Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

A pornó nem szex. A pornó erőszak.

Ez a cikk több mint 3 éves.

Ideje, hogy a pornót a magyar nyilvánosságban is elkezdjük akként kezelni, ami: egy iparágként, amely nők elleni erőszakból csinál dollármilliárdos bevételt évente, és aminek szexista és rasszista jellege alapvetően formálja a szexuális kultúránkat, és azt, hogy ebben – és általában a társadalomban – milyen szerep jut a nőknek.

Ezért indított szeptemberben „A pornó nem szex. A pornó erőszak.” címmel kampányt a Nők Egymásért Mozgalom (NEM!). Kampányunk célja, hogy felhívjuk a figyelmet a pornóval kapcsolatos súlyos problémákra, amelyek mind a pornófilmek elkészítése, mind a pornófilmek fogyasztása során megjelennek, és nyilvános párbeszédet indítsunk a pornóról, amelyben rendszerkritikus, pornóellenes feminista nézőpontok jelennek meg.

A kampány során több hónapon át szervezünk majd tematikus, pornóhoz kapcsolódó akciókat és eseményeket. Októbertől megtalálhatjátok majd budapesti szórakozóhelyeken plakátjainkat és matricáinkat, szervezünk workshopot és előadást, és több cikket is tervezünk a Mércére. Ezekben szó lesz majd arról, hogy miért nem lehet a pornó etikus vagy feminista, megmutatjuk, hogy milyen összefüggések vannak a nők elleni erőszak és a pornófogyasztás között, sőt, foglalkozunk majd a BDSM-mel is.

Már több éve működő nőknek szóló olvasóköreinkben is előkerülnek majd a következő hónapokban kifejezetten pornóhoz kapcsolódó szövegek (az olvasókör részletes tematikáját lásd alább), a félévet pedig egy zine kiadásával zárjuk majd.

📖 Olvasókör jelentkezés!! 📖

A Nők Egymásért Mozgalom! már majdnem 2 éve tart kiscsoportos olvasóköröket csak nőknek. Az…

Közzétette: NEM! – Nők Egymásért Mozgalom – 2020. augusztus 24., hétfő

 

A programjainkról és az akcióinkról folyamatosan tájékozódhattok a Nők Egymásért Mozgalom Facebook– és Instagram-oldalán, ahol más, pornóval kapcsolatos anyagokat is megosztunk.

Miért kell a pornóról beszélni?

– Az internet egyharmada pornó.

– Az internethasználók 43%-a néz pornót.

– Az internetes keresések 25%-a pornóval kapcsolatos.

– Az internethasználók 34%-a találkozott már kéretlen pornográf tartalommal böngészés közben.

– Csak 2019-ben összesen 6 650 évszázadnyi pornóvideót néztek meg a felhasználók a legnépszerűbb ingyenes pornóoldalakon.

És ez csak pár adat, ami megmutatja, hogy a pornó kérve vagy kéretlenül milyen szinten része a mindennapjainknak.

A pornó szervesen formálja azt, ahogyan a szexről gondolkodunk, és ahogyan szexelünk. Gail Dines szavaival: „A pornó nem egy rajtunk kívül álló dolog. A pornó erősen be van ágyazva a minket körülvevő rendszerekbe, az identitásunkba és a kapcsolatainkba.” [1] Kimutatható kapcsolat van például a pornóban látott erőszakos cselekedetek élvezete és a való életben, nőkkel szemben tanúsított erőszakos attitűdök között.

Ráadásul a pornó a fiatalok fő „felvilágosítási eszköze” is. Túlnyomó részük innen kapja első mintáit arról, hogy mi a szex, hogyan kell a másik emberrel bánni, mi az, amit a másik ember élvez szex közben, mindezt úgy, hogy az iskolai és otthoni szexuális felvilágosítás hiányosságai miatt a pornóban látottakat esélyük sincs kritikusan értelmezni.

Patent Egyesület fiatalokat célzó Kapcsolódj be programjához készült tanári kézikönyvében összeszedett pár sokkoló tényt a fiatalok pornófogyasztásával kapcsolatban:

– A fiatalok átlagosan 11 éves korukban látnak először pornót.

– 10-ből 7 gyerek látott már akaratlanul online pornót.

– A pornóipar fő célcsoportja a 12 és 17 év közötti fiúk.

– Egy brit tanulmány szerint, a pornót fogyasztó 11 és 16 év közötti fiúk 44%-a állította, hogy a pornó ötleteket adott nekik azzal kapcsolatban, hogy milyen típusú szexet akarnak kipróbálni.

– A pornót néző fiatalok esetében nagyobb az esélye annak, hogy maguk is szexuális tartalmú videó készítésében vegyenek részt.

A pornó ráadásul nem csak a fogyasztói, de az előállítói oldalról is rendkívül problémás. A pornóiparban a nők átlagosan csak 3 hónapig maradnak, mielőtt „elhasználódnak”, a pornószínésznők nagy részét bántalmazzák a forgatásokon, az iparban alkalmazott nők gyakran szenvednek el olyan sérüléseket, mint a végbélnyílás, a torok, a hüvely és a szem chlamydia- és gonorrhoeafertőzése, a végbél elöregedése vagy a torok székleteredetű fertőzése.

Ráadásul egy tanulmány azt is megmutatta, hogy a pornószínésznők nagyobb arányban szenvednek poszttraumás stressz szindrómától (PTSD), mint a háborús veteránok.

Ezek a brutális tények állnak amögött a Magyarországon is egyre jobban terjedő, liberális diskurzus mögött, amely a pornó gyártását és fogyasztását normalizálni igyekszik, azt az egészséges szexualitás megélésének, sőt, a szexuális önkifejezés egy formájának tartja. Ebből a nézőpontból születtek olyan mondatok Magyarország vezető hírportálján, mint: „ha ennek [a feszültség levezetésének] most, 2020-ban ez a legjobb módja, akkor szexeljen és nézzen pornót mindenki”, vagy „természetesen a felnőtt ember elidegeníthetetlen joga, hogy pornót nézzen, (…).

Ebbe a diskurzusba illeszkedik a főleg az Egyesült Államokban elképesztően népszerű liberális feminizmusnak a pornóval kapcsolatos álláspontja is, ami szerint a pornó nem a nők elleni erőszaknak és a nők elnyomásának példája, hanem éppen hogy kulcs ahhoz, hogy a nők a szexualitásukat a patriarchátus elnyomása alól felszabadítsák. Ahogy Gail Dines – korunk talán legismertebb pornóellenes, radikális feministája – mondja egy előadásában: míg két évtizeddel ezelőtt egyértelmű volt, hogy ha valaki feministának vallja magát, akkor ellenezni fogja a pornót és a prostitúciót, ma már ez egyáltalán nem biztos.

Mindeközben a pornó- és rendszerkritikus feminizmus hangjai háttérbe szorulnak.

Pedig a pornó éppen a kapitalista patriarchátus állatorvosi lova, és kiválóan megmutatja, hogy a kapitalizmus és a patriarchátus összefonódott elnyomási mechanizmusai hogyan sújtják a nőket, és hogyan tud a rendszer ebből az elnyomásból profitálni.

Mi köze a pornónak a patriarchátushoz?

A pornó férfiaknak szól. Ugyan az elmúlt években növekedett a pornót néző nők aránya, és megjelentek a magukat feministának nevező pornókészítők, akik kifejezetten nőket céloznak a tartalmaikkal, a pornófilmek fogyasztóinak zöme férfi. A tartalom tehát az ő igényeikre van szabva, az ő igényeiket formálja és egyúttal teremti meg, és ez a tartalom tele van nők elleni erőszakkal.

Egy 2010-es kutatásban népszerű pornóvideókat vizsgáltak meg. A 304 kielemzett jelenet 88,2%-a tartalmazott nők elleni fizikai erőszakot, mint fojtogatás, fenekelés, pofozás. A jelenetek 48%-ban verbális erőszak nyilvánult meg, összesen a vizsgált filmek 90%-a tartalmazott valamilyen nők elleni erőszakos cselekedetet, jelenetenként átlagosan tizenkettőt.

De nem kell társadalomtudósnak lenni ahhoz, hogy belássuk, hogy a pornó nőgyűlölő és szexista. Elég felmenni a legnépszerűbb pornóoldalak bármelyikére, és elolvasni a címeket: a „Jól megrakják a buta sulis puncit”, vagy a „Néger csajt hárman szopatják” aligha a nők tiszteletéről vagy a nők szexuális igényeinek kielégítéséről árulkodik.

Ugyanígy, ha a pornófilmek tartalmát nézzük, a nők maximális tárgyiasításával találkozunk. A pornóban szereplő nők mindig rendelkezésre állnak, céljuk a férfiak teljes kiszolgálása, ezért őket a férfi bármikor és bárhogyan használhatja a saját vágyai kielégítésére. És itt természetesen érdemes megjegyezni, hogy a pornóban található férfikép éppúgy nem valós, mint a női. A pornóban szereplő férfiak szexre mindig készenálló, agresszív, empátia nélküli emberek, akik a nőket lyukak halmazaként kezelik.

Ez viszont nem változtat azon, hogy a pornóban, csakúgy, mint a patriarchális társadalomban, a férfiak túlnyomó részben az erőszak okozói, nem pedig elszenvedői, így a pornó sem nekik árt leginkább. Se miközben készül, se utána, mikor a nézők társas viselkedéseit befolyásolja.

Arra, hogy a pornónézés és a pornóban látott erőszakos tartalmak hogyan befolyásolják a férfiak szexuális és társas viselkedéseit, az elmúlt években több kutatás is született. Malamuth és Hald 2010-es kutatása összefüggést talált a pornónézés és a nők elleni erőszak elfogadása között. A pornó bizonyítottan növeli férfiaknál az agresszív viselkedést, csökkenti az empátiát a nők elleni erőszak áldozataival szemben, és normalizálja a kényszer és az erőszak alkalmazását.

A pornóban tehát végső soron azok a társadalmi hatalmi viszonyok öltenek szexualizált formát, amelyek a nőket a férfiak alá rendelik, és amelyeket a patriarchátus rendszere határoz meg és tart fenn.

A pornó pedig a szexista üzeneteivel és a tárgyiasított, alárendelt nőképével nem csak leképezi ezeket a hatalmi viszonyokat, de meg is erősíti őket.

Mi köze a pornónak a kapitalizmushoz?

A pornóban rengeteg pénz van. A globális pornóipar évente 97 milliárd dolláros profitot termel, és ez a szám egyre nő. És bár a pornóoldalak sokasága miatt könnyű lenne azt feltételezni, hogy a pornóipar céges háttere is sokszínű, a legnagyobb pornóoldalak és produkciós cégek, mint a Pornhub, a RedTube, a YouPorn vagy a Brazzers mind egy vállalathoz, a kanadai MindGeekhez tartoznak. A Mindgeek tulajdonképpen monopolhelyzetben van a pornóiparban, és ezzel egyeduralkodóként szabja meg azt, hogy mi az, amit pornóként ismerünk és nézünk.

A pornóipar a technológiai fejlesztésekben is erősen érdekelt. Bár a fejlesztési ötletek általában nem a pornóiparból jönnek, bármilyen új technológia jelenik meg a piacon, a pornóipar páratlanul gyorsan ugrik rá és használja fel azt profitmaximalizálásra. Így volt ez a VHS kazetták megjelenésénél – ami a pornófilmek terjesztésében teljesen új fejezetet nyitott, még az internet megjelenése előtt -, és így van ez az új virtuális valóság (VR) technológiáknál is, ami sokak szerint a pornó jövőjét jelenti.

Mindeközben a pornóban ugyanúgy, mint bármelyik másik iparágban, megjelenik a globális kapitalista termelésnek az a jellemzője, hogy a gyártás a centrumországokból kiszerveződik a félperifériás és perifériás országokba. Így a nyugati pornócégek egyre gyakrabban forgatnak (vagy vesznek meg tartalmakat) például Kelet-Európában is, ahol a szereplőknek közel sem kell annyit fizetni, és sokszor a szabályozások is jóval megengedőbbek.

Hiba lenne tehát a pornót készítőkre, producerekre, rendezőkre, cégtulajdonosokra úgy tekinteni, mint jólelkű művészemberekre, akiket az emberi szexualitás egészséges megélése, vagy úgy általában a szex foglalkoztatna. A pornó egy iparág, kőkemény üzlet, amit ezért üzleti igények vezérelnek.

A pornófilmekben az jelenik meg, amit el lehet adni, és a profit ígérete az, ami a pornógyártókat egyre durvább és durvább tartalmak előállítására ösztönzi, aminek nagyrészben a nők isszák meg a levét.

[1] – (Gail Dines: Pornland: How Porn Has Hijacked Our Sexuality, 2010).

Kiemelt kép: fnogues / Flickr.