Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

V. I. Lenin: Az ötödik nemzetközi prostitúcióellenes kongresszus Csányi Gergely előszavával

Előszó

Az, hogy a prostitúciónak társadalmi-gazdasági okai vannak, nem volt kérdés a XX. század eleji baloldal számára.

Lenin ugyanabban az évben, 1913-ban, amelyből az alábbi szöveg is származik, a kapitalizmus és a „női munka” viszonyát tárgyaló esszéjében írta meg, hogy amíg a bérmunkarendszer és a nők gazdasági kiszolgáltatottsága fennáll, addig a prostitúció jelensége sem szüntethető meg.

Alexandra Kollontáj 1921-ben, a Regionális Női Osztályok Vezetőinek Harmadik Összoroszországi Konferenciáján fejtette ki, hogy a prostitúció kriminalizálása már azért sem kívánatos marxista szempontból, mert a prostitúció csak egy formája annak, ahogy a nők gazdasági szükségből nyújtanak szexuális szolgáltatást férfiaknak, tehát ilyen alapon az érdekházasságokat ugyanúgy kriminalizálni kellene.

Nyugat-Európában 1931-ben Wilchelm Reich, aki akkor a Német Kommunista Párt tagja volt, úgy írta le a prostitúciót mint a kapitalizmus egy rendszerszintű belső ellentmondását: „A kapitalizmus harcol saját kreatúrája, a prostituált ellen, hiszen ráuszítja a rendőrséget, bebörtönzi, nemibeteg-gondozókba zárja és erkölcsileg jogfosztottá teszi”.

Lenin alábbi szövegéből jól látszik, hogy az akkori baloldal hasonló diskurzusokkal állt szemben mint a mostani, tehát, hogy a prostitúciót keretező polgári retorikák nem sokat változtak az elmúlt bő 100 évben.

Ahogy arra Dés Fanni a jelenre vonatkozó cikkében felhívja a figyelmet az egyéni döntésekre építő megközelítések, akkor is, ha elítélik a döntés meghozóját (áldozathibáztatók), vagy az egyéni szabadság fontosságát és a destigmatizációt hirdetik, figyelmen kívül hagyják az egyéni döntés szűkebb és tágabb környezetét, tehát a kényszereket, az egyenlőtlen genderviszonyokat és a kapitalizmus inherens belső ellentmondásait.

Ami a XX. század eleji baloldali kezdeményezéseket illeti, a Szovjetunióban a kezdeti – a kor viszonyaiban nemzetközi összehasonlításban kiemelkedően progresszív – kezdeményezéseket (a háztartási erőszak és a szexuális zaklatás kriminalizálása, a válás megkönnyítése), a sztálini érától felváltotta a kapitalista modernizációhoz hasonlóan, az iparosításnak alárendelt polgári háztartás és „szocialista erkölcs” propagálása. Ezzel együtt a prostituáltak már nem a kapitalizmus áldozatainak, hanem munkaerő-dezertőrnek kezdtek számítani, az 1930-as évek végén sok prostitúcióval vádolt nőt végeztek ki vagy küldtek munkatáborokba.

Nyugat-Európában és Észak-Amerikában a feminista mozgalom törekvéseiből a radikális és baloldali kezdeményezéseket nagyrészt rendszerkonformmá szelídítette a tőke. Eredményeit adaptálta (például a pornóiparban), a törvénykezésben pedig (leszámítva az úgynevezett skandináv modellt) a prostitúciót tiltó vagy legitimizáló, de a felelősséget mindenképpen a  prostituáltra hárító gyakorlatok intézményesültek.

E történelmi tapasztalatok után a több mint száz éves szöveg arra emlékeztet, hogy a modern baloldal nem hihet a piac és a vállalkozás szabadságának illúziójában, ahogy nem konvertálhatja a kapitalizmus belső ellentmondásait az azt elszenvedők egyéni felelősségévé sem.

Az ötödik nemzetközi prostitúcióellenes kongresszus (1913)

Londonban nemrégiben ért véget a „leánykereskedelem elleni küzdelem céljából összehívott ötödik nemzetközi kongresszus”.

Felvonultak a hercegnők, grófnők, püspökök, lelkipásztorok, rabbik, rendőrtisztviselők és mindenféle burzsoá emberbarátok! Mennyi bankett és fényűző hivatalos fogadás! Mennyi ünnepi beszéd a prostitúció káros és gyalázatos voltáról!

Vajon milyen harci eszközöket követeltek a kongresszus előkelő burzsoá küldöttei? Főleg két eszközt: a vallást és a rendőrséget. Ez, ahogy mondják, a leghelyesebb és a legbiztosabb eszköz a prostitúció ellen. Az egyik angol küldött, mint a „Leipziger Volkszeitung”[1] londoni tudósítója közli, azzal dicsekedett, hogy a parlamentben síkraszállt a kerítés testi fenyítéssel való büntetése mellett. Íme a prostitúció elleni küzdelem modern „civilizált” harcosa!

Egy kanadai hölgy a rendőrségért lelkesedett, s azért hogy a „bukott” nőket női rendőrök felügyelete alatt tartsák, de a munkabéremelésekkel kapcsolatban megjegyezte, hogy a munkásnők nem érdemelnek jobb fizetést.

Egy német lelkipásztor ostorozta a modern materializmust, amely, úgymond, egyre jobban terjed a nép közt, és elősegíti a szabadszerelem terjedését.

Amikor Gärtner osztrák küldött megkísérelte felvetni a prostitúció társadalmi okainak, a munkáscsaládok nélkülözésének és nyomorának, a gyermekmunka kizsákmányolásának, a tűrhetetlen lakásviszonyoknak stb. kérdését, ellenséges közbekiáltásokkal elhallgattatták a szónokot!

Ellenben egyes magasrangú személyiségekről – a küldöttek egymás között – tanulságos és magasztos dolgokat mondottak el. Amikor például a német császárné Berlinben meglátogatja valamelyik szülőotthont, a „törvénytelen” gyermekek anyáinak az ujjára gyűrűt húznak, hogy a hajadon anyák jelenléte ne botránkoztassa meg a magas személyiségeket!!

Ebből megítélhetjük, milyen undorító burzsoá képmutatás uralkodik ezeken az arisztokrácia-burzsoá kongresszusokon. A jótékonyság akrobatái, a szükség és nyomor kigúnyolásának rendőri védelmezői most összegyűlnek, „a prostitúció elleni küzdelem” céljából, holott éppen az arisztokrácia és a burzsoázia támogatja a prostitúciót…

Eredeti megjelenés: Rabocsaja Pravda 1913. július 13. Magyarul: Lenin Művei 19. köt. 252–253, illetve Marx, Engels, Lenin a nőkérdésről és a családról (Kossuth 1967) 125–126.

[1] – A nőkérdésről