A nyugati világ alapvetően férfiakra van szabva, az ipar, az egészségügy, de a munkahelyek és így a munkavédelem is az ő igényeikből indul ki. Az orvostudományi kutatások nagyrészt férfiak szervezetét veszik alapul (az idegkutatásból például konkrétan szándékosan kihagyják a nőstény egereket), a fizikai munkához előírt munkaruhákat, munkavédelmi felszereléseket férfi méretben és szabással lehet kapni. És még ha van is egy-egy nőkre vonatkozó szabályozás, a munkavédelem is a nem menstruáló férfi testet tekinti átlagosnak, a munkáltatók pedig leginkább profitkiesésként tekintenek a női ciklusra – miközben naponta kb. 800 millió nő menstruál világszerte.

Pedig mindez a nők bőrére, azaz egészségére megy, a biztonságukat veszélyezteti vagy „csak” plusz terheket ró rájuk, a fizikaiak mellett a tabuk és a megbélyegzés súlyát is. Erről a végletekig alultárgyalt témáról, a dolgozó nők reprodukciós egészségéről tartott konferenciát október 7-én, a tisztes munka világnapján a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF) és a Friedrich Ebert Stiftung.

Mindegy, csak legyen kisebb és rózsaszín?

A nők munkavédelmével, a tipikusan nők által végzett munkák egészségkárosító hatásával, reprodukciós jogokkal saját elmondása szerint úttörőként foglalkozik a szakszervezet Magyarországon.

Az eseménynek különleges „rendszerváltó jelleget” adott, hogy dr. Dudás Katalin munkajogászt még a SZEF munkavédelmi oktatójaként kérték fel, de a konferencia előtt egy nappal foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkárrá nevezték ki, így már félig-meddig ebben a szerepben jelent meg.

Mielőtt rátért volna az előadására, elmondta, miközben nagyok a kormány elvárásai vele szemben, ő továbbra is rendkívül elkötelezett a dolgozói érdekképviseletek és kéréseik iránt. Emlékeztetett: szakmai munkássága alatt olyan változásokat vezettek be az előző kormányok a munkajogi jogalkotásban, a munkavédelemben és általában a foglalkoztatáspolitikában — kiemelte például, amikor betagozódtak a kormányhivatalokba a hatóságok, a munkaügy és a munkavédelem —, amelyekkel kapcsolatban volt, hogy azt mondta, ezek visszafordíthatatlan károkat okoztak. Az államtitkári pozíciót azért vállalta, mert úgy érzi, a károk felszámolására most mégis lehet esély.

Dudás az előadásában elsősorban a kérdés munkajogi aspektusairól beszélt. Felhívta a figyelmet, hogy a jelenlegi munkavédelmi törvény szinte kizárólag az anyaságra fókuszál, amikor a nőket csupán egy szűk sérülékeny csoportként (terhesek, nemrég szültek, szoptató anyák) nevesíti. . A modern munkaügyi és munkabiztonsági szabályozás látszólag nemsemleges, valójában azonban egy „átlagemberből” , azaz egy nem menstruáló testből indul ki, és az „átlagot” az átlagos férfi test jelenti. Mivel a munkabiztonsági kockázatértékeléseket végző szakemberek is túlnyomórészt férfiak, a női munkavállalók speciális igényei rejtve maradnak – emelte ki.

A védőeszközök beszerzésénél gyakori a „shrink it and pink it” (zsugorítsd és színezd rózsaszínre) gyártói hozzáállás, amely figyelmen kívül hagyja, hogy a nők eltérő testarányokkal rendelkeznek (például eltérő mell-, csípő- és derékarányokkal, rövidebb végtagokkal).

Így a férfiakra tervezett, de kisebb méretű védőszemüvegek, légzésvédők vagy zuhanásgátló hevederek nem nyújtanak megfelelő védelmet – a nők ugyanis nem a férfiak kicsinyített másai.

A nők helyzetét tovább nehezíti az otthoni reprodukciós munka, azaz a család, a háztartás működtetése, sérültek, idősek, gyerekek gondozása, amely gyakran kényszertesttartással jár (pl. kisgyermek emelgetéssele, idős hozzátartozó ápolása). A KSH 2025-ös adatai szerint a nők naponta átlagosan 174 percet, azaz közel 3 órát töltenek fizikai háztartási munkával, de nemcsak ez a munka tekinthető láthatatlannak, hanem általában a nők valós terhelése.

A konferencián dr. Solymosi-Szekeres Bernadett, a Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar Agrár- és Munkajogi Tanszékének egyetemi docense is előadott. A kutató súlyos tényeket sorakoztatott fel a specifikusan nőket érintő munkahelyi megbetegedések, illetve munkavédelmi kockázatok és a menstruáció, illetve a változókor tabusítása kapcsán.

A mellrák elleni látványos kampányok épp csak a betegség legfontosabb okait hagyják rejtve

Október a mellrák elleni küzdelem hónapja. Politikusok, civilek, vállalatok, globális kampányok rózsaszín szalagokkal, és szinte kizárólag csak az egyéni felelősséget hangsúlyozva sorra hívják fel ilyenkor a figyelmet: figyeljenek oda magukra a nők, azaz menjenek el időben, rendszeresen szűrővizsgálatra. Arról ugyanakkor sosincs szó, milyen külső tényezők járulhatnak hozzá ahhoz, hogy ez a betegség az Európai Unióban a fő halálok a nők körében: évente mintegy 90 millió nő hal meg mellrákban.

Az amerikai Breast Cancer Fund által 2015 augusztusában közzétett jelentés

megerősítette a különböző – nagyrészt nők által végzett – foglalkozások és a mellrák között korábban már megfigyelt összefüggéseket. A kockázat

• az ápolók körében másfélszer magasabb;
• a fodrászok és kozmetikusok körében, valamint az élelmiszer – és italgyártásban dolgozók körében ötször magasabb;
• a vegytisztító és mosodai dolgozók körében négy és félszer magasabb.

„Van-e olyan fodrász, akinek megmondták, hogy napi hány órát fújhat hajlakkot a saját arcába? Szerintem még egynek sem. És ez még csak a jéghegy csúcsa” – fogalmaz a Miskolci Egyetem kutatója. A tisztítószerek többsége formaldehidet tartalmaz, ami rákkeltő, mégsincs olyan epidemiológiai kutatás, ami azt vizsgálja, hogy milyen valószínűséggel fordul elő rákos megbetegedés a takarítónők körében, akik rendkívül kitettek a nagy mennyiségben káros anyagoknak. „Komoly kutatási hézagaink vannak – emiatt komoly szabályozási hézagainak is.”

A nők a mezőgazdasági munkák jelentős részében is részt vesznek, mind közvetlenül a különböző termelési tevékenységekben, mind közvetve, a háztartási munka és a családi gazdaságok irányításával járó munka nagy részének elvégzésével. Eközben gyakran különösen kitettek a peszticideknek, az úgynevezett „növényvédő” vegyszereknek. A peszticidek egészségügyi hatásairól számos tanulmány létezik, ám ezek alapvetően nem elemzik külön a férfiakra és a nőkre gyakorolt hatásokat. Pedig a növényvédő szerekkel való érintkezés súlyosabb kockázatokkal jár a nők számára, különösen a DNS-károsító hatás tekintetében. Egyrészt a nemek közötti munkamegosztás miatt a nők nagyobb mértékben vannak kitéve bizonyos szennyeződéseknek, másrészt a biológiai különbségek is szerepet játszanak, különösen az a tény, hogy a nők testének nagyobb részét alkotják zsírszövetek, mint a férfiakét,

számos kémiai szennyezőanyag pedig kifejezetten hajlamos a zsírszövetekben koncentrálódni, mégsincsenek külön vizsgálatok arra, hogy a mezőgazdaságban dolgozó nők szervezetében mikor telítődnek túl a vegyszerek.

Solymosi-Szekeres egy egészen friss, 2026 augusztusi esettel mutatta be, hogy ezen az alulkutatott terepen ugyan nem lehetetlen bizonyítani, hogy a munkakörülmények hozzájárulhatnak a rák kialakulásához, de közel sem egyszerű, attól pedig beláthatatlan távolságra vagyunk, hogy ez a munkajogban is megjelenjen.

Éjszakai munka, ionizáló sugárzás és passzív dohányzás

Egy francia légiutas-kísérőnek, Lainault-nak 2026 augusztusában sikerült elérnie, hogy mellrákját foglalkozási betegségként ismerjék el – ez az első ilyen eset Franciaország légiközlekedési ágazatában. A nő 1989 és 2019 között az Air France légiutas-kísérőjeként több mint 12 600 órát repült, ebből több mint 6500-at éjszakai járatokon. Miután mellrákkal diagnosztizálták, bizonyítani szerette volna, hogy a rákja foglalkozási megbetegedésnek számít, ezt azonban két hatósági szakmai bizottság is elutasította. Lainault ezután bírósághoz fordult, amely végül megállapította, hogy a nő megbetegedése foglalkozási eredetű, a sok évnyi éjszakázás, a járatokon 2000-ig engedélyezett dohányzás miatt elszenvedett folyamatos passzív dohányzás és a magasban ritkább levegő miatt a világűrből nagyobb dózisban érkező ionizáló sugárzás ugyanis hozzájárult a kialakulásához.

Ez nem azt jelenti, hogy mostantól a mellrák foglalkozási megbetegedés lenne Franciaországban. Az eset ugyan precedensértékű, de más érintetteknek ugyanúgy pereskedniük kell.

A bizonyítás nehézkes és megterhelő procedúráját ezúttal az is segítette, hogy az ionizáló sugárzás fontos expozíciós körülménynek számít, valamint, hogy nála semmilyen más egyéni körülmény nem állt fenn: nem túlsúlyos, nem dohányzik, nem fogyaszt alkoholt, nem volt hormonális zavara – vagyis nem volt lehetőség az egyéni felelősség hangoztatására. Fontos azt is hozzátenni, hogy egy ilyen súlyos betegséggel egyáltalán nem magától értetődő, hogy valaki időt, energiát és pénzt képes áldozni még arra is, hogy kiálljon az igazáért (Magyarországon ez különösen igaz bármilyen munkajogi perben). A konkrét franciaországi esetben egyébként a szakszervezet is segített a jogi képviseletben.

„Na de nem mindenki dolgozik ionizáló sugárzásban” – emlékeztet Solymosi-Szekeres. Az éjszakai munka káros hatásaira például csak a közelmúltban kezdtek odafigyelni az orvosok és a kutatások is. Egy 2018-as kutatás szerint, ha egy nő 10 éven át rendszeresen, heti 3 alkalommal dolgozik éjszakai műszakban, 2,5-3-szoros valószínűséggel diagnosztizálják emlőrákkal. A kutató felidézte, egy konferencián egy amerikai orvos arról mesélt, hogy az ő intézményükben is évről évre egyre több nővért diagnosztizálnak emlőrákkal, akiket a munkaerőhiány miatt nagyon gyakran kellett éjszakai műszakra beosztani.

Magyarországon nem számít foglalkozási betegségnek az emlőrák. A helyzetet nehezíti, hogy például az éjszakai munka és a cirkadián (nappal/éjszaka) ritmus felborulása nincs nevesítve emlőrákot okozó tényezőként annak ellenére, hogy az bizonyítottan megzavarja a melatonin, azaz az alvási hormon termelődését, amely rákellenes hatással bír.

A foglalkozási megbetegedés általános magyar definíciója az ezt rögzítő rendelet alapján viszonylag tág: ide tartozhat a munkavégzés során vagy azt követően kialakult, fizikai, kémiai, biológiai, pszichoszociális vagy ergonómiai tényezőkre visszavezethető egészségkárosodás. Ezért az emlőrák foglalkozási eredetének elismerése Magyarországon elvileg nem feltétlenül kizárt, de egyáltalán nem automatikus.

Az Amerikai Közegészségügyi Szövetség állásfoglalása szerint ugyan jelentős tudományos  bizonyítékok állnak rendelkezésre az ismert vagy feltételezett kiváltó okokról, az emlőrákot előidéző munkahelyi és környezeti veszélyeket felderítő kutatások és megelőző intézkedések nagyrészt  figyelmen kívül maradnak. „Korlátozott azoknak a tanulmányoknak a száma, amelyek megkísérlik azonosítani és jellemezni a mellrákkal összefüggő munkahelyi kockázati tényezőket, és ugyanígy jelentéktelen a kevésbé toxikus eljárásokra és anyagokra összpontosító beavatkozási tanulmány.”

A megelőzés jelenleg elsősorban olyan személyes szokásokra összpontosít, mint az étrend, a dohányzás, az alkoholfogyasztás és a testmozgás, miközben a mellrákos esetek kevesebb mint 50%-a magyarázható az ismert vagy hagyományosan gyanított kockázati tényezőkkel. A bizonyítékok hiánya önmagát erősítő folyamattá válik: mivel a környezeti okok kutatására kevés forrás jut, hiányosak a munkahelyi tényezőket a mellrákhoz kötő bizonyítékok.

„Ha azt látjuk, hogy minden egyes kutatás főként az egyéni eredményeket vizsgálja, akkor természetesen nem lesz arra bizonyíték, hogy igenis szükséges a kollektív munkavédelem ebben a kérdésben.”

Márpedig ha nincs bizonyíték, a munkáltatóknak nem kell munkavédelemre költeniük, a jogalkotó pedig nem érzi úgy, hogy szabályozást kell hoznia – mondja Solymosi-Szekeres.

2003 és 2014 között a PubMed amerikai orvostudományi adatbázisban összesen 243 darab foglalkozási rákmegbetegedésre vonatkozó tanulmány volt fellelhető, ennek 97%-a csak férfi vagy vegyes alanyokat vizsgált, és mindössze 2,9% vizsgált csak nőket – szemléltette a helyzetet Solymosi-Szekeres.

Az Európai Rákinformációs Rendszer adatai szerint 2020-ban az Európai Unióban 355 457 új emlőrákos esetet regisztráltak, és a betegség 91 826 halálesetet okozott. Ennek ellenére 2007-ben Dánia lett az első – és a mai napig is az egyetlen – európai ország, amely az éjszakai műszakban végzett munkából eredő emlőrákot foglalkozási, illetve munkával összefüggő betegségként ismeri el.

Bár az előadók erre explicit módon nem tértek ki, de nem nehéz kitalálni, hogy a munkahelyi ártalmakat figyelembe vevő kutatások és szabályozások hiánya szorosan összefügg azzal, hogy ezeknek a kockázatoknak beazonosítása, a szabályozás, akár egyes anyagok, módszerek betiltása jelentős anyagi terheket is róna a vállalatokra.

És egyes esetekben – így például a peszticidek, kozmetikumok esetében óriási szektorokat és profitokat veszélyeztet.

Az sem véletlen, hogy ezen belül a nők specifikus tulajdonságai, az ő munkaterületeik és az ezekkel kapcsolatos kockázatok még inkább rejtve maradnak, hiszen társadalmaink egyik pillére a nők láthatatlan munkája, az általuk hozott áldozatoknak is rejtve kell maradniuk.

Átvérzik az overállod, de nemcsak a mosdóba nem engednek, hanem még fel is mondanak

Annak ellenére, hogy a nők reprodukciós évei átfedik a munkavégzéssel töltött éveit, kezdve a menstruációtól, adott esetben az anyaságon át, a menopauzával bezárólag, a Munka törvénykönyvében csak az anyaság jelenik meg.

A menstruációhoz számos tünet kapcsolódhat: fájdalom, erős vérzés, görcsök, hasmenés, teljesítménycsökkenés – ezzel párhuzamosan ugyanakkor erős  elvárás a munkáltatók – és nagyjából az egész társadalom – részéről, hogy a menstruáció legyen észrevehetetlen, ami sok női munkavállaló számára jelent hónapról hónapra óriási kihívást. Valószínűleg minden nőnek megvan az érzés élete valamely szakaszából, ahogy falfehéren, verejtékezve, szédelegve, görcsölő hassal próbál koncentrálni, miközben folyamatosan azt ellenőrzi, van-e már vérfolt a ruháján. Van, hogy a fájdalomcsillapító hatástalan, a vérzés pedig lehet olyan erős, hogy gyakran ki kell szaladni a mosdóba, amit – vagyis a női test teljesen természetes működését – sok munkáltató nem tolerál, és a társadalmi üzenet is az, hogy tűrni kell.

Egy ausztrál kutatásban 21 ezer nőt kérdeztek meg, közülük 40% vesz ki szabadnapot a menstruációs tünetek miatt. Egy dán kutatásban 26 ezer megkérdezett nő többsége (80%) beszélt alacsonyabb termelékenységről, 14% pedig nem bírt bemenni dolgozni. Egy 706 nő részvételével készült spanyol kutatásban pedig 59% mondta, hogy az erős fájdalom miatt kevésbé tud koncentrálni.

„Márpedig, ha mondjuk egy olyan munkakörben vagyunk, ahol másodpercek szintjén kell észnél lenni, azért ezek nem elhanyagolható körülmények.”

Orvosi kutatások szerint a tüneteket súlyosbíthatja is, ha a nőt kiközösítik, beszólogatnak neki („biztos megjött neki, azért ilyen”) a munkahelyén.

Solymosi-Szekeres Magyarországon egyetlen munkajogi esetet talált, amikor egy munkavállalót súlyosan diszkrimináltak egy üzemben azért, mert menstruált, amiből végül munkaügyi per lett. Az érintett munkavállaló olyan erősen vérzett, hogy átázott a munkaruhaként viselt fehér overálja a gyártósoron munka közben.

Amikor szólt a felettesének, hogy ki kell mennie a mosdóba, az közölte vele, hogy ha a kötelező munkaközi szünet előtt megy ki, felmondanak neki.

„Végül fel is mondtak neki, és első fokon tanúvallomások alapján bebizonyította a munkavállaló, hogy ez a munkáltató rendszerint eljátszotta a munkavállalókkal, hiába vannak rosszul, hiába ázik át, nem engedi ki őket a mosdóba. Ez teljes megalázás a munkahelyen, az emberi méltóságot sérti.”

Egy másik példát kiemelve elmondta, Németországban egy üzletlánc (és bár név szerint nem említette, de a Guardian cikkéből megtudhatjuk, hogy a Lidl volt az) titokban megfigyelte a munkavállalóit, és a nők menstruációs ciklusához igazította a beosztást, hogy minimalizálja a mosdóhasználatukat. Solymosi-Szekeres hangsúlyozta: amikor kibukik egy-egy ilyen felháborító eset, biztosak lehetünk abban, hogy még sok-sok hasonló gyakorlat létezik, a nyilvánosság elől rejtve.

Az úgynevezett menstruációs szabadság minderre jó megoldás lehet, efelett azonban általában a munkáltatók rendelkeznek, igencsak változatos módokon. Így változó, hogy mennyire életszerű a szabályozása, például előre kell-e jelezni a szabadnapot (tehát tudni kell, hogy másnap rosszul leszel), orvosi igazolás kell-e hozzá, és hogy fizetetlen szabadságnak számít-e.

Spanyolország például 2023-ban vezette be a társadalombiztosítás részeként a menstruációs szabadságot, de annál sokkal szűkebb kör veheti igénybe, mint ahányan minden bizonnyal szenvednek a menstruáció tüneteitől, ugyanis nemcsak orvosi igazoláshoz, hanem valamilyen diagnosztizált problémához, például PMOS-hez^[1] vagy endometriózishoz kötik. A kivehető napok száma nincs meghatározva, de az igen, hogy a bérezés 75%-a jár ilyenkor a nőknek.

Spanyolországot Portugália követte 2025-ben, ahol munkajogi szabályozás alá került a menstruációs szabadság, a szigor pedig még nagyobb. Itt legfeljebb 3 napot lehet kivenni, és csak két betegség esetén, endometriózissal vagy adenomiózissal diagnosztizált nők vehetik igénybe.

Bár Solymosi-Szekeres nem említette, magyar példaként érdemes megemlíteni Terézvárost mint első magyar önkormányzatot, amely bevezette a menstruációs szabadságot saját munkavállalói számára. Az önkormányzat elmondása szerint a spanyol szabályozást vették alapul, ennek megfelelően orvosi igazolást kell beszerezni a nőknek arról, hogy a menstruáció időszaka alatt erős fájdalmakat élnek át, ezt a jogosultságot kétévente kell felülvizsgálni. Ha valaki rendelkezik az igazolással, havi egy fizetett extra szabadnap jár neki.

Emellett egyetlen magyarországi vállalatról tudható, hogy kollektív szerződésbe foglalták a menstruációs szabadságot: a BKK és a BKV azon női dolgozói, akik számára nem biztosított a folyamatos mosdóhasználat (például járművezetők) legfeljebb 2 nap egészségügyi szabadnapot kaphatnak. Solymosi-Szekeres elmondta, a két közlekedési vállalatnál több évtizedre nyúlik vissza a szabályozás, és kezdetben fizetetlen szabadnapként könyvelték el, majd később, hogy beleszámítson a nyugdíjukba, úgy döntöttek a munkáltatók, hogy a bér mindössze 10%-át kifizetik ezeken a napokon is. A kutató úgy tudja, ennek ellenére igénybe veszik a nők, 9 hónap alatt kb. 1500 napot vettek ki.

A menopauzán keresztülmenő nő is rengeteg negatív tünettel találkozhat, összességében akár 10 éven át is: agyi köd, fáradtság, memóriazavar, hőhullámok, depresszió, amit – ahogy a menstruáció tünteteit is – fontos lenne a munkahelyeken baleseti kockázatként is számba venni. „Képzeljük el, hogy munkavédelmi ruhát kell felvennem, aztán jön a hőhullám is… lehet, hogy leveszem azt a munkavédelmi ruhát, aztán jön a baleset.”

A kutató szerint azért is nagyon elkeserítő a menopauza tabusítása a munkahelyeken – és a teljes társadalomban –, mert a nők gyakran épp ilyenkor, 30 év munkatapasztalattal a hátuk mögött érnék el a karrierjük csúcsát, , ami akár derékba is törhet (a korábbi gyermekvállalásokról nem is beszélve). A változókori tünetek ugyanis hosszú távon növelhetik a táppénzes napok számát, sőt a munkanélküliséget is. Egy 2024-es kutatás például azt találta, hogy az Egyesült Királyságban 60 ezer nő nem dolgozik a perimenopauza (a menopauzát megelőző átmeneti időszak) vagy a menopauza miatt. Egy másik kutatás szerint a tüneteket mutató nők 17%-a fontolgatta már, hogy a támogatás hiánya miatt kilép a munkahelyéről.

Akárcsak a munkahelyi megbetegedések és kockázatok esetében, a menstruációval és a menopauzával járó nehézségek elismerése sem csak afféle civilizációs tabu, hanem súlyos gazdasági kérdés. Elismertetni ezeket a jogokat, ahogy más munkavállalói vívmányok esetében történt, megnehezítené a dolgozók kizsigerelését: csökkentené a munkaadók hatalmát a nők felett, és levenné róluk azt a fizikai és mentális terhet, amelyet csupán azért kényszerítünk rájuk, mert nőnek születtek.