Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Karácsony Gergely kampányzáró gyűlést tartott, a Fidesz válságstábot hívott össze a Borkai-ügy miatt – Percről percre a Mércén

Ez a cikk több mint 4 éves.

Vasárnap önkormányzati választásokat tartanak Magyarországon. Budapesten és sok nagyvárosban szoros eredmény is lehetséges. A kampánystábok ráfordultak a célegyenesre, este kampányzáró eseményt tart Karácsony Gergely, az ellenzék főpolgármester-jelöltje. Beszámolunk a legfontosabb eseményekről, arról, hogy mit mondanak, és mi történik a jelöltekkel. Kövessétek a kampány utolsó napjait percről-percre a Mércén!

Élő közvetítés
Közvetítés
i
Az élő közvetítés véget ért.

De holnap, már reggel újra jelentkezünk, a választás előtti utolsó nap eseményeivel. Mai figyelmeteket köszönjük, holnap is számítunk rátok!

Megjelent a Partizán youtube-csatornáján a három részes Tarlós-dokumentumfilm harmadik része. Az elmúlt hetekben sorozatként publikált életútfilm első két részében többek közt Tarlós főpolgármesterré emelkedésének sötét ügyekben gazdag stációiról, karrierje eleje óta hordozott homofóbiájáról és az óbudai alvilághoz fűződő kapcsolatairól volt szó.

A harmadik részben Tarlós és Pető György III/II-es csoportfőnök viszonyáról esik szó, valamint arról, milyen károkat okozott főpolgármesterként egyebek mellett a lakhatási problémák ignorálásával és a hajléktalan emberek elleni háborújával, a Városliget elengedésével vagy fővárosi vagyonok államnak való átadásával.

Az első két rész itt és itt nézhető meg.

Budapest, Madách tér A főpolgármester-jelölt szerint most egy karnyújtásnyira vagyunk attól, hogy „visszavegyük a városunkat”, a változás a „magyar történelemben pedig „mindig Budapestről indul.”

Karácsony azt mondta, kampánya arról szólt, hogy „legyen Budapest zöld és legyen Budapest szabad”, ettől pedig „csak néhány lépésre vagyunk.”

Ezért arra kért mindenkit, hogy október 13-án menjenek el szavazni, és „adják vissza Budapestet a jogos tulajdonosainak.”

Azt is mondta, megválasztása esetén az „oligarcha-adó, avagy a Tiborcz-adó” lenne az anyagi forrása a főváros szociális fejlesztésének. Azt is hangsúlyozta, a rossz levegő miatt ma Budapesten sokkal több ember hal meg, mint Bécsben.

„Tartozunk nekik azzal, hogy visszaadjuk nekik az ellopott éveket!”

-jelentette ki Karácsony, majd hozzátette, „zöld korridort” akar létrehozni Csepel és a Római-part között.

Karácsony Gergely kampányzárója (fotó: Mérce)

 

Továbbá beszélt a fővárosi idősek szegénységéről, szerintük a főváros vezetése nekik is tartozik, ezért fűtési támogatást ígér nekik, és a budapestiek egészségügyi ellátásához adott hozzájárulást.

„Az én városomban nem épül addig új stadion amíg nincs minden kerületben CT!”

-jelentette ki.

Karácsony Gergely ezenkívül más, programjában megtalálható elemeket is felemlegetett, mint például a 18 év alatti, ingyenes tömegközlekedést, vagy azt az ígéretét, megakadályozzák majd, hogy a Lokált osztogatni lehessen Budapesten.

„Az a célom, hogy az egész városházát lopásra alkalmatlanná tegyük!”

-hangsúlyozta, miután felidézte, hogy egy zuglói fideszes képivselő, Kovács Balázs azt mondta róla, „alkalmatlan vagyont gyűjteni”, tehát értelemzésében, alkalmatlan „lopni.”

„Legyünk jóban, Budapest! Száműzzük a hatalom embereit, képviseljük az emberek hatalmát!”

Felidézte, tíz évvel ezelőtt azzal a szlogennel indult el a politikai pályán, hogy „lehet más a politika”. Most azonban inkább azt mondta, „nem lehet tovább ilyen a politika, mint most.” Hangsúlyozta, Orbán Viktor úgy beszél a fővárosról és az országról, „mintha az ő hűbérbirtoka lenne.”

„Az a mocsok, ami a napokban napvilágot látott, ne higgyétek, hogy egyedi eset, mindenhol, ahol nincs kontroll, előre eltervezett módon lopják szét a városokat. […] egy Fidesz van és az velejéig romlott.”

-kommentálta Karácsony Borkai Zsolt győri polgármester botrányát. Majd kihangsúlyozta azt is, fontos, hogy az eddig rivalizáló ellenzéki pártok „most végre szövetségest látnak egymásban.”

„Eljött a mi időnk, hogy ez a város mindannyiunk közös otthona legyen, hogy végre visszaadjuk a politika becsületét, és eljött a mi momentumunk arra, hogy ezt a várost a huszadik századból a huszonegyedik századba vigyük, és tartsuk örökre Európában!”

-mondta beszéde végén Karácsony. Hozzátette, a szavazófülkében minden szavazó „szupererővel rendelkezik” amely szerinte arra jó, hogy a budapestiek visszaszerezzék az önbecsülésüket és megálljt parancsolhatnak a Fidesznek.

„Aki folyton a harcot keresi, aki az erő kultuszában él […] az valójában egyszerűen gyenge.”

-idézte végül a nemrég elhunyt Vekerdy Tamást Karácsony.

„A mi erőnk a város ereje és ez az erő legyőzhetetlen!”

-tette hozzá.

„Küldjük el a jó fenébe az összes közpénztolvaj, kurvázó városvezetőt, és adjuk vissza azt ami jár, nektek, budapestieknek”

-hívta végül szavazni az ellenzéki jelölt a budapestieket.

Rekord rövid élet jutott az mno.hu név nélküli, igen kurta vélménycikkének, ami Borkai Zsoltot lemondásra szólította fel. A péntek este folyamán megjelent cikk szerint a polgármester azzal, hogy videói kiszivárgása után sem lépett vissza,

„leborított egy szekérderéknyi rajzszöget, és most arra kényszeríti saját családját és politikustársait, hogy bekötött szemmel, mezítláb sétálgassanak. Könnyen elkerülhető lett volna ez a helyzet. Már napokkal ezelőtt le kellett volna mondania”

Csakhogy a Magyar Nemzet online URL-jén jelenleg ez a kép fogadja az olvasót.

Amint korábban is beszámoltunk róla, A Magyar Hang arról írt, válságtanácskozásra kerül sor a Fidesz kampányközpontjában, ugyanis egyre nagyobb a vita arról, hogy le kell-e még vasárnap előtt mondania Borkai Zsoltnak és vissza kell-e lépnie a polgármester-jelöltségtől a többi győzelem érdekében, vagy nem.

Budapest, Madách tér Dobrev Klára, a DK EP-képviselője és az EP alelnöke szerint azért küzd az ellenzék, hogy Budapest szabad város legyen,

„hogy a város vigyázzon ránk és azért, hogy mi is vigyázhassunk a városra, hogy gyógyulhassunk, hogy a gyerekeink jó iskolába járhassanak”.

Dobrev szerint Budapest ki van szolgáltatva „a Fidesz maffiaszerű működésének”, a fideszes városvezetés asszisztált ahhoz, hogy elvegyék az emberektől a várost.

„Sunnyugtak, amikor elvették az iskolákat, az egészségügyi intézményeket,  amikor megvágták a színházak támogatását.”

Pedig Dobrev szerint olyan vezetőre van szükség, aki kiáll a budapestiek jogaiért.

Felidézte, hogy Orbán azzal fenyegeti a választókat, hogy ha nem fideszes polgármestert választanak, akkor nem lesz pénz. Dobrev szerint ebbe nem lesz már a miniszterelnöknek beleszólása, mert az európai közösség, az európai adófizetőkkel együtt pontosan látják, hogy hogyan kezelik itthon a közpénzt, és el fogják venni a jogot a kormányoktól, hogy az európai pénzeket szétosszák. Elmondta, ő azért dolgozik, hogy a települések közvetlenül pályázhassanak az EU-hoz fejlesztési forrásokért.

Dobrev Borkai Zsoltra és a fideszes oligarchákra utalva elmondta, a szimpatikusnak tűnő fideszes polgármesterek is a NER rendszerének részei, akik azért dolgoznak, hogy a fideszes oligarchák gazdagodjanak.

Az EP-képviselő szerint október 13-a után olyan vezetői lesznek Budapestnek, akik kiállnak a szavazókért, szerinte Karácsony Gergely talpig becsületes politikus, akinek a vezetésével Budapest újra szabad város lesz.

A kormánylap szerint Győr polgármestere azzal, hogy videói kiszivárgása után sem lépett vissza,

„leborított egy szekérderéknyi rajzszöget, és most arra kényszeríti saját családját és politikustársait, hogy bekötött szemmel, mezítláb sétálgassanak. Könnyen elkerülhető lett volna ez a helyzet. Már napokkal ezelőtt le kellett volna mondania”

Igaz, mindezt egy név nélküli véleménycikkben közölték le. 

A Magyar Hang eközben arról ír, válságtanácskozásra kerül sor a Fidezs kampányközpontjában, ugyanis egyre nagyobb a vita arról, hogy le kell-e még vasárnap előtt mondania Borkai Zsoltnak és vissza kell-e lépnie a polgármester-jelöltségtől a többi győzelem érdekében, vagy nem.

Frissítés: a cikket eltávolították az oldalról.

Budapest, Madách tér

„Nem tudom, olvastátok-e a mai híreket, én azt hittem, hogy Borkai Zsolt lemond. De aztán visszaszívta…ezt is.”

-kezdte finom humorral beszédét Fekete-Győr András, a Momentum Mozgalom vezetője, aki úgy folytatta, két nap múlva, „a Tarlós-éra végével egy új fejezetet” nyitnak Budapest történetében, amely egy tisztább korszak lett.

„Megüzenjük a Várban trónoló legkisebb magyarnak, hogy elég volt!”

-tette hozzá, majd számonkérte a Fidesz „adriai orgiáit” és a közpénz pazarlását.

„Hisszük: október 14-én Orbán Viktornak kevesebb polgármestere, hazugsággyára és közpénztemetője lesz, mint a mai napon.”

– hangsúlyozta a pártvezető, kiemelve a „soha nem látott ellenzéki egységet”, és azt, hogy ez komolyan emelte a téteket.

Azonban azt is hozzátette, az Orbán-ellenesség nem elegendő egy önkormányzati választáson, olyan képviselők kellenek, akik értik és ismerik a városok, falvak napi problémáit.

Karácsony Gergely kampányzárója (fotó: Mérce)

Szerinte ennek ellenére a Fidesz csak gyűlöletkampányt folytat, és olyan főpolgármester-jelöltek sem kellenek, akik „vasalt heréjűek” és „csak a NAV adóslistájára kerültek fel”, és „esztéta-filozófusok” sem, akiknek nincs gyakorlati tapasztalata, ezzel Berki Krisztiánra és Puzsér Róbertre célzott.

Tarlóst viszont a rossz karbantartóhoz és kivitelezőhöz hasonlította, aki túláraz és nem végzi el időre a munkát.

„Tehát mit csinálunk vasárnap Tarlós Istvánnal? Kirúgjuk!”

-jelentette ki.

Fekete-Győr szerint nem mindegy, hogy a rászorulók, vagy „a fideszes milliárdosok” kapnak-e lakásokat a városban.

„Ne hagyjuk, hogy Borkaik döntsenek arról, hogy mi történik az otthonunkkal.”

Azt is megígérte, aki a Momentumból közpénzt lopna, „az megy: először ki a pártból, majd bíróság elé, végül pedig börtönbe.”

Majd a párt néhány vidéki, falusi jelöltet (a baranyai Alsószentmárton, Hajdúság)  sorolt fel, akiknek megválasztását különösen fontosnak tartotta. Azonban kiemelte, Budapesten a legnagyobb az esély és a felelősség is az ellenzék kezében. Kiemelte Pikó András VIII. kerületi, és Soproni Tamás VI. kerületi jelöltet is.

Majd kifejezte, ő „és a Momentum közössége” egységesen Karácsony Gergely mellett állnak és „bíznak benne.”

Úgy zárta: hétfő reggel önkormányzati szolgálatra jelentkezünk: mind a budapestiek, mind Magyarország szolgálatára!”

Azt kérte, minél többen menjenek el szavazni vasárnap, és szavazzanak a közös, ellenzéki jelöltekre.

Budapest, Madách tér „Remek hétvégének nézünk elébe!” – indított Kunhalmi Ágnes, az MSZP országgyűlési képviselője, majd a választás jelentőségét emelte ki: szerinte az ellenzéki együttműködés megteremtette a győzelem feltételeit.

Karácsony szerinte képes megtestetíteni a szabadságot, a szolidaritást és az „erkölcsi többletet”, amit Budapest elvesztett az elmúlt időszakban. Karácsony kitartását emelte ki, szerinte a főpolgármester-jelölt soha nem adja fel.

Kunhalmi szerint sok fiatal kap lehetőséget képviselőként és polgármesterként, akik hosszútávú változást indíthatnak el.

A változásért a demokratáknak kell megdolgozniuk, akik nem azt gondolják a politikáról, mint a Borkai-félék, akik „bort isznak és vizet prédikálnak”. Puzsér nevét nem mondta ki, de a „platóról bömbivel politizáló” független jelöltet is kritizálta, aki szerinte lenézi az embereket.

Szerinte ma átmeneti időszak van Magyarországon: a nyílt diktatúra iránya felé haladunk, ahol egy választáson bevetik a titkosszolgálatokat és a rendőrséget. Az önkormányzati választások tétje, hogy az ország ne legyen teljes diktatúra. Szerinte ha Varsóban és Isztanbulban sikerült, akkor Budapesten is sikerülni fog megállítani a diktatórikus folyamatokat.

Budapest, Madách tér

„Jobbat érdemlünk a városunk kifosztásánál, és annál, hogy egy tolvaj miniszterelnök zsaroljon minket”

– mondta Szabó Tímea, a Párbeszéd társelnöke, Karácsony Gergely főpolgármesteri kampányának mai záróeseményén, hozzátéve, akkor Orbán nem fenyegetőzik, amikor Borkai Zsolt „yachtos partit tart”, vagy amikor a veje, Tiborcz István kerül szóba.

Karácsony Gergely kampányzárója (fotó: Mérce)

Ezért szerinte vasárnap meg kell szabadulni „Tarlós Istvántól, Orbán Viktor bábjától”, aki szerinte még a kórházi klímákat sem tudta elintézni.

Felemlítette még az óriási lakásárakat, a tömeges kilakoltatásokat és azt Bayer Zsolt ezekkel szemben olcsón bérelhet lakást. Azt is aláhúzta, ha a város nem áll ki érte, akkor ma a Római-parton is beton lenne.

„Mi egy, a budapestiekkel közösen gondolkodó, értük dolgozó főpolgármestert akarunk, olyan embert aki nem lop.”

Hangsúlyozta, hozzátéve, hogy olyan városvezető is kell, „aki nem tagadja a klímaváltozást”, hanem tesz ellene.

„[…] az egész országban véget vetünk a fideszes uralomnak, és elhozzuk a szolidaritást és a jólétet Magyarországra!”

Ezért Szabó arra hívott fel, hogy vasárnap mindenki szavazzon „az Egyesült Ellenzék jelöltjeire.”

Budapest, Madách tér Barabás Richárd, a Párbeszéd újbudai képviselőjelöltje a porondmester, ő a közönség megskandáltatátásával („Változást!”) próbált hangulatot csinálni. A megjelenteknek megköszönte a támogatást.

A porondmester arra buzdította a megjelenteket, hogy a hátralévő időben még dolgozzanak, de biztos benne, hogy Karácsony lesz a főpolgármester.

Barabást követően Csárdi Antal, az LMP belvárosi országgyűlési képviselője emelkedett szóra. Szerinte ő az élő bizonyítéka annak, hogy a Fidesz legyőzhető, jobbos körzetekben is.

Szerinte a Fidesz érzi, hogy elveszítette Budapestet, ezért dugják el a logójukat a plakátokon, ezért akarnak krumpliosztással nyerni.

„A budapestieket nem lehet sem megvásárolni, sem átverni.”

– bizakodott Csárdi, aki a programokból számára fontos elemeket kiemelve elmondta, célja, hogy Budapest végre zöld város legyen, ahol mindenki számára van elérhető a lakhatás.

Ő is arra kérte a megjelenteket, hogy „vegyék nyakukba a várost”, és mondják el mindenkinek, hogy szavazzanak, és akkor Budapestnek világvároshoz méltó jövője lesz.

Budapest, Madách tér Ezekben a percekben kezdődik Karácsony Gergely, az ellenzék közös főpolgármester-jelöltjének kampányzárója a Madách Imre téren.

A kampánystáb szerint a kampányzárón a jelölt mellett beszédet mondanak a Karácsonyt támogató pártok részéről

  • Csárdi Antal (LMP),
  • Dobrev Klára (DK),
  • Fekete-Győr András (Momentum),
  • Kunhalmi Ágnes (MSZP) és
  • Szabó Tímea (Párbeszéd)

Meglepetéskoncertet is ígértek.

A Mérce facebook-oldalán élőben közvetítjük az eseményt.

A rendőrség akadályozta meg, hogy a 168 óra betekinthessen abba az adatbázisba, amelyből világossá válhatna, ki a tulajdonosa annak a kishajónak, amely szeptember 22-én cirkuszi zenével zavarta meg Karácsony Gergely programbemutatóját, írja a lap. Ennek azért is van jelentősége, mert a kishajót vezető, fekete maszkot viselő kormánypárti trollok bűncselekményt követtek el, amikor letakart lajstromszámmal közlekedtek.

Az esetről akkor kollégánk is készített felvételt:

A lap a pongyola módon letakart lajstromszám nyomán kért iratbetekintési lehetőséget a Budapest Főváros Kormányhivatalának Közlekedési Főosztályának Hajóüzem Biztonsági és Regiszteri Osztályától, ahol a lajstromszám alapján elvben mindenki számára elérhető a tulajdonos neve és címe. Az egyik – a 168 óra szerint szóba jöhető – hajó kapcsán azonban a hatóság megtagadta az adatszolgáltatást, arra hivatkozva, hogy „a kishajóra vonatkozóan – annak iratanyagát is érintő – rendőrhatósági nyomozati intézkedés van folyamatban”. A hatóság szerint az adatlapot lefoglalta a rendőrség, ezért nem tudnak  betekintést biztosítani.

A lap számára a BRFK is megerősítette, hogy a kishajó ügyében nyomoznak, az nem derült ki, hogy a lajstromszám letakarása miatt folyik-e nyomozás: ez az autók rendszámának letakarásához hasonló bűncselekmény, ami akár három év börtönnel  is büntethető.

A 168 óra megkérdezte Magyar György ügyvédet, aki szerint a hatóságnak a nyomozás tényétől függetlenül betekintést kellene biztosítania az adatbázisba.

Az Index korábban azt derítette ki, hogy melyik óbudai csónakházban tárolják a kérdéses hajót, amit aznap a tulajdonos használt. Hogy ki ő, azt azonban nem sikerült eddig kideríteni.

Péntek este hat órától rendkívüli sajtótájékoztatót tart Győrben, a Mobilis Interaktív Kiállítási Központban Borkai Zsolt polgármester – írja az Index.

Frissítés (17:25) – A hvg.hu arról ír, hogy a sajtótájékoztatót a meghirdetett időpont előtt egy órával lemondták.

A Borkai-botrány kirobbanása óta a városvezető nem állt nyilvánosság elé, csupán egy tévényilatkozatot olvasott fel hétfőn, amelyben elismerte, hogy ő látható szexuális aktus közben a múlt hét óta napvilágot látó adriai jachtos felvételeken.

Nemcsak Győrben történnek dolgok este hattól: Budapesten Karácsony Gergely ellenzéki főpolgármester-jelölt a Madách téren tartja kampányzáró gyűlését.

A főpolgármester-jelölt mellett beszédet mond még:

– Csárdi Antal, az LMP – Lehet Más a Politika országgyűlési képviselője
– Dobrev Klára, az Európai Parlament alelnöke, Demokratikus Koalíció
– Fekete-Győr András, a Momentum Mozgalom elnöke
– Kunhalmi Ágnes, az MSZP országgyűlés képviselője, választmányi elnöke
– Szabó Tímea, a Párbeszéd Magyarországért társelnöke, frakcióvezetője

Percről percre közvetítésünkben mindkét eseményről beszámolunk!

Szeged Meglehetősen felkavaró „versikével” szórták tele a szegedi városháza környékét. A Szeged.hu beszámolója szerint a „költeményt” A4-es papírokra nyomtatták ki és szórták szét a Széchenyi téri épület körül.

Az iromány elég könnyen beazonosítható módon gyűlölettől fűtött, és ami még durvább, hogy explicit fenyegetést is tartalmaz, a „Ne kúrd jobban fel az agyam, / mert le leszel lövetve.

(Forrás: szeged.hu)

(Forrás: szeged.hu)

Budapest Ma tölti utolsó munkanapját zuglói polgármesterként Karácsony Gergely, ennek apropóján tartott sajtótájékoztatót a kerület elmúlt öt évéről.

A főpolgármester-jelölt elmondta, hogy a fideszes hazugságok ellenére „bírja a helyiek támogatását”. Innen kapta a tavalyi parlamenti és az idei előválasztáson is a legtöbb szavazatot.

„Az újságírók és a fideszes szóvivők hazugságaival szemben az igazság az, hogy nehéz örökséget átvéve, nem csak az elmúlt évek, de az elmúlt évtizedekhez képest is a legjelentősebb beruházásokat, fejlesztéseket hajtottuk végre.”

Ezek közül sorolt fel párat:

  • Az egészségügyben az elmúlt öt évben az elmúlt harminc év legnagyobb fejlesztései zajlottak. Műszerbeszerzések és a legnagyobb orvosi rendelők felújítása. Itt nyílt Budapesten elsőként egészségfejlesztési iroda és alakult az orvosok munkáját segítő praxisközösség.
  • Munkáját azzal kezdte, hogy megszüntette az elődje által kivetett kommunális adót, sőt, Magyarországon egyedülálló módon vissza is juttatta a befizetett összegeket az adóalanyoknak. Annak ellenére, hogy Papcsák azt mondta, betarthatatlan ígéretekkel kampányol.
  • Saját zsebükből, önkormányzati pénzből pótolták önkormányzatoknak korábban biztosított szociális ellátások állami támogatását, amit a kormány 2015-ben megszüntetett.
  • A tavalyi évben Zugló költötte a legtöbbet szociális kiadásokra, az időseknek fűtési támogatást is biztosítanak az országban legmagasabb lakásfenttartási támogatás mellé.
  • Húsz óvodát és bölcsödét újítottak fel, de minden intézményben voltak kisebb-nagyobb beruházások több milliárd forint értékben. Harminc év után új bölcsödét is nyitottak.
  • Különösen fontos a közparkok megújulása, Zugló négy legnagyobb közparkját hozták rendbe, köztük a Pillangó parkot.

„Mindezt úgy sikerült véghez vinni, hogy megőriztük a kerület költségvetési egyensúlyát és szemben az elődökkel, nem vettünk fel hitelt és nem adóztattuk meg a lakosságot.”

Ezután Karácsony bemutatta a Zuglói önkormányzat aznap reggeli folyószámla kivonatát, és azt üzente a kormánymédia hazugságainak hatására kétkedőknek, hogy csak ezt az egy számot nézzék meg. A kivonaton 3 milliárd 412 millió forint szerepelt, de elmondta, hogy több más számlán is szerepelnek összegek, az önkormányzatnak jelenleg összesen 4,2 milliárd forintja van.

eger

A Fidesz-plakátok stílusában elkészített, „Kokain”, „Isten”, „Haza”, „Közpénz”, „Luxusjacht”, „Haza”, „Kurvák” és „Család” feliratú poszterek kerültek fel a választási kampány céljából kihelyezett hirdetőtáblákra Egerben.

A Mércéhez eljutott fotó szerint valaki így fűzte hozzá véleményét Juhász Ádám helyi fideszes képviselő-jelölt plakátjaihoz:

Olvasói fotó

Egerben egyébként a fideszes városvezetés ellen Mirkóczki Ádám jobbikos képviselő indul független polgármester-jelöltként, az összes ellenzéki párt támogatásával.

Az V. kerületi választási névjegyzékben szerepel egy 49 éves férfi is, akinek a neve Nikola Gruevszki – számol be a 24.hu. A portál szerint száz százalékos biztonsággal nem jelenthető ki, hogy ez a Gruevszki az a Gruevszki, bár a név mellett az életkor is egyezik, ugyanis a bukott macedón miniszterelnök 1970-ben született, vagyis épp 49 éves.

A névjegyzék alapján annyi tudható, hogy a férfi lakcím nélküli V. kerületi lakcímkártyával rendelkezik.

A nevet Tüttő Kata, az ellenzék belvárosi polgármesterjelöltje szúrta ki abban a névjegyzékben, amelyet megvásárolt a helyi választási irodától.

„A kerületi lakcímkártya birtokában ez a férfi is jogosult lesz leadni egy szavazatot valamelyik főpolgármester-jelöltre és beleszólhat a Belváros polgármester-választásába is, ami furcsa, amennyiben Orbán Viktor politikai menekült barátjáról van szó” – nyilatkozta Tüttő a 24.hu-nak.

A Macedóniát 2006 és 2016 között vezető Gruevszkit korrupciós bűncselekményben ítélték el jogerősen, a börtön helyett ő ugyanakkor megszökött az országból. Tavaly novemberben kért menedéket hazánkban, akkor több információ is napvilágot látott, mely szerint magyar diplomaták is segédkezhettek kalandos szökésében.

fehérgyarmat Kapitányságról kapitányságra vándorol az a feljelentés, amelyet Tóth Bertalan MSZP-elnök tett Tiszabecsen és Záhonyban, miután tudomásukra jutott: ezerszám szervezik be az ukrán-magyar kettős állampolgárokat a határszéli falvakba az önkormányzati választás előtt.

A feljelentést Tóth a helyi választási bizottság határozata után tett Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, miután a helyi MSZP azzal fordult hozzájuk, hogy vizsgálják ki az átjelentkezések ügyét.

A választási bizottság azonban, amellett hogy elismerte, számos lakcímmel kapcsolatban felmerül a választási csalás gyanúja, azt közölték, az ügyben ők is tehetetlenek.

Az eredeti, tiszabecsi feljelentésről most azt közölték, az illetékességi okokból áttették a fehlrgyarmati rendőrkapitányságra, intézkedés, nyomozás tehát továbbra sem indult meg, pedig az eredeti információk még szeptemberben láttak napvilágot a Partizán filmjében:

Helyi beszámolók, a film szerint is a 2018-as, országgyűlési választások előtti akciókhoz hasonlóan folyik most is az ukrán-magyar kettős állampolgárok szervezett bejelentkeztetése északkeleten.

A kormánypárti kerületek háromszor annyi állami támogatást kapnak, viszont az ellenzéki vezetések jobban tudták növelni az önkormányzati vagyonokat. Többek között ez derül ki a G7 elemzéséből.

A leggazdagabb budapesti kerületben (Belváros-Lipótváros) több mint ötször annyi önkormányzati kiadás jut egy főre, mint a legszegényebben (Soroksár). Ezek 2010 és 2016 között az ellenzéki kerületekben 19%-kal, a fideszeseknél 13%-kal nőttek.

A bevételeket tekintve, a kormánypárti vezetések 27, addig az ellenzéki önkormányzatok 9 ezer forint egy főre jutó állami támogatásban részesülnek. Összesen a fideszes kerületekben 199 ezer, az ellenzékiekben 172 ezer forint bevétel jut egy főre. A fideszes vezetésű V. kerületben ez a szám fővárosi átlag többszöröse, a szállodák miatt magas idegenforgalmi adóbevétel viszonylag alacsony számú lakos közt oszlik el. Ha ezt kerületet kihagyjuk a számításból, a fideszesek egy főre jutó bevétele 188 ezer forintra változik, felére csökkentve az előnyüket.

Viszont úgy néz ki az ellenzéki kerületekbe szívesebben költöznek (ezekben 3,5%-kal nőtt a lakosság, a fideszesekben 2,5%-kal 2010 és 2017 között) és szívesebben is szülnek itt (9,1 születés jut ezer főre szemben a 8,7-es kormánypárti átlaggal – 2017-ben). Ezekben az adatokban az önkormányzatok óvodák, bölcsődék és védőnői szolgálatok fenttartásával játszanak fontos szerepet, ezekkel növelhetik a gyermekvállalási kedvet.

Az uniós támogatások alakulását is érdemes megnézni, hiszen ezekre a kormányzatnak nagy befolyása van. Míg Budapest adja az ország GDP-jének 36%-át, addig csupán az Uniós támogatások mindössze 11%-a kerül ide (igaz ennek oka, hogy a főváros fejletteb az EU-s átlagnál, ezért nem tud minden forrást lehívni). A Budapestre jutó évi nagyjából 300 milliárdos összegből 2016-ban mindössze 3,4 milliárd forintot kaptak az önkormányzatok.

Az EU-s pénzeknek a 72%-a köt ki fideszes önkormányzatoknál, ami teljesen megfelel a lakosságarányos eloszlásnak, tehát a kormánypárti kerületek ebben nem élveznek kiváltságokat.

A bevételek és kiadások mellet a gazdálkodás egyik legfontosabb része az egyes önkormányzatok felhalmozott vagyonállománya. Ez a fideszes kerületekben 2010 és 2016 között 10 százalékkal, az ellenzékiekben 23 százalékkal nőtt. De a fideszes kerületek így is jóval gazdagabbak, ezekben egy főre 870 ezer forint jut egy főre, az ellenzéknél ez 739 ezer.

A kerületi gazdálkodásnál életminőség szempontjából érdekesebb az átlagfizetések alakulása az egyes kerületekben. Óriási a különbség a legmagasabb átlagbérű (Hegyvidék – havi 373 ezer forint) és a legalacsonyabb közt (Soroksár – havi 220 ezer forint). Viszont míg 2010 és 2017 között a fideszes kerületekben 29 százalékkal, addig a civil és ellenzéki vezette városrészekben valamivel jobban 30 százalékkal nőttek a bérek.

Győr „Rendkívüli sajtótájékoztatót” tartottak győri ellenzéki képviselőjelöltek, melyen Borkai korupciós ügyeiről és a helyi Fidesz kampánytechnikáiról volt szó.

Pollreisz Balázs a Borkai korrupciós ügyeiről és nők prostituálásáról beszámoló Ördög Ügyvédje blog csütörtöki bejegyzését idézte fel, mely szerint Borkai egy ismerőse nevén tart luxus magángépet. Pollreisz szerint Borkai „kuplerájt” csinált a városházából, és Tarlós István tegnapi megjegyzését is felidézte, mely szerint kollégája „méltatlanná vált tisztségére”. Az MSZP-s képviselő szerint a Fidesz „elengedte Borkai Zsolt kezét”.

Pollreisz arról is beszámolt, hogy az ellenzék plakátjait az éjszaka gyurcsányos matricákkal látták el, szerinte ilyesmire Győrben csak a Fidesznek van pénze.

A DK helyi képviselőjelöltje arról beszélt, hogy a helyi Fidesz önkormányzati pénzen folytat levelezést támogatóival. Juhász István egy fideszlogós fejléccel ellátott levelet mutatott be, amelyet még júniusban adtak fel – a szerinte az önkormányzat költségén küldött levél fideszes rendezvényre invitálja a támogatókat. A Demokatikus Koalíció képviselőjelöltje bejelentette, hűtlen kezelés és pénzmosás gyanúja miatt feljelentést tett.

Ahogy arról Borkai jachtos videói kapcsán mi is beszámoltunk, a győri polgármester kapcsán az elmúlt napokban erőteljesen felmerült a közhatalommal való visszaélés gyanúja. Borkai és köre, offshore-cégek beiktatásával több milliárdot kereshettek az Audi győri telepbővítéséhez- önkormányzati közreműködéssel – eladott telkeken. Az is kiderült, hogy a Borkai-szövetséges Rákosfalvy Zoltán ügyvéd érdekeltségébe tartozó offshore-cég havi egymillió forintos fizetést ad Borkai fiának. A kiszivárgott videókon látható másik üzletember cége pedig a vesztes ajánlatnál négyszer drágábban nyerte el két évvel ezelőtt a győri Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál étkeztetési feladatait.

Borkai nem tagadta, hogy ő látható a kiszivárgott felvételeken, csak a korrupciós gyanúkat tartja megalapozatlannak.

A győri ellenzéki együttműködésből a Borkai-ügy kirobanása után lépett ki a helyi Jobbik négy képviselője, bár az Azonnali számítasa szerint hiányuk csak a töredékszavazatokban fog megmutatkozni: körzeteik stabil Fideszes körzeteknek számítanak.

Miután pár napig agyonhallgatta az ügyet, a kormánypárti média legelőször úgy kezdett el írni a Borkai Zsoltról napvilágot látott felvételekről, hogy azokat párhuzamba állította a Wittinghoff Tamás budaörsi polgármesterről kiszivárogtatott felvételekkel.

Az Azonnali most hosszú interjút készített Wittinghoffal, amelyben rákérdeznek erre a párhuzamra.

„Határozottan visszautasítom, hogy a két ügyet párhuzamba állítsuk. Engem előre megfontolt szándékkal csapdába csaltak, és a hazugságokkal ellentétben a szexért nem fizettem. Csak magánéleti vonatkozása van. Viszont az alapján, amit a másik ügyről egyelőre tudni lehet, ott már súlyos korrupcióról, sok milliós útról és sok szereplős orgiáról szólnak a hírek. Nem egyszerűen magánéleti ügyről” – nyilatkozta.

Beszélt arról is, hogyan reagáltak a budaörsi választók a videó napvilágra kerülése után:

„Soha annyi biztatást, kedvességet és együttérzést nem tapasztaltam, mint most. De ettől függetlenül a dolog mérhetetlenül megvisel. Borzasztóan szégyellem, ami történt, és hogy milyen hülye voltam, amikor nem ismertem fel a csapda nyilvánvaló jeleit. És egyébként is, nagy hibát követtem el.”

Arról, hogy miért gondolja, a kiszivárogtatás a Fidesz műve, a következőket mondta:

„Pontosan tudom, hogy mi, miért és hogyan történt. Ha belegondolunk, hogy fél évvel a választás előtt ezzel a felvétellel igyekeztek zsarolni, rábeszélni arra, hogy ne induljak az önkormányzati választáson, majd a választás előtt két héttel vetik azt be, nagyon butának kell lenni, hogy ne értsük az összefüggést.”

Szeged Noha az idei kampány eddig is bővelkedett a felfújt, értelmetlen támadásokban, a mezőnyből azonban ma kiemelkedik az a cikk, amelyben a 888.hu szerzője

azzal vádolta meg Botka László szegedi polgármestert, hogy a következő idényben a Szegedi Szabadtéri műsorra tűzi a Jézus Krisztus Szupersztár című musicalt.

A cikk szerzője, Horváth Tamás szerint

„Aki nem tudná, arról, a hippiőrület korában született amerikai darabról van szó, amely a kereszténység alapjait támadja azzal, hogy Jézusnak kizárólag az emberi voltát hangsúlyozza, s – a Bibliával ellentétes módon – pozitív színben tünteti fel Júdást.”

A szegedi szocialista polgármester kampányát aktívan segítő Szeged.hu is írt a vádakról, azokat egy Arany János-idézettel kommentálva:

„Szó bennszakad, hang fennakad, Lehellet megszegik.”

Hatodik részletben tett közzé hangfelvételeket a kormánypárti Magyar Nemzet, amelyekről azt állítja, Lackner Csaba kispesti szocialista képviselő hallható rajtuk. Korábban a HírTV felvételeket is közzétett, amin Lacker látható egy kis zacskó fehér por társaságában, amire a felvételeken „kólaként” hivatkoznak.

A most közzétett felvételeken egyebek mellett arról van szó, hogyan is kell szegényeket kilakoltatni az önkormányzati bérleményekből.

„Érdekes, az arab meg akarta venni azt a telket, és pikk-pakk ki lettek b…va az emberek” – mondja a Magyar Nemzet által Lacknernek tulajdonított hang.

Az is elhangzik, a jogszabályok szerint fel kell ajánlani az érintett bőrlőknek ugyanazt a kategóriájú lakást kétszer. Ha a másodikat sem fogadják el, akkor

„azt lehet mondani, hogy az ön bérleti joga a 17 millió forintos ingatlan helyett ér hét és felet. Itt a hét és fél, átutaljuk az ön bankszámlájára, viszontlátásra, aztán menjen a f…ba”.

Ha pedig jogi probléma keletkezne, akkor a hang szerint egy bérlemény-ellenőrzés, és

„akkor szép lassan eljutunk olyan helyzetbe, ahol meg kell fogni a grabancot b…meg”.

Azt is hozzáteszi:

„Az, hogy valaki egy kolerából bele legyen rakva egy jobba, az b…meg az önkormányzatnak sok pénzébe kerül.”

A kormánypárti média a kiszivárgott felvételeket Gajda Péter kispesti MSZP-s polgármester lejáratására is használja. Gajda a Népszavának a tegnap elmondta, azok a vádak, amelyek őt bármilyen korrupciós ügyhöz társítják, valótlanok.Azt is hozzátette, megtette a szükséges jogi lépéseket és feljelentést tett.

Lackner Csaba kapcsán elmondta:

„Amennyiben bizonyíthatóan ő van a felvételeken és még kokaint is fogyasztott, akkor felszólítom, hogy adja vissza a mandátumát és távozzon a közéletből”

Az ellenzéki főpolgármester-jelölt Facebook-oldalán jelent meg egy videó, amelyben Bajnai Gordon is kiáll Karácsony mellett. A volt miniszterelnök három indokot nevez meg, amiért érdemes Karácsonyra szavazni:

  1. ő az a politikus, aki nem lop, és másokat sem enged lopni;
  2. ő az, akinek „két kézzel” benn kell tartania Budapestet Európában, ha már az ország rúdja kifelé áll;
  3. ő az, aki Budapestet áthúzza a 20. századból a 21. századba, és egy élhető, zöld várossá teszi.

A VIII. kerületben Tarlós István főpolgármester több választási plakátján is az alábbi feliratot tartalmazó matricák jelentek meg:

„FIDESZ – Borkai Zsolt ajánlásával”

(Fotó: Mérce)

(Fotó: Mérce)

A matricák az elmúlt egy hétben kibontakozó győri botrányra utalnak, amely azután robbant ki, hogy egy névtelen blog felvételeket tett közzé Borkai Zsolt győri polgármester adriai jachtozásáról. A szexuális jeleneteket tartalmazó felvételek nyomán a sajtó a Borkai-család és üzleti kör több gyanús ügyletét is feltárta.

A Fidesz meglehetősen visszafogottan kommunikál az ügyről, a kormánypárti médiában hosszú napokig említésre sem került a Borkai-botrány.

Csütörtökön Tarlós István megszólalt az ügyben: az InfoRádió Aréna című műsorában arról beszélt, szerinte Borkai méltatlanná vált tisztségére. A főpolgármester elmondta, sokan, sokat és tisztességen dolgoztak azért, hogy teljesítményt mutassanak fel, erre most Borkai Zsolt „előállítja ezt a helyzetet, mások, bizonyos mértékig az egész közössége kontójára”.

„Nem érzi, hogy mi lenne a kötelessége?” – vonta kérdőre Borkait Tarlós, aki azt is megjegyezte, attól fél, hogy Budapesten is vannak emberek, akiket elgondolkodtat az eset.

Teniszpálya és jacuzzi is van azon a négy hektárnyi telken, amelyet Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő szerint 2012 óta vásárolt össze Borkai Zsolt polgármester felesége Sokorópátkán.

„A havi bruttó 1 millió (+250 ezer olimpiai járadék) fizetésű polgármester nyilvános vagyonbevallásában 1,5 hektár SZÁNTÓ ugyan szerepel Sokorópátkán. Ám a telekkönyvi kivonatok szerint pedagógus(!) felesége a festői fekvésű községben 4 hektárnyi(!!) telket vásárolt össze 2012 óta. Az egyesített telek pedig egészen lenyűgöző módon átalakul” – írja Hadházy Facebook-oldalán.

A politikus elmondta, egy területen dolgozó építőmunkástól megtudta, az egész területet alagcsövezték – Hadházy szerint ez is több tízmillióba kerülhetett.

„Sajnos ez nem nagyon tud máshogyan összejönni, mint ha azok az információk a táskákban a maldív és horvát bankokba szállított pénzekről valóban igazak.

Ezek a képek még inkább bizonyítják: azon a jachton nem az volt a baj, hogy az urak kétes erkölcsű fiatal hölgyekkel játszottak, hanem hogy a hölgyek rossz erkölcsű, öregedő urakkal szórakoztak” – írja.

A győri polgármester adriai orgiáján készült felvételekkel múlt héten előrukkoló névtelen blog többször utalt arra, hogy az utazás költségei nem föltétlenül tiszta ügyletekből származnak, Hadházy most hasonló feltételezéseket fogalmaz meg a Győr melletti telekvásárlások kapcsán.

Ahogy azt a sajtó kiderítette, és mi is beszámoltunk róla, Borkai és üzleti szövetségesei az évek során több milliárdot kereshettek az Audi győri telepbővítéséhez- önkormányzati közreműködéssel – eladott telkeken. A pénz olyan luxemburgi offshore-cégekbe vándorolt, amelyek tulajdonosi hátteréről nem tudunk semmit, de az igazgatók közt felbukkan több Borkai-szövetséges, köztük a jachtos felvételeken látható Rákosfalvy Zoltán ügyvéd is.

Az is kiderült, hogy a Rákosfalvy érdekeltségébe tartozó másik offshore-cég, amelynek amúgy nincs rendszeres jövedelme, havi egymillió forintos fizetést ad Borkai fiának. A kiszivárgott videókon látható másik üzletember cége pedig a vesztes ajánlatnál négyszer drágábban, 896 millió forintért nyerte el két évvel ezelőtt a győri Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál étkeztetési feladatait.

A hétfőn megszólaló – de a nyilvánosságot a botrány kirobbanása óta teljesen kerülő – Borkai nem tagadta, hogy ő látható a kiszivárgott felvételeken, ám tagadta, hogy az utazáshoz közpénzt használt volna. Az eddig napvilágot látott felvételek alapján nem is a direkt közpénzfelhasználás kérdései merülnek fel, hanem inkább a közhatalom (polgármesterség) és az családi-baráti meggazdagodás közötti kapcsoltok kérdése.

Ma ott leszünk a Madách téren Karácsony Gergely kampányzáróján, ahol a főpolgármester-jelölt mellett beszédet mond még:

– Csárdi Antal, az LMP – Lehet Más a Politika országgyűlési képviselője
– Dobrev Klára, az Európai Parlament alelnöke, Demokratikus Koalíció
– Fekete-Győr András, a Momentum Mozgalom elnöke
– Kunhalmi Ágnes, az MSZP országgyűlés képviselője, választmányi elnöke
– Szabó Tímea, a Párbeszéd Magyarországért társelnöke, frakcióvezetője

Emellett lesz több élő bejelentkezésünk is, percről-percre közvetítésünkben pedig a kampányhajrá minden fontos mozzanatáról beszámolunk majd. Tartsatok velünk ma is!

{{pp_author_avatar}}
{{pp_author}}
{{pp_time}}
{{pp_content}}