Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Hogyan szabályozható a pornó az „elmúltam 18 éves”-re kattintáson túl?

Ez a cikk több mint 3 éves.

A Nők Egymásért Mozgalom (NEM!) szeptemberben indult, „A pornó nem szex. A pornó erőszak” kampányának keretein belül több cikk is megjelent, melyek a pornó problematikusságát tárgyalják. Szó esett már a háttérben meghúzódó emberkereskedelemről, a videókban megjelenő erőszakról, a szexista és rasszista sztereotípiák bemutatásáról, azok szexuális életre gyakorolt káros hatásáról, illetve az intimitás áruba bocsátásáról is. Bár baloldali körökben egyre ismertebbé válik a pornó rendszerkritikus feminista kritikája, ritkán kerül terítékre az a kérdés, hogy milyen konkrét közpolitikai eszközökkel is lehetne szabályozni azt. Ennek egyik terepe a kiskorúak pornóhoz való hozzáférésének korlátozása.

Jelenleg kiskorúak is könnyedén nézhetnek pornót az interneten, ugyanakkor nem csak fogyasztóként érintettek: az utóbbi időben egyre több médiavisszhangot kapott, hogy a Pornhubon – melynek tulajdonosa a szexipar legbefolyásosabb cége, a Mindgeek – számos kiskorúakat ábrázoló videó is elérhető.

A Pornhub ellen már kampány is indult. A Traffickinghub nevű kezdeményezés keretében több mint kétmillió aláírás gyűlt össze az oldal azonnali leállításáért és felelősségre vonásáért az emberkereskedelemben és a szexuális kihasználásban játszott szerepéért. Ez is mutatja, hogy egyre többen igyekeznek felhívni a figyelmet a szexipar jelentette problémákra, miközben változást elérő szabályozásához kevés eszközünk és ismeretünk van.

Bár a pornó szabályozására állami szinten is vannak lehetőségek, ugyanakkor ez az internetes pornó elterjedésével egyre nagyobb kihívást jelent. Az eChildhood szerint, mely egy, a pornó gyermekekre gyakorolt hatásával foglalkozó szervezet, átlagosan 10-ből 6-7 fiú lát pornót 13 éves korára, ezek egy része pedig akaratlanul történik. Mivel sokan innen kapnak mintát a szexuális viselkedésről, a pornó nagy hatást gyakorol a későbbi szexuális életükre. Ez különösen káros, hiszen

a pornó rendszerint nők elleni erőszakot, nemek közti hierarchikus viszonyokat, kizsákmányolást ábrázol.

A pornót fogyasztó fiatalok esetében annak is nagyobb az esélye, hogy később maguk is szexuális tartalmú videók készítésében vegyenek részt. Probléma az is, hogy a gyakorlatban egyáltalán nem ellenőrzik körültekintően a fogyasztók életkorát, hiszen csupán egy kattintásba kerül, hogy az oldalra ellátogatók 18 éven felülinek vallják magukat.

Az életkor nemcsak a fogyasztók körében marad ellenőrizetlen. Mivel bárki tölthet fel videót például a Pornhubra, egy kiskorút ábrázoló videó is addig lehet fent, míg valaki nem jelenti azt. Ezek általában vagy tudtukon kívül kerülnek fel, vagy a kiskorúakat kényszerítik a pornóban való szereplésre. Létezik az úgynevezett bosszúpornó is, amikor férfiak, fiúk (akár kamaszkorú) volt barátnőikről készült tartalmakat osztanak meg a pornóoldalakon.

Mivel az oldalról közvetlenül le lehet tölteni a videókat, nem ritka, hogy egy jelentett és eltávolított tartalom ismételten felkerül – ezzel lényegében kontrollálhatatlanná válik a terjedése.

Ugyanez igaz azokra az esetekre is, ahol a videón szereplő nem tudja, hogy felvétel készül róla, vagy nem járul hozzá, hogy az megosztásra kerüljön.

A The New York Times cikke azt javasolja a fenti problémák kezelésére, hogy a Pornhub szüntesse meg a letöltés opcióját, csupán ellenőrzött felhasználók feltöltését engedélyezze, valamint növelje a tartalmak moderálását. Ugyanakkor ez több problémát is felvet. Egyrészt semmi nem utal arra, hogy a Pornhub a közeljövőben a javaslatok bármelyikét bevezetné, másrészt ezek az intézkedések még mindig nem garantálnák, hogy ne kerülhessen fel – még ha esetleg rövidebb időre is – jogi értelemben is erőszakot ábrázoló tartalom. Fontos továbbá megjegyezni, hogy ezek nem korlátoznák a kiskorúak hozzáférését sem az oldalhoz.

Ez a cikk a Nők Egymásért Mozgalom (NEM!) A pornó nem szex. A pornó erőszak. című kampányának a része.
A kampány célja, hogy felhívja a figyelmet a pornóval kapcsolatos súlyos problémákra, amelyek mind a pornófilmek elkészítése, mind a pornófilmek fogyasztása során megjelennek, és nyilvános párbeszédet indítson a pornóról rendszerkritikus, pornóellenes feminista nézőpontok bemutatásával.
A kampány részeként novembertől figyelemfelkeltő plakátokat és  matricákat találhattok Budapest utcáin.
Lesznek előadások, zine, és folytatódnak a NEM! nőknek szóló olvasókörei is.
A sorozat eddig megjelent cikkeit itt olvashatod el.

Az állami szinten bevezetett pornószabályozás általában az offline tartalmak korlátozásában lehet hatékony, például, ha azokat teljesen illegálissá teszi. Izlandon a pornográf tartalom megjelenítéséért 6 hónapig terjedő börtönbüntetés is kiszabható. Ez a gyermekpornográfia esetében 2 év is lehet, ami meglehetősen alacsony ahhoz viszonyítva, hogy az Egyesült Királyságban a gyermekpornográfia készítése, terjesztése vagy birtoklása akár 10 év börtönbüntetést is vonhat maga után. Ugyanakkor olyan pornószabályozásra is van példa, ahol a pornón belül külön jogi kategóriát képeznek az egyes műfajok: Svédországban minden BDSM (ami a „kötözés-fegyelmezés, dominancia-alávetettség és szadizmus-mazochizmus” fogalmakat jelöli) kategóriájú pornó az erőszak illegális ábrázolásának minősül.

Találkozhatunk kifejezetten az online pornóra vonatkozó szabályozásokkal, javaslatokkal is. Franciaországban 2020 nyarán egységesen szavazta meg a Parlament, hogy a pornográfiát tartalmazó oldalakhoz csak az életkor ellenőrzése után lehessen hozzáférni. Ennek módjáról az adott oldalak dönthetnek. Felmerült például a bankkártyán keresztül történő ellenőrzés, viszont ez az eljárás adatvédelmi problémákat vethetne fel.

Az Egyesült Királyságban 2013-ban harangozták be, hogy szűrőkkel távolítanák el a pornográf tartalmakat az internetről, ideértve mind a pornóoldalakat, mind az egyéb webfelületeken megjelenő reklámaikat. Ebben az esetben, ha valaki hozzá szeretne férni a pornóoldalakhoz, külön az internetszolgáltatójánál kellene kérvényeznie a szűrők eltávolítását. A módszer célja itt is az, hogy valóban ellenőrizhetővé tegye azok életkorát, akik kérvényezik a változtatást a beállításokban.

Ez az eljárás potenciálisan eltántoríthatja a nagykorú fogyasztókat is a pornónézéstől, hiszen bonyolultabb, mint pár kattintással megjeleníteni egy weboldalt. A hirdetések blokkolása pedig a pornóval történő akaratlan találkozásoknak is gátat szabhat, ami a kiskorúak számára lényegesebb biztonságot jelentene. A gyakorlatban azonban nem minden internetszolgáltató vezette be automatikusan a szűrőt, helyette csak bekapcsolható opcióként ajánlották fel. Ezeknél a szolgáltatóknál általában a felhasználók alig több mint 10%-a alkalmazta a szűrőket, míg például a Sky szerint, mely az automatikus bekapcsolás mellett döntött, a felhasználók 40%-a használta ezeket. Mivel a szabályozás a brit IP-címmel rendelkezőket érintette, a rendszer VPN[1] használatával is megkerülhetővé vált a kiskorúak számára. Továbbá, ha egy család nagykorú tagja a szűrők eltávolítása mellett dönt, a háztartás kiskorú tagjai is hozzáférhetnek az online pornográf tartalmakhoz. A változtatások egyébként nemcsak az otthoni internetet érintették, a nyilvános hálózatok esetében a szexuális tartalmak automatikusan letiltásra kerültek.

Ahogyan azt a fenti példák is illusztrálják,

a Pornhub és hasonló oldalak közvetlen szabályozása nélkül nehezen kivitelezhető a pornó valós korlátozása, hiszen a helyi intézkedések könnyen megkerülhetők.

Ez azonban már az oldalak hatalmas lobbiereje miatt is nehézséget jelent — a pornóipar profitja évi 93 milliárd dollár. Ugyanakkor hiba lenne azt gondolni, hogy a kisebb változások– például ha elkerülhető, hogy gyerekek akaratlanul is szexuális erőszakkal találkozzanak az interneten– teljesen haszontalanok. A szabályozás hatékony kivitelezéséhez azonban szükség lenne arra is, hogy a pornónézés a közbeszédben mint társadalmi probléma kerüljön tematizálásra, ne pedig apolitikus kérdésnek tekintsük.

Bár a pornó fogyasztói közül a kiskorúak a leginkább kiszolgáltatott réteg, az életkori aspektust hiba lenne a pornó tágabb kritikájából kiszakítva értelmezni. Nem kiskorú szereplők esetében is gyakori az erőszak és az egyenlőtlen hatalmi viszonyok ábrázolása, ez pedig kitolja a fogyasztók ingerküszöbét. Mivel a pornó árucikként kezeli az intimitást és kizsákmányolja a pornóban használtak testét, nem beszélhetünk külön „jó” és „rossz” részekről. A pornó szabályozása mindannyiunk érdeke.

A szerző a Zöld Front Ifjúsági Mozgalom tagja, amely így kíván csatlakozni a Nők Egymásért Mozgalom kampányához.

[1]Virtuális magánhálózat. A VPN-en keresztül menő adatok titkosítottak, így az internetező megkerülheti például a földrajzi kötöttségeket.

Címlapkép: Pixabay / Bokskapet