Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

A pedagógiai fordulat, amely felszabadíthat bennünket

Kezdhetnénk azzal a kérdéssel, hogy kit érdekel a pedagógia? De valójában kit ne érintene a pedagógia? Nem lehet elképzelni a világot pedagógia nélkül, gyereket oktatás és nevelés nélkül, a  társadalmat egymás tanítása és egymástól való tanulás nélkül.

Gondolj egy pillanatra arra, hogy néz ki most az oktatási rendszer: gondolj az iskoládra, a tanáraidra, arra, ahogy és amit tanultál. Ha el tudod képzelni, hogy ez a rendszer működhetne másképp, akkor nem szükségszerű, hogy így legyen. A pedagógia kérdése nem lehet pusztán az oktatási rendszer ügye, mert mindannyiunk életét alapvetően formálják azok az évek, amiket oktatási intézményekben töltünk el. Ezért a pedagógia a köz ügye.

A Fordulat folyóirat 28. száma a kritikai pedagógiáról szól: arról, hogy másképp is el lehet képzelni a tanítást és tanulást, és a változást itt és most kell elkezdeni megvalósítani.

Mert ahogy most működnek az oktatás és nevelés színterei, azt az egész társadalom szenvedi meg – akkor is, ha van, aki profitál belőle. Az iskola mindig is ideológiai harcok terepe volt. A politika és az uralkodó társadalmi rend – olykor egyértelmű, olykor bújtatott – erőszakkal formálja a maga képére: a nemzeti alaptantervet újraírják, az éppen favorizált csoportok intézményeit helyzetbe hozzák, a szakképzést (vélt vagy valós) munkaerőpiaci igények szolgálatába állítják.

Nem csak az ideológia diktál, hanem a vele járó pénz és bürokrácia is: az egyházi iskoláknak járó plusz támogatások, a KLIK túlburjánzó monstruma. Az egyetemi modellváltással mindenkinek el kellett engednie azt az illúziót, hogy az akadémia független és elérhető marad – mármint legalább azok számára, akiknek eddig is az volt.

Mindeközben az iskola intézménye stabilan tartja magát több száz éve, ugyanazokkal a padokkal, ugyanazzal a frontális oktatással, a tanári asztal mögött a kreativitásától és autonómiájától megfosztott tanárral, vele szemben pedig a hátsó padban ülő ‘problémás’ gyerekkel. Csak most már megtanultuk az oktatást is a kapitalizmus logikáján és nyelvén keresztül értelmezni: a hatékonyság és eredményesség, felmérések, kooperáció és projekt, megfelelő munkaerőt a piacra – hogy menedzsert vagy karosszérialakatost, az attól függ, kinek a gyereke, és melyik iskolatípusban.

Ha más nem, a koronavírus az arcunkba nyomta a működésképtelen oktatási rendszert, a falig tolva a benne lévő egyenlőtlenségeket. Sokat hangoztatott szólam, hogy ne térjünk vissza a „normálishoz”, mert a normális működés volt maga a probléma. Hogy ez ne történjen meg, fontos tisztázni magunkban a kérdést, hogy mit várunk az oktatástól, mit tartunk a pedagógia feladatának.

A kritikai pedagógia válasza

A Fordulat 28. lapszáma a kritikai pedagógia lehetőségeit járja körbe, és egyszerre szól a gyakorló tanároknak, a tágan vett pedagógia iránt érdeklődőknek, illetve azoknak, akik a fennálló kapitalista társadalmi rend megváltoztatásához keresnek eszközöket.

A kritikai pedagógia nem értelmezhető pusztán pedagógiai irányzatként. Határozott képe van a társadalomról, a benne lévő hatalmi viszonyokról és hatásukról azokra az intézményekre és emberi kapcsolatokra, amin keresztül a tanulás és nevelés történik. A kritikai pedagógia a tudásszerzés módját nem felülről lefelé történő, hierarchikus formában képzeli el, mint ahogy azt a hagyományos, frontális oktatás során tapasztaljuk.

Paulo Freire (akit a kritikai pedagógia atyjaként szokás emlegetni) azt mondja, hogy a társadalomban lévő elnyomási struktúrák a pedagógia színterén is leképződnek; mindezt érzékletesen mutatja be a  tanár-diák viszonyon keresztül. Az iskolában a tanár a tudás egyedüli birtokosaként értelmezi a diák számára a valóságot – például egy adott narratíván keresztül ‘letanítja’ a történelmet –, vagyis beletölti a ‘tudást’ a gyerek fejébe, mint ahogy a bankban az ügyfél pénzt helyez letétbe egy asszisztensnél, amit aztán később kedvére kivehet.

A diák pedig, attól függően, hogy milyen jól tudja újra előhívni magából az anyagot, kap majd valamilyen érdemjegyet. Eközben valójában sem a tudás tárgyával nem lép kapcsolatba, sem a tanárral nem kerül párbeszédbe, közös gondolkodásra nincs lehetőség.

Freire szerint ezt a folyamatot kell megváltoztatni, az alá-fölérendelt szerepeket lebontani, hogy egy olyan helyzetet hozzunk létre, ahol a tudás megszerzése egymástól tanuló, egyenrangú felek között lévő kapcsolat eredménye – ahol valódi tudásszerzés történik. Ha az iskolai példánál maradunk: hogyan tudunk olyan helyzetet teremteni, ahol a diákok mernek véleményt nyilvánítani és problémákat felvetni, nem félnek, hanem akarnak kérdezni, ahol biztonságban és elismerve érzik magukat – nem egy újabb darab falba vert téglának.

A kritikai pedagógia alapvetése, hogy mindenki rendelkezik tudással, tapasztalattal – legyen az diák, hallgató, munkatárs –, amit el kell ismerni, és be kell építeni a pedagógiai tanulási folyamatba. Ahogy ezt elismerjük, ugyanúgy foglalkoznunk kell azzal is, hogy más társadalmi helyzetből jövő embereknek különböző tudása van a világról.

Freire nem véletlen adta könyvének „Az elnyomottak pedagógiája” címet: a társadalomról való gondolkodás, a tudás megszerzése és előállítása nem lehet egy szűk réteg kiváltsága. Az nem lehet, hogy csak akkor van lehetőséged megtanulni szöveget elemezni, ha a családi könyvespolcon ott pihen az irodalmi kánon, így ismerősöd az erre építő tananyag is.

A kritikai pedagógia szerint elengedhetetlen a saját társadalmi helyzetünk felismerése, annak a pozíciónak a tudatosítása, ahonnan szemléljük a világot.

Nem a szegények, elnyomottak felzárkóztatásra, nem valamiféle elitcserére van szükség, hanem e kettősség, az alá-fölérendelt viszonyok megtörésére. Nem a szerencsésebb helyzetben lévők mások előtti okoskodására, hanem a gondolataink és egymás felszabadítására. Közös és kritikus gondolkodásra, tudásalkotásra együtt, ahogy ebben a társadalomban is élünk.

A kritikai pedagógia oktatásnak tulajdonított célja a társadalom jelenlegi állapotában nem is lehetne sürgetőbb: a rendszer megértése és megváltoztatása, a hatalmi struktúrák lebontása, cselekvésre ösztönzés egy igazságosabb világ érdekében.

Minden pedagógiai viszony egyben politikai viszony

A pedagógia minden társadalmi változás szerves részét alkotja, és ahogyan azt a lapszámban újraközölt szövegében Antonio Gramsci írja, a pedagógiai kapcsolatot azonban nem lehet sajátosan „iskolai” viszonylatra korlátozni. A pedagógia alapelemei minden társadalmi érintkezésünkben ott vannak, legyen az iskola, munkahely, mozgalmi szerveződés – vagy éppen az akadémiai élet, művészet, kultúra.

Nem csak a tanteremben, hanem a vasárnapi ebéd feletti beszélgetésben, a védettségi igazolványokról való vitatkozásban és a Facebook-kommentelésben. Éppen ezért

semmilyen mozgalmi építkezés nem tekinthet másodlagos ügyként a pedagógiára. Amit a kritikai pedagógia az oktatás demokratikus és rendszerkritikus működéséről megfogalmaz, abból nem csak egy-egy pedagógiai kezdeményezés, hanem minden igazságos társadalomért küzdő mozgalom tanulhat.

Jól hangzik, de hogy néz ki a gyakorlatban?

A kritikai pedagógia kihívása, hogy a gyakorlatba ültetésre nincs tuti recept, általános pedagógiai módszertan. Ez nem véletlen, mivel a pedagógiai folyamat során a társadalmat vizsgálja, így mindig az adott társadalmi helyzetből – szociális, gazdasági, politikai –, környezetből kell megszületnie az abból építkező és arra reagáló módszernek. A kritikai pedagógiát nem lehet egyféleképpen végezni, a módszereket a résztvevők alakítják, hozzájuk mérten kell őket újra felfedezni: a tanulást szervezőknek pont ezért lehet izgalmas és alkotó folyamat.

A Fordulat 28. lapszáma nem pusztán elméleti szinten beszél a kritikai pedagógia lehetőségeiről, hanem olyan szerzők és szerkesztők munkáján keresztül, akik a mindennapokban is ilyen kezdeményezésekben dolgoznak: kisgyerekekkel, általános és középiskolásokkal, egyetemistákkal, segítő szakmában dolgozókkal és pszichológusokkal, fogvatartott emberekkel, elnyomott csoportokkal és civil szervezetekkel.

A szerzők saját tapasztalataikból kiindulva mutatják be a kritikai pedagógia legfontosabb értékeit, elméleti és gyakorlati kihívásait. Olyan őszinte kérdésfelvetésekkel, mint hogy hogyan tudunk létrehozni egyenlő tanár-diák viszonyt, vagy hogy a tanulási folyamat és a rendszer vizsgálata hogyan ne eredményezze a reménytelenség érzését a résztvevőkben.

Megismerhetjük az egységesnek tűnő kritikai pedagógia-fogalom mögött lévő eltérő elméleteket és a kritikai pedagógia meghaladásának lehetőségeit, bevezetést kaphatunk a kísérleti pedagógia alapvető logikáiba, valamint felvázolódik egy potenciális baloldali magyar oktatáspolitika körvonala.

Emellett történelmi példákat, konkrét tréningeket és esettanulmányokat ismerhetünk meg: az 1940-es évek szegényparaszti származású fiataljainak népi kollégiumi mozgalmát; a szocioanalízis tréning módszerét, ami csoportfoglalkozásokon keresztül segít tudatosítani a résztvevők osztálytudattalanját; és ízelítőt kapunk a konkrét kritikai pedagógiai cselekvés és ellenállás lehetőségeiről a mai magyar iskolarendszerben.

Olyan kezdeményezések mutatják be munkáikat, mint a szakképzésben tanulókkal dolgozó Deviszont Közösségi Tér, az állampolgári oktatással foglalkozó Közélet Iskolája, a tekintélyellenes és közösségi szabadiskolaként létrejött Robin Pajtás Kollektíva. A lapszám pedig a kritikai pedagógia két klasszikusával, Paulo Freire és Antonio Gramsci magyarul eddig nehezen hozzáférhető szövegeinek újraközlésével zárul.

A szövegek formájukban is kritikai pedagógiai elemeket tartalmaznak, és ettől igazán izgalmasak: foglalkozástervekkel, konkrét módszertani gyakorlatokkal, a szövegek befogadását segítő elemekkel, személyes példákkal és reflexiókkal.

A kritikai pedagógia nemcsak céljaiban különbözik a fennálló viszonyokat újratermelő oktatási rendszertől, hanem abban is, ahogy ezeket a célokat meg akarja valósítani.

A demokratikus működést nem az eljövendő igazságos társadalom által elhozott értéknek tekinti, hanem egy olyan modellnek, amit már ma is napi szinten lehet gyakorolni. Adva magunknak ezzel egy másfajta leckét: hogy ne alkossuk újra az oktatásban annak a rendszernek a gyakorlatait, ami ellenünk létezik – úgy gondoljuk, ehhez közös gondolkodásra és radikális pedagógiai fordulatra van szükség.

A Fordulat Kritikai pedagógia számának budapesti bemutatóját itt nézheted meg:

A lap szegedi bemutatójára június 7-én hétfőn, a miskolci online bemutatóra pedig június 8-án kerül sor. A Fordulat Kritikai pedagógia száma itt szerezhető be.

A cikk elkészülését a Rosa Luxemburg Alapítvány támogatta.