Országszerte tízezrek tüntetnek a katonai hatalomátvétel ellen Mianmarban
Korábban az internetet is kikapcsolták az országban, hogy elejét vegyék az ilyen tömegdemonstrációknak.
Korábban az internetet is kikapcsolták az országban, hogy elejét vegyék az ilyen tömegdemonstrációknak.
Pikó András, a 8. kerület polgármestere is tiszteletét tette az egykori egyetemfoglalás helyszínén.
Svájc az utolsó európai országok között adott szavazati jogot a nőknek. 1971. február 7-én népszavazáson döntöttek mellette, amelyen csak férfiak szavazhattak. Egy korábbi, 1959-es népszavazáson nem szavazták meg a férfiak a női választójogot.
Az amerikai jobboldalon sokan kétségbe vonták, hogy az igazat mondta-e, amikor azt állította, „veszélyben volt az élete”. Tényfeltárók azonban rámutattak, jogosan félhetett a baloldali képviselő.
Ha nem tesszük, szerinte felmerül, hogy az idősek választójogát is kétségbe fogják vonni.
Könnyen érthető szöveg arról, milyen hatással van a koronavírus-járvány az értelmi fogyatékossággal élő emberek életére Magyarországon
A cél: Navalnij támogatóinak megfélemlítése.
Olyan sok felesleges ruha termelődik évente, hogy csak az adományozott ruhák 20 százalékát tudják újrahasznosítani vagy használt ruhaként eladni.
Összegyűjtöttük, miről szóltak ma a hírek az oltással kapcsolatban.
Ideje lenne, hogy az ellenzéki vezetésű pécsi önkormányzat felnőttként kezelje a város lakóit…
Indiában több mint két hónapja tiltakoznak a gazdák a mezőgazdaság liberalizációja ellen. A hindu-nacionalista kormány „nemzetellenesnek” és szeparatistának próbálja beállítani a gazdákat.
Borzasztó volt február első hete a családon belüli erőszakos eseteket tekintve.
Idén úgy emelkedett a minimálbér, hogy az értéke csökkent.
Független kormányzati szervekké válhatnak a techcégek Nevadában. Egy kriptovalutával foglalkozó cég már jelezte is érdeklődését a törvénytervezet iránt és fel is vásárolt ehhez egy területet.
Orbán Viktor a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara gazdasági évnyitó rendezvényén a magyar munkások öntudatáról beszélt. A Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) erre öntudatosan reagált.
Horvátországban a világháborút egy olyan történet részeként mesélik el, amelyben a horvát nép áldozat, a fasiszta elkövetőkkel együtt.
Tízezernyi gyermek éretlenül kerül iskolába, ugyanis sok szülő el sem jut odáig, hogy kérvényezni tudja a plusz egy év óvodában maradást.
A bírói szerv megsemmisítette a Kúria korábbi példaértékű ítéletét az abortusz tilalom ellen kiálló tüntetők ügyében.
Tamás Gáspár Miklós online tartotta meg az új tanulmánykötete első könyvbemutatóját. Videó a cikkben.
Március óta legkevesebb 11 menedékkérő nőt utasítottak ki az Egyesült Államokból: alig pár nappal azután, hogy életet adtak a gyermekeiknek. Lényegében a szülőszobából nyomban a mexikói határszélre kísérték őket.
Sergio Mattarella államfő szerdán Mario Draghit, az EKB korábbi vezetőjét bízta meg kormányalakítással. A szakértői kormány nem rendelkezne a választópolgárok felhatalmazásával, ami tovább súlyosbíthatja Olaszország politikai válságát.
Alekszej Navalnij ismét bíróságon van, felperese, Ignat Artyemenko 95 éves veterán a tárgyalás közben rosszul lett.
A civilekkel közösen több mint kilencezer magánszemély áll ki az egyetemi autonómia mellett.
„El tudod képzelni, milyen hajnali 1-től délig dolgozni heti négy napon keresztül?” – kérdik kétségbeesve a webáruház dolgozói.
Tavaly az Osztrák Néppárt és a Zöldek mintegy 900 ember kitelepítéséhez adták a hozzájárulásukat. A deportációk különös kegyetlenséggel zajlanak.
Budapesten jelenleg mindössze 91 üzemképes, nyilvános illemhely van, a legtöbbjük ráadásul térítési díj ellenében vehető igénybe.
Míg az SzFE ügyét továbbra is nemzetközi érdeklődés kíséri, a további modellváltó magyar egyetemek, illetve a görög és török fejlemények mellett Ausztriára is érdemes figyelni, ahol az UG-Novelle törvénytervezettel alakítanák át a felsőoktatást.
A helyi zöld párt 2 millió petíciós aláírás után indított pert, Hollandia, Pakisztán és Írország példáját követve.
Niedermüller szerint az államnak is illene némi segélyt biztosítania, hiszen egy egész iparágról van szó
A Váci Dunakanyar Színház éléről egy súlyos visszaélés napvilágra kerülését követően távoznia kellett Kiss Domonkos Márknak, aki most tanárként érkezik az SZFE-re.