Nem tudják a szülők, mire számítsanak iskolanyitáskor egy újabb hullám esetén
Pedig a virológusok szerint szinte borítékolható a negyedik.
Pedig a virológusok szerint szinte borítékolható a negyedik.
India a legszegényebbekkel viselteti a nemzeti büszkeség terhét – de tesz a jólétükre.
A neoliberális rendszerek csődje, minden látszat ellenére, egyre nyilvánvalóbb. Átmeneti korszakban élünk, a kínai gazdaság páratlan fejlődése azt sejteti, hogy a század második fele Kelet-Ázsia gazdasági és pénzügyi hegemóniája felé tolódik.
A kongresszus vendégeit szállásolják el helyettük.
Eddig egyedül Magyarország viccpártja vette komolyan a homofób kampány elleni jogi küzdelmet.
A főváros repülőterét kivéve gyakorlatilag az egész országot elfoglalta a Talibán.
Ezért sokan eleve olyan állást keresnek, amihez jár szolgálati lakás – Budapesten azonban gyakorlatilag nincs ilyen.
Az indoklás szerint az ellátórendszer nem bírna el nagyobb terhelést.
Be kell látnunk, hogy a homofób államapparátussal szemben csak magunkra számíthatunk.
A jobbikos jelölt indulását korábbi antiszemita megjegyzései miatt is sokan támadták.
Az SZFE szerint pedig minden jó és egyre jobb lesz.
Ismét lokális oxigénhiány végezhetett a halakkal.
Afganisztán gyakorlatilag elesett, a főváros lakói kétségbeesetten próbálnak menekülni a harcok elől.
24 óra egy munkanap, 13-15 órás műszak. Az ellátási láncok összeomlásától tart a kormányzat.
48 évig működött a legerősebb hongkongi ágazati szakszervezet, de a 2019-es tüntetésekben vállalt szerepük miatt pellengérre kerültek, és végül elfogyott körülöttük a levegő.
A résztvevők a Városháza elől átvonultak az egyetem főépülete elé, ahol nemzeti színű szalagokat kötöttek a bejáratra, hogy ezzel Keszthely és a Georgikon eltéphetetlen kötelékét jelképezzék.
A baloldali recepció mostohán bánt Rosa Luxemburg életművével. Pedig ha valakiről elmondható, hogy egész személyét elkötelezte a forradalom mellett, akkor az ő.
A plymouth-i gyilkos YouTube-oldalán közzétett videóiban gyakran beszélt az incel-mozgalomról, megvetéséről a nők iránt és a szexuális magányáról.
Az antikapitalizmus korábbi formáinak kudarca nem ok a reménytelenségre. Mark Fisher a rendszer belső ellentmondásaira fókuszál, lerántva a leplet a kapitalizmus állítólagos realizmusáról.
Újabb oltási kampányokra lenne szükség.
A moratóriummal élő ügyfelek 23 százalékának csökkent 30 százalékot meghaladó mértékben a jövedelme.
Amerikai és afgán polgárok ezreit mentik ki, mielőtt a tálibok ostrom alá veszik a fővárost.
Külföldi egyetemek akkreditálják a jogviszonyukat.
Csak mi maradtunk itt, még ki nem vándoroltak. És körbe-körbe a gyilkos szögesdrót, a húsba tépő, pengés-áramos, büdöskével pöttyözött, fegyveresekkel őrzött duplakerítés.
A „nagyobb” szakszervezetnek jó a nullás béremelés is, így egy 2015-ös szövetségi törvény miatt rosszul járhat a német masiniszták jelentős része.
Az adatvédelmi hatóság szerint nem lehet csak úgy, üzleti titokra hivatkozva lepattintani az 500 gödi ingatlant érintő zajszennyezéssel kapcsolatos közadatigénylést.
Száz éve született John Rawls, a 20. századi politikai filozófia egyik legjelentősebb alakja, és ötven éve jelent meg korai főműve Az igazságosság elmélete. Mit jelent számunkra munkássága ma?
Hiába a kormányzati propaganda, a melegek elfogadottsága történelmi csúcson van Magyarországon.
Perger András, a Greenpeace Magyarország klíma- és energiakampány-felelőse szerint a magyar kormány az uniós klímavédelmi programok megvétózása helyett akár az élen is járhatna az ilyen kezdeményezések felkarolásában.
Az emberi vizeletből származó foszforterhelés algásodáshoz vezet, a vécék ingyenessé tételéhez azonban nincs elég pénz.