Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

A mozgalomszervezéshez véget kell vetnünk az öncélú tudásátadásnak – hogy segíthet rajtunk a kritikai pedagógia?

Amióta világ a világ megszokhattuk, hogy a tudást mindig az „okosabbaktól” kell megszereznünk. Akár az oktatásban, akár az élet bármely más területén, mindig vannak azok, akik a tudás birtokosai, és a befogadók (legyen az diák vagy munkás, felnőtt vagy gyermek), akiknek átadják az ismereteket. Ez a gondolkodás azonban egy olyan alá-fölérendeltségi viszonyt is magában hordoz, amelyben a tanító szerepét és az általa képviselt nézeteket szinte megkérdőjelezhetetlen igazságként kell befogadnunk. Egy olyan rendszert teremt, mely egyetlen igaz és helyes tudást feltételez, és amelyben csak egy irányban, felülről lefelé történhet az információátadás.

Ahhoz azonban, hogy teljes egészében meg tudjuk érteni a rendszert, amely körülvesz minket, és képesek legyünk változtatni a társadalmon, fel kell hagynunk az öncélú tudásátadással, és le kell bontani a közénk vert hierarchiákat.

A Fordulat folyóirat 28. száma alkalmából a Mércén megjelent kritikai pedagógiáról szóló írás hosszan részletezi a magyar oktatási rendszer problémáit. A cikk szerint nem szabad elfelejtenünk, hogy az iskola mindig is ideológiai harcok terepe volt. A politika és az uralkodó társadalmi rend folyamatosan igyekezett különböző eszközökkel saját képére formálni az oktatási rendszert. A jelenben nem is kell nagyon messzire mennünk ahhoz, hogy erre példát találjunk, a családi életre nevelés kerettanterve, a társadalmi nemek képzéseinek megszüntetése, vagy épp az alapítványi rendszer bevezetése mind politikai vagy gazdasági érdekeket szolgáltak.

A kapitalista elveken működő tudásátadás azonban nem áll meg az oktatási rendszerben. A munka világában, de még sok nonprofit szervezeten belül is, a tanulás egy hierarchikus folyamat, amelyben az ismeretek átadása egyirányú. A kritikai pedagógia alapvetése azonban az, hogy mindenki rendelkezik tudással, tapasztalattal – legyen az diák, hallgató, munkatárs –, amit el kell ismerni, és be kell építeni a pedagógiai tanulási folyamatba. Ahogy ezt elismerjük, ugyanúgy foglalkoznunk kell azzal is, hogy más társadalmi helyzetből jövő embereknek különböző tudása van a világról.

Éppen ezért semmilyen mozgalmi építkezés nem tekinthet másodlagos ügyként a pedagógiára.

Szarka Alexandra, a Fordulat kritikai pedagógia számának egyik szerzője és a Deviszont Közösségi Tér munkatársa szerint a saját tudásból és saját tapasztalatokból való táplálkozás nincs benne a magyar oktatási rendszerben. A különböző társadalmi háttérrel rendelkező embereknek azonban nem lehet ugyanazzal a példákkal, vagy szakirodalommal megmagyarázni a világ történéseit, hiszen mindenki saját tapasztalatokkal rendelkezik és azokból építi fel a tudását.

A kritikai pedagógia ellenben ezt tudomásul veszi és rendszerekben szemléli a tudásátadást. Az irányzat szerint a tudásszerzés módja nem felülről lefelé, hierarchikus formában történik, mint ahogy azt a hagyományos, frontális oktatás során tapasztaljuk. A módszer pontosan ezt a tanár-diák hierarchiát és a helyes tudás mítoszát igyekszik lebontani minden alrendszerben. A társadalomról való gondolkodás és az arról szerzett tudás ugyanis nem lehet egy szűk réteg kiváltsága.

Szarka szerint minden pedagógia. „Az, hogy valaki hogyan tanít másokat, rengeteg olyan tevékenységet magában foglal, ahol meg tudunk érteni valamit a világból, el tudunk valamit sajátítani és alkalmazni azt a világra.” Ez egy szervezeten belül is rendkívül sokféleképpen végbemehet. A tudásátadást többek között meghatározhatja a szervezeti kultúra, a gyűlések, a közösségi hierarchia és az egymással való kommunikáció.

Egy igazságosabb társadalomért küzdő szervezet számára pedig különösen fontos, hogy a tudás átadása ne egy alá-fölé rendelt viszonyban menjen végbe. Ha nem egyenlően járul hozzá mindenki a közös megértéshez, akkor változtatni se tudunk a rendszeren.

Ez akár olyan társadalompolitikai folyamatokra is igaz, melyek napjainkban is kihívást jelentenek a döntéshozóknak. Romák bevonása nélkül például nem lehet romapolitikát csinálni, hajléktalan emberek nélkül pedig nem érthetjük meg a lakhatási válság egészét. A jelenlegi rendszer atyáskodó, paternalista hozzáállásával az ő tudásuk rejtve marad, így a problémákat sem leszünk képesek kezelni.

„Ha nem kritikai módon történik a tudásátadás, akkor nem történik sehogy”- figyelmeztet Szarka.

Szerinte attól még, hogy valaki ismereteket közöl velünk, még nem tudjuk magunkévá tenni a tudást, hiszen „az ellenállás formáit nehéz könyvekből megtanulni”, közös cselekvés és megértés kell, hogy aztán valóban változást érjünk el. Mozgalmat ugyanis nem lehet e nélkül szervezni. A kritikai pedagógia szerint a tudásátadásnak célja van, mégpedig a rendszerszintű változás egy igazságosabb társadalomért. „Ha csak elolvasol egymagad egy szöveget, akkor csak a te szűk környezetedet tudod vele formálni, így benned ragad a tudás.”

Ha elfogadjuk az irányzat alapvetését, és a tudásátadást a társadalmi változás céljaként értelmezzük, akkor fel kell hagynunk az öncélú, kapitalista logika által diktált módszerekkel, és közös gondolkodásban kell újraértelmeznünk a mozgalmiságot. A jelenlegi rendszer ugyanis csak a valóság apró fragmentumait engedi láttatni velünk. Amíg nem történik párbeszéden alapuló ismeretátadás, addig a rendszerszintű problémák rejtve maradnak, és a társadalmi egyenlőtlenségek csak tovább növekednek.

Címlapkép: MTI/Vajda János