadják, fenyegetik, mert a Vadhajtások leszarta a személyiségi jogait.

Bede Zsoltot meg azon siránkozik, hogy nem engedték be egy rendezvényre, ahol semmi keresnivalója nem volt.

Tanulság nincs, legfeljebb szörnyülködni lehet.