Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Tüntetnek a közmédia székháza előtt, kijöttek az ellenzéki képviselők – percről percre a Mércén

Ez a cikk több mint 6 éves.
  • A vasárnap esti Kunigunda utcai spontán tüntetés után több ellenzéki képviselő, baloldaliak és jobbikosok egyaránt bementek az MTVA székházába, és ott töltötték az éjszakát.
  • Az ellenzéki képviselők a rabszolgatörvény visszavonását, független igazságszolgáltatást és közmédiát követelő öt pontjukat akarták beolvasni – sikertelenül.
  • Reggel fegyveres őrök erőszakosan dobták ki Szél Bernadettet és Hadházy Ákost az épületből. A nap folyamán az ellenzéki képviselők folyamatosan másztak át a tévészékház kerítésén, hogy bejuthassanak kollégáikhoz.
  • Az MTVA fegyveres biztonsági őrei többször is erőszakosan lépett fel az épületben tartózkodó képviselők ellen.
  • Az MTVA vezérigazgatója, Papp Dániel birtokvédelmi eljárást kezdeményezett a bent tartózkodó képviselők ellen, Óbuda-Békásmegyer jegyzője villámgyorsan el is rendelte az eljárást.
  • Este hattól újra tüntetés.
  • A tüntetés hivatalos befejezése után is maradt a tömeg, a közmédia épületében lévő ellenzéki képviselők is kijöttek közéjük.

A tüntető tömeg egy része megjárta megárta a Hír TV-Ripost-Figyelő-Mediaworks szerkesztőségeit – ők ezt „propagandatúrának” nevezték el -, majd visszatértek az MTVA székháza elé. Az újraegyesült tömeg tüntetéséről itt követhetitek élő videó közvetítésünk:

Címlapkép: Markoszov Szergej / Mérce
Élő közvetítés
Közvetítés
i
Az élő közvetítés véget ért.

Hol máshol, mint a CNN hírtelevízióban! Ahogy a közvetítésünk során megírtuk, a tüntetésekről élőben jelentkezett be az amerikai hírtelevízió, a CNN is az este folyamán. Amit azonban mi nem láthattunk, hogy a Magyarországról szóló beszámolóban Kovács Zoltán, a Miniszterelnöki Kabinetiroda nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkára interjút adott a televíziónak.

A CEU-s véndiák mint a kormány nemzetközi ökle újra oda is csapott, és az MTI beszámolója szerint kifogásolta, hogy a CNN megválogatott jelenteket mutatott be az állítólagos rendőri erőszakról, amely valójában az erőszakos tömeg viselkedésének a következménye.

„az ellenzék nem képviseli a magyarok többségét. Az a pár száz vagy pár ezer tüntető, akit a CNN bemutatott az utóbbi napok eseményeit összefoglaló riportjában, egy, a kormány ellen szervezett politikai akció részese” – mondta Kovács Zoltán

Az államtitkár hisztis kedvében lehetett, mert számon kérte a televízión és nemzetközi médián, hogy nem foglalkoznak hazánk sikereivel, így nem számolnak be a hatalmas gazdasági növekedésről, a reálbérek kétszámjegyű emelkedéséről és az alacsony munkanélküliségről. A CNN riportere arról próbálta faggatni Kovács Zoltánt, hogy miért hoz a magyar törvényhozás olyan törvényeket, amelyeket kifogásol az Európai Bizottság, és szembe mennek az Európai Unió alapértékeivel. A nagy kommunikátor szerint azonban minden magyar rendelkezés összhangban van az uniós jogokkal.

Kovács Zoltán az MTI tudósítása szerint a CNN adásában is előhúzta a mindent vivő Soros-kártyát, és a milliárdos összeesküvései ellen is felemelte a szavát. Nyilván ettől a CNN munkatársainak viszont elakadt a szava.

Nem tudjuk, feltűnt-e az államtitkárnak, hogy a szerinte szélsőségesen elfogult nemzetközi média interjút készített és közölt le vele, amiben kifejthette álláspontját, miközben Magyarországon a közfeladatot ellátó, állami, adófizetői pénzből fenntartott médiában még csak nem is vették át a tüntetők és ellenzéki képviselők petícióját. Elnyomásból van még mit tanulnia tőlünk a nyugatnak.

Forrás: MTI

Úgy tűnik, Óbudán már nem történnek jelentős fejlemények: a többezres tömeg feloszlott, már csak 100-150 fő beszélgetet a Kunigunda útján kisebb csoportokba verődve, és a tüntetők által melegedés céljából rakott tüzet is eloltották a rendőrök:

(Azóta azonban új tűz gyúlt, amelyet a tűzoltók elől egy, a tüntetőkből alakult élőlánc védett, de ők is megadták magukat a hatóságok akaratának.)

Apróbb lendületet adott a tüntetés végjátékának a „propagandatúráról” visszaérkező momentumosok visszaérkezése az MTVA-székház elé, akik viszonylag hosszú időn keresztül egyoldalú beszélgetést folytattak a szótlan rendőrökkel.

A hétfői Kunigunda úti tüntetés – amely múlt hét szerda óta immáron az ötödik volt a sorban – a megelőző rabszolgatörvény- és kormányellenes demonstrációkhoz képest kevésbé volt eseménydús (mindössze néhány görögtűz és füstbomba gyúlt, de rendőri beavatkozásra nem került sor), a vasárnap éjszaka, illetve hétfő hajnalban az MTVA székházában történt események sokkal inkább borzolták a kedélyeket.

Nem tudni, mit tartogat a jövő, az azonban valószínűnek látszik, hogy a múlt szerdán kezdődött események valamilyen formában továbbgyűrűznek majd a következő hetekben. Ami azonban bizonyos, hogy vidéken és külföldön is lesznek még tüntetések a túlóratörvény ellen (a pontos helyszínekért és időpontokért figyeljétek a Mércét a következő napokban), Budapesten jelen állás szerint legközelebb a Kétfarkú Kutyapárt Összkarácsonyi Békemenete várható december 21-én. Az is egy nyitott kérdés, hogy a napokban kialakult – sokak által példátlannak nevezett –  ellenzéki egység kitart-e a továbbiakban, és ha igen, milyen formában.

Hogy mi is történt hétfőn pontosan azt lejjebb görgetve, az alábbi hírfolyamban tudjátok elolvasni.

A teljes szerkesztőség nevében köszönjük az egész napos kitartó figyelmet, reméljük, holnap is találkozunk!

Hozzátette, a rendőrök ugyan tagadják hogy nem fizetnék ki náluk a túlórákat, de ez mégis így van. A Momentum mozgalom politikusa azt is elmondta a Mércének, hogy „elege van a feketegazdaságból” is.

Viszont örül annak, hogy az ellenzék visszanyerte aktivitását és energiáját, és hogy egységben lép fel, januárra nem tudja, mire számítson, de az útlezárásokban, különböző akciókban szerinte a Momentum is partner lesz.

Reménykedik abban, hogy a szakszervezetek is megtalálják saját erejüket.

 

A tömeg túlnyomó része továbbra is békésen áll, és a dob ritmusára rigmusokat skandálnak, néhány tüntető – köztük Hajnal Miklós, a Momentum alelnöke is – azonban folyamatosan a szótlan rendőrökön a NER bűneit és a kormány intézkedéseit, illetve arról is beszélt, ha a rendőrök valóban a béke őrei lennének, most beengednék őket az MTVA székházában.

Böröcz László a Fidelitas elnöke leszegett fejjel mondta fel a kormánypárt álláspontját a tüntetésekről ma este a Hír TV-ben. Színháznak minősítette az ellenzéki képviselőket az MTVA épületében ért incidenseket, meglátta az események hátterében Sorost. Ezek után arról beszélt, hogy az ellenzéki képviselők bűncselekményt követtek el.

Böröcz annyira lelkes volt, hogy az interjú végén azt mondta, hogy

„Úgy látszik, hogy Hadházy Ákos szeret két bal lábbal járni, hogy ő állandóan elesik”

A Hír TV műsorvezetője azonnal elhatárolódott Böröcztől, és megkérte, hogy ne mondjon ilyeneket, de a Fidelitas elnöke még inkább leszegte a fejét, és kissé duzzogni látszott.

Most ismét ott, a Kunigunda újtán gyűltek össze, az Index szerint szinte azonnal el is kezdődött a lökdösődés a székházat védő rendőrökkel.

Innen is hálásan köszönjük!

Az egész világot bejárta a mai napon, hogy országgyűlési képviselőkkel erőszakoskodtak az MTVA épületében a fegyveres biztonsági őrök. Nem annyira meglepő, hogy az esti tüntetésről bejelentkezett a világ egyik legismertebb hírtelevíziója, a CNN. A hírcsatorna oldalon egyébként hosszabb cikkben is foglalkozott a rabszolgatörvénnyel, és a kormányellenes tüntetésekkel.

A tömeg azt skandálja, hogy menjenek vissza az MTVA székházhoz a Kunigunda útjára.

A MTVA székházához tegnap este azzal a céllal érkezett Hadházy Ákos országgyűlési képviselő vezetésével a többezres tömeg, hogy tüntetők követelésének öt pontját beolvassák a közmédiában. Az ellenzéki politikusok azonban nemhogy beolvastatni nem tudták a követeléseiket, de a biztonsági embereken kívül érdemben nem tudtak tárgyalni senkivel a közmédiánál.

Ma már több a kormány kézi vezérlése alatt működő média említette, hogy az öt pontot szerették volna beolvastatni a képviselők, de az öt pontról senki nem adott hírt. Egészen addig, amíg az MSZP elnökségi tagja, Bárány Balázs meg nem érkezett ma este a Napi Aktuális című műsorba.

A műsorvezető, Velkovics Miklós a nagy kérdések bajnoka, így indításból megkérdezte, hogy mit akarnak az MTVA elfoglalásával (mondjuk az, hogy bementek, az elfoglalástól messze van)? Mire Bárány előhúzta a farzsebéből az Ellenzék Petícióját, és felolvasta. Szegény Velkovics Miklós nagyon pislogott, de végül beismerte Bárány kérdésére, hogy annyira nem volt félelmetes, hogy végig kellett hallgatnia az öt pontot.

Velkovics Vilmos kellemetlen percei

Egy ponton Velkovics még azt is találta mondani, hogy ő ugyan nem akarja védeni az MTVA dolgozóit. Az üdítően szórakoztató videót alább megtekinthető:

Ma délután a londoni magyar nagykövetség előtt is szolidaritási tüntetést tartottak, a Simicska Lajos legendás bonmotjának mostani tüntetésen elhíresült rövidítésének (O1G) égisze alatt. A fotóért és a videóért köszönet Mecseki Tamás Londonban élő olvasónknak!

Sajtótörténeti helyszínről van szó, 2016 októberében itt próbált meg a munkahelyére bejutni a Népszabadság  szerkesztősége – sikertelenül.

Most a kormányzati irányítású megyei lapok központi tartalomgyára és a Nemzeti Sport szerkesztősége van az épületben.

A tüntetők független médiát követelve vonulnak az épületet körülvevő rendőrsorfal elé.

Úgy tűnik, békés keretek között marad a ma esti tüntetés az MTVA székházánál, sőt még a szemetet is összeszedik maguk után a demonstrálók. Fotónk a helyszínről:

A Kunigunda útján tartózkodó tudósítónk megállította egy rövid interjúra Lukácsi Katalin ellenzéki aktivistát, aki a jövő évi önkormányzati választások szempontjából értékelte a mostani tüntetéseket. Azt mondta, bár a Fidesz leépítette az önkormányzatiságot, ő maga hisz az önrendelkezésben, ennek kapcsán pedig arra is kitért, hogy egy polgármester autonóm személy, nem utasíthatja őt rendre az országgyűlési képviselő – utalva ezzel egyértelműen Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármester és Lázár János viszonyára.

Az ellenzéknek 2022 szempontjából fontos az önkormányzati választás, mert ott építhet bázist magának – tette hozzá.

A mostani tüntetéssorozat lehetséges kifutásáról úgy vélekedett: „jó lenne, ha lenne újra tartása az ellenzékieknek, és jó lenne, ha éreznénk, hogy Magyarország nem narancsszínű”. Lukács abban bízik, hogy az ellenzék sokkal sikeresebb évnek néz elébe 2019-ben, mint amilyen a 2018-as esztendő volt.

Idevágó rigmust is találtak, a Figyelő főszerkesztőjét emlegetik, szól a

Ki nem ugrál, Schmidt Mária!

illetve az, hogy

Listázzatok!

Emlékezetes, hogy a 2018 áprilisi választások után a Figyelő hetilapban jelent meg a kormány által„sorosistának” tartott akadémikusok, értelmiségiek 100-as listája.

Az egyik tüntető be is akart csöngetni, de a rendőrök ebben megakadályozták.

elutazott Bécsbe. Látszik, hogy Lázár János háttérbe szorult, a miniszterelnök sem veszi komolyan az egykori miniszter figyelmeztetését a veszélyes városról. Orbán EU-Afrika csúcsra utazott

Nemes Balázs itt ismét az 5 követelést olvassa fel.

A tömeg az esetleg még bent ülő szerkesztőségi tagoknak pedig azt üzeni:

Megbuktok!

Állandó dobolás, sípolás, dudálás és skandálás, nem csillapodnak a kedélyek az MTVA székháza előtt, ráadásul már Bayer Zsolt neve is előkerült, rá nézve nem éppen hízelgő kontextusban.

szimpátiájukat fejezték ki, majd csatlakoztak is a Bécsi út felé tartó menethez.

A válasz megannyi, szimpatizáló autós kürtje. A menethez nemrégiben a készenléti rendőrség is felzárkózott, most mellettük vonulnak, a tömegben is dudával keltenek zajt, valamint csatlakozásra szólítják fel a járókelőket.

 

Cél a Mediaworks Bécsi úti székhelye. A spontán induló menetet mostmár rendőri kíséret szegélyezi.

A kormányszóvivő KDNP-s politikus beült az Echo Tv-be, ahol nagyon izgalmasan indult a beszélgetés, hiszen a műsorvezető Velkovics Vilmos rögtön nekiszegezte a kérdést, hogy most mi lett volna, ha az MTVA-ban bemondták volna az ellenzéki politikusok öt pontját. Erre Hollik István egy Démoszthenészt megszégyenítő szónoklattal vágta ki magát a kellemetlen helyzetből. Szó szerint idézzük a válasz felvezetését:

„Az a helyzet, hogy ezen már túl vagyunk, hogy ők mit csinálnának. Meg azokat a kezdetű mondatokat elfelejthetjük, hogy mi lenne, hogyha. Ugyanis itt már megtörténtek bizonyos cselekmények, tehát ezeken már túl vagyunk. És ezt gondolom, hogy ezek (eööö) kimerítik az (eööö) a törvénysértésnek a jellegét.” –bodorította a szavakat a kormányszóvivő.

A talányos felvezetés után Hollik végre kifejtette, hogy az ellenzéket nem jogosítja fel törvénysértésre az, hogy nem értenek egyet a kormánnyal. Meglátása szerint az ellenzék „ordas nagy hazugságokat” terjeszt, hiszen a rabszolgatörvényben benne van, hogy az bizony önkéntes (erről a szakszervezetek véleménye itt). Az ellenzéket azonban valójában sosem az egyes ügyek érdeklik a rétori erényeket csillogtató Hollik szerint, hiszen amikor a rabszolgatörvényt a parlament (nb törvényellenesen) elfogadta, akkor az ellenzék nem szavazott az otthonápolási díj felemeléséről (erről itt részletesen). Ami egyértelműen bizonyítja a kormányszóvivő szerint az ellenzék lelketlenségét, akik mindig csak belekapaszkodnak egy ügybe, de ha jön egy új, a régiről meg is feledkeznek.

Ezt követően Hollik is bemutatta a tüntetőket az Echo Tv nézőinek:

„Az MTVA előtt tulajdonképpen szinte csak agresszív politikai aktivisták vannak, mindenféle Soros Györgyhöz köthető háttérrel, illetve az ellenzéki pártok aktivistái” – mondta a jól tájékozott kormányszóvivő.

Velkovics még emelte volna a tétet, mert szerette volna, ha kormány is belátja az elméletét, miszerint a tüntetéshullámnak ahhoz van köze, hogy Ignatieff a CEU elüldözése után állítólag fenyegetőzött. Hollik István azonban köszönte a szép passzt, de még egy sorozosára már nem volt ereje, viszont megajándékozta a nézőket egy szép mondattal:

„Minden magyar embert szolgálni fogunk”

Hollik cserébe csak azt kérte, hogy a velük egyet nem értők is tartsák be a törvényeket. Talán meg is kezdhetnék azt a szolgálatot.

Az eddigi viszonylagos nyugalmat helyszíni tudósítóink szerint egyre horgadó feszültség váltja fel a Kunigunda útjánál: egyre dühösebb és hangosabb a tömeg, ráadásul egy valaki egy üveget is elhajított, amivel munkatársunkat sikerült eltalálnia.

A nyár egyik slágere volt a Szuper Mészáros, a Super Mario PC-játék Kétfarkú Kutyapárt által készített átirata, ezt az MTVA székházának falára vetítve játszották az imént a Kunigunda útján, végül pedig megjelent a híres Basky-mű is:

itt van a Mediaworks, azaz Mészáros Lőrinc médiavállalatának központja, a Népszabadság volt szerkesztőségének helyén. Igaz, néhány hete már egy nemzeti médiaholding vette át a feladatait, de ezt is Liszkay Gábor vezeti.

egyiküket pedig egy tüntető hátulról sárga festékkel fújta le.

Élesedik a helyzet a Hír TV előtt elindult tüntetésen.

Miután a pártszóvivő Nemes megállapította hogy ilyen minőségében nem engedik be, nem kíváncsiak rá, az épület előtt a tömegnek olvassa fel az 5-pontos követeléseket.

Az oda vonuló, több száz tüntető a Szentendrei úton áll, és azt kiabálja:

Ezt közvetítsd!

Illetve azt, hogy

Interjúra jöttünk!

„Boldog karácsonyt”-skandálás és szüntelen dobverés hallatszik, de jelentős fejleményeknek most híján van a Kunigunda útja.

A tömeg röviden megállt skandálni a teljesen őrizetlen épület előtt, a rendőrséget nem lehetett az iroda közvetlen közelében látni, kár mégsem keletkezett.

A Kunigunda útján közben a Hír TV irányába kiváló csoport (A tömeg körülbelül fele) pár perces viszonylagos csendet hagyott maga után, aztán ismét felharsantak a korábbi rigmusok. Helyszíni tudósítónk szerint még több rendőr érkezett az MTVA székháza elé.

Néhányan a tüntetők közül a közeli, a Fidesz által nemrég visszafoglalt Hír TV épületéhez akarnak átvonulni a Kunigunda utcából, már el is indultak.

Az MTVA-ban ugyancsak bent lévő DK-s képviselő szerint már nem az egészségügy, a rabszolgatörvény, vagy más ügy a tét, „hanem az, hogy Orbánnak mennie kell!”

Ennek érdekében ellenállást hirdetett, a tömeg pedig ezt „Ellenállás! Ellenállás!” skandálással fogadta.

Jakab Péter jobbikos képviselő a „Hol vagy, Őfelsége?” kérdést intézte Orbán Viktorhoz. Utána Bősz Anett úgy fogalmazott:

„Lehet, hogy Orbánt baromira zavarja, hogy nekünk pusztán abból kifolyólag jogaink vannak, hogy emberek vagyunk, de mi ki fogunk állni magunkért”

Végül arra buzdított, hogy a tüntetési hullám ne hagyjon alább, és jöjjenek vissza a tüntetők minden nap.

Párttársa, Potocskáné Kőrösi Anita szerint minden képzeletet felülmúl, ami ma a közmédiánál történt, és ő is kitartásra szólította fel a tömeget.

Niedermüller Péter Péter, a DK EP-képviselője azt mondta, odabent olyan érzése volt, mintha Törökországban vagy a putyini Oroszországban lett volna, mintha nem lenne szabadság, nem lenne demokrácia

Azzal zárta gondolatait, hogy holnap, holnapután is folytatni fogják.

Párttársa, Oláh Lajos hozzátette, olyan országot szeretne, ahol a lányai szívesen élnek majd.

 

Kiemelte, rendkívül büszke arra, hogy DK-sok, MSZP-sek, Jobbikosok együtt vannak a színpadon és „összefogtak.”

Tordai Bence megköszönte a tüntetők kitartását, és úgy folytatta „tudom hogy számíthatunk rátok, ti is számíthattok ránk. Ott leszünk a munkahelyeken és az útlezárásokon. Ti is ott lesztek?”

kérdezte, mire a tömeg hangosan válaszolt: „Ott leszünk!”

„Nélkületek nem sikerült volna, de sikerült elérni, hogy at 5 pontról ma többen tudnak az országban, mintha aznap bemondták volna ebben a nyomorult házban!”

– összegezte a helyzetet Kunhalmi Ágnes az MSZP képviselőcsoportjából.

Korózs Lajos MSZP-s képviselő önmagát „parlamenti forradalmárnak” nevezte, majd megjegyezte, a hétvége eseményeiből is világos, érdemes volt beülni a parlamentbe, és a parlamenti ellenzéki pártok sikeresen együtt tudnak működni.

Majd felhívta az ellenzéki képviselőket, mihamarabb hozzák létre az ellenzéki kerekasztalt.

Kényszerítő intézkedés nélkül elhagyták az MTVA székházát a még bent lévő képviselők, azaz Tordai Bence, Szabó Szabolcs, Kunhalmi Ágnes, Bangóné Borbély Ildikó, Korózs Lajos, Bősz Anett, Gréczy Zsolt, Oláh Lajo és Pintér. A tömeg „Szervusztok!” skandálással és üdvrivalgással köszöntötte őket.

– mondta Márki-Zay Péter, majd a letelepedési kötvényesekre célozva azt kérte, mondják el a „megtévesztett vidéki embereknek”, „ki is telepített be ide migránsokat!”

„A Fidesznek semmiféle más ideológiája nincs, mint a lopás!”

– állapította meg, miután felidézte, hogy a Fidesz számos tagja volt KISZ tag, de a párt jobboldali fordulata előtt még a Liberális Internacionálé tagja is volt, Orbán Viktor pedig annak alelnöke.

Ezek után a „migránsokra” vonatkozó megjegyzését illusztrálva megemlítette a Magyarországon menedékjogot nyerő, de macedón hazájában körözött Nikola Gruevszki ügyét.

 

A rabszolgatörvény elleni tiltakozás nem csupán a fővárosban zajlik. Komjáthi Imre bánrévei forgalomlassítása mellett Miskolcon hasonlóan tiltakoztak délután. A tüntetést két fiatal szervezte négy autóval, a szervezők kitartanak a tiltakozás békés formája ellen

„Amíg nem lesz változás, addig Miskolcon mindig lesz tüntetés, kitartunk, ameddig kell.” – nyilatkozták a szervezők a boon.hu oldalnak.

(Fotó: Miskolci Világ / Facebook)

A szerkesztőségből sajnos nem tudjuk megállapítani, hogy pontosan milyen lőfegyvert ábrázol az alábbi, helyszínen készült kép:

 

Munkatársainkban a könnygázgránát és a gumilövedék fogalmazódott meg tippként, de nem tudunk semmi biztosat állítani ez ügyben. Ha van ötletetek, kedves olvasók, hogy mit lehet kilőni a fenti fegyverből, kérjük, írjátok meg az [email protected]!

Frissítés (20:11): egy rendőrségi dolgozó olvasónk szerint jól tippeltünk, a képen látható puska mindkét fajta lövedék kilövésére alkalmas lehet.

„Budapestnek és a vidéknek közös a harca!” – mondta, majd a színpadról bemutatta Lengyel Róbert siófoki polgármestert is, aki pár szót intéz a demonstrálókhoz. Azt mondja, a tüntetők „nem sorosbérencek, hanem tisztességes magyar emberek akik mást és máshogy akarnak ebben az országban, akik csak azt akarják világgá kiáltani, hogy elegük van!”

„Elegünk van azokból, akik a multiknak árusítják ki a magyar munkást, mint a grillezni szánt csirkéket!”

Fotó: Markoszov Szergej, Mérce

– tette hozzá Lengyel, mondván, rengeteg hozzá hasonló vidéki polgármester nevében beszél. Ugyanakkor hozzátette, reméli, erőszakmentesen is képes lesz a tömeg változást elérni.

A bejáratot védő rohamrendőrök úgy tűnik, felkészültek a kényszerítő intézkedések alkalmazására, miután felhúzták sisakjukat. A tömeg hangos „Le a sisakot!” skandálással reagál.

Miközben kint továbbra is zajlik a tüntetés, azért ne feledkezzünk meg, hogy tucatnyi ellenzéki képviselő még mindig bent van a közmédia székházában. Ezek a képviselők már másfél órája arra várnak, hogy vajon a rendőrség kirángatj-e őket az épületből.

Mint ismeretes, Óbuda-Békásmegyer jegyzője – az MTVA vezérigazgatójának kérésére – birtokvédelmi eljárást indított a a képviselők ellen. Ez jogalapot teremt a rendőrség számára, hogy eltávolítsa az épületből a politikusokat, annak ellenére, hogy képviselői státuszuk lehetővé teszik, hogy bejárjanak az adóforintokból fenntartott közmédiába.

A rendőrség azonban nem intézkedett.

Időközben az MSZP-s Molnár Zsolt újra bejutott az épületébe.

Akár szórakoztatónak nevezhetnénk, de azért inkább arcpirítóan cinikus közleményben fordult a nyilvánossághoz a Fidesz. A kormánypárt megcsillogtatta sajátos humorát a legutóbbi Facebook-posztjában.

„Sem a képviselők, sem az ellenzéki politikai aktivisták nem állhatnak a törvények fölött.” – üzeni a Fidesz.

Mondja a kormánypárt akkor, amikor országgyűlési képviselőket akadályoznak a jogaik gyakorlásában az MTVA székházánál. Akkor, amikor a rabszolgatörvényt szabálytalanul szavazták meg, vagy amikor egyetlen tollvonással ellehetetlenítették, hogy a Gazdasági Versenyhivatal egyáltalán vizsgálhassa, hogy létrejöjjön egy a piacot súlyosan torzító gigantikus médiaholding. A Fidesz láthatóan igyekszik felépíteni a mostani tüntetések metatörténetét, amelynek lényege, hogy az ellenzéki képviselők jogsértő magatartása felbujtja a Soros által fizetett tüntetőket az erőszakos magatartásra. A kis internetes röpirat leghumorosabb része, hogy arra buzdítja az olvasót, hogy küldje tovább, mintha a közmédia, és a Liszaki által felügyelt propagandagépezet nem ezt tenné 24 órában:

A kétértelmű, szándékos szójátékot tartalmazó skandálás egyszerre vonatkozik az MTVA székházában még mindig bent tartózkodó képviselőkre, és Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármesterre, aki korábban 8 órás érkezést ígért a tüntetésre.

A hivatalos tüntetés már egy ideje véget ért, azóta lankadatlanul zúg a „Mocskos Fidesz!”. A helyszínen tartózkodó munkatársunk szerint egyre többen érkeznek a Kunigunda utcában, sokkal többen, mint ahányan távoznak onnan. Közben a felharsan a „Pintér mondjon le!” rigmus is.

A hivatalos tüntetés már véget ért, de mint szokásosan, a körülbelül 2500 főt számláló mai tömeg sem kíván hazamenni a TV-székház elől. Változatos skandálások hangzanak fel, az előbb:

„Szabad ország, szabad egyetem!”

Majd az, hogy

„Minden nap tüntetünk!”

A székház előtt továbbra is a 5 pont beolvasását követelik a tüntetők.

Már több mint 1500-an vannak a Kunigunda útján tudósítóink szerint.

Mielőtt Kepli Lajos jobbikos országgyűlés színpadra lépett, Hadházy Ákos bejelentette: társadalmi célú hirdetés formájában akarják megjelentetni azt az öt pontot a közmédiában, amelyet tegnap óta próbálnak beolvastatni, amit szerinte „kutya kötelességük” lesz befogadni.

Kepli Lajos felszólalása elején arra kérte a jelenlévőket, hogy a bent lévő képviselőket biztassák a lehető leghangosabban. Ő is köszönetet mondott a reggelig kitartó tüntetőknek.

Ezután az ellenség egységes fellépéséről beszélt hosszan. Mint mondta, az akció elején rengeteg kritikát kapott, hogy jobbikos képviselőként, hogy képes „ilyenekkel” egy fotón mutatkozni. De – mint mondta – csupa tisztességes emberrel küzdött egy közös ügyért. Az ideológiákkal való leszámolás fontosságát hangsúlyozta, hogy pártállástól függetlenül jó emberekkel volt összezárva. Szerinte a Fidesznek is köszönhetően példátlan ellenzéki egység jött létre.

A tömeg „Összefogás, összefogás!” skandálással ünnepelte, amit ő maga is lelkesen folytatott.

Aztán beszámolt egy humoros pillanatról is a székházban töltött órák idejéről: amikor tizenhárman voltak bent összezárva, valaki azt írta nekik egy kommentben, hogy kint áll az épület előtt Vona Gábor, mire Szanyi Tibor egyből felpattant, hogy kimenjen érte, és ilyen, az ellenzék egységére utaló jelképes gesztus korábban nem sok volt szerinte.

 

„Amennyiben Áder János aláírja a rabszolgatörvényt, akkor elindul a sztrájkok szervezése!”

– kezdte beszédét a szakszervezeti mozgalom képviseletében Székely Tamás. Viszont azonnal hozzátette, ezt csak átfogó összefogással lehet meghirdetni a munkahelyeken.

„Fogjunk össze és legyen sztrájk”

– hívott fel mindenkit a Vegyipari Dolgozók Szakszervezetének vezetője. Hozzátette, ennek érdekében a pártok, szakszervezetek és civilek között egyeztetéseket kell kezdeményezni.

(Fotó: Hallgatói Szakszervezet / Facebook)

A Hallgatói Szakszervezet újra ott vannak a Kunigunda utcában és kiállnak a rabszolgatörvény ellen, illetve a mindenki számára hozzáférhető, minőségi oktatásért.

Az ellenzéki országgyűlési képviselők tegnap este óta szeretnének találkozni az MTVA szerkesztőivel, vagy a vezérigazgató Papp Dániellel, eddig leginkább csak a biztonsági szolgálat fegyveres őreivel találkoztak össze. És ezek a fegyveresek voltak, akik a csaknem egy nap során többször erőszakosan bántak az épületben tartózkodó ellenzéki politikusokkal.

Tordai Bence egyik videóján szúrta ki az mfor.hu, hogy a fegyveres őrök között a Civil Biztonsági Szolgálat Zrt. alkalmazottjai is ott vannak. A Civilről annyit érdemes tudni, hogy 2010-ig nem más, mint a jelenlegi belügyminiszter, Pintér Sándor érdekeltsége volt. A belügyér miniszteri kinevezése előtt milliárdos áron vált meg a Civiltől, és bár nem könnyű követni a tulajdonosi viszonyokat, de most is Pintér egykori üzletfelei irányítják.

A CBSZ egyébként 2010 után szárnyalásba kezdett. Még az egykori szabad Origo írta meg, hogy alig egy évvel azután, hogy Pintér eladta a céget, máris milliárdos állami megbízásokat vitt el a Civil és annak céghálójából tartozó biztonsági cégek, még úgy is, hogy gyakorta nem ők adták a legalacsonyabb árakat.

Leírta egy mai találkozását a Lipóti pékségben, ahol szerinte még egy 8 éves kislány is tudja, hogy a rabszolgatörvény nem kell, de az úton még rengeteg ember nyilvánított vele szolidaritást.

Budapest, 2017. október 23.
Fekete-Gyõr András, a párt elnöke beszédet mond a Momentum Mozgalom Magyarország felébred címû ünnepi rendezvényén a belvárosi Szabadság téren az 1956-os forradalom és szabadságharc kitörésének 61. évfordulóján, 2017. október 23-án.
MTI Fotó: Mónus Márton

Hozzátette a demonstrálókkal a héten többet találkozott, mint a barátnőjével.

„Szemünket közösen csípte a könnygáz és a paprikaspré.”

Megköszönte a Momentum nevében, hogy a tüntetők vele tartottak, és megismételte, „Valami elkezdődött!”

Fekete-Győr szerint 2010 óta a jelenlegi rendszer mindenkin átgázol és „a szemünkbe röhög, nem képes tárgyalni [… ] Orbán Viktor csak az erő nyelvéből ért.

„Amit ti mutattatok az elmúlt egy héten, az nyolc év után végre erő volt!”

Felidézte a tegnapi nap történéseit, amikor ötezren jöttek át a TV székháza elé.

Majd ismét felmondatta a tömeggel azt az 5 pontos követelést, amit előtte Szél Bernadett is felolvasott.

Ezek után pedig felidézte, milyen a Momentum által ideálisnak tartott közmédia:

„A mi közmédiánk az a Szél Bernadett aki bentről közvetített, az a Kálmán Olga, aki beolvasta az 5 pontos követelésüket, a mi közmédiánk ti vagytok!”

Arra kért mindenkit, hogy terjesszék és mondják el követeléseiket mindenkinek, hogy így terjedjen el minél nagyobb körben.

Majd figyelmeztetett, hogy

„ha péntekig még mindig nem közölte az MTVA ezt az 5 pontot, akkor pénteken országszerte, látogassuk meg a Fidesz-média helységeit, és követeljük ezt az 5 pontot!”

Lezárásként hozzátette: „Folytatjuk a harcot!”

Szél Bernadett azzal kezdte felszólalását az esti tüntetésen, hogy bár  csak öt pontot akartak beolvasni a köztévében, de most ott tartanak, hogy országgyűlési képviselőket visznek mentővel. Szél szerint a biztonsági emberek úgy bántak velünk, ahogy a kutyával sem szokás, és ennek kapcsán azt gondolja, ma szintet lépett az erőszak alkalmazása.

Markoszov Szergej / Mérce

Leszögezte, ő és társai nem akarták, hogy nőjön a feszültség a tüntetők között, de ha az emberek megválasztott képviselőinek nem hagyják elvégezni a munkájukat, és kidobják őket egy közintézményből, természetes, hogy az emberek nem tudnak nyugodtak maradni.

Megköszönte az éjszakát a Kunigunda útján végigállóknak, hatalmas hősöknek nevezte a kitartó tüntetőket.

Komoly vörös vonalnak nevezte, hogy az MTVA épületében nem a rendőrség gyakorolta a rend feletti kontrollt, hanem a belügy osztja az utasításokat. Elmondása szerint amíg odabent volt képviselőtársaival, sokszor komolyan félt:

„Smasszerek vágtak ki minket, és féltem, mert nem tudtam, mi fog következni”

– mondta.

Felszólította Pintér Sándort, hogy azonnal szólaljon meg, hogy „mi a fene volt ez”, és lemondásra szólította fel. Szél szerint Orbán Viktor is felelős azért, hogy képviselőket ütnek-vernek egy közintézményben. Az MTVA-t ismét a „Birodalom Halálcsillagának” nevezte, itt készülnek azok a pirulák , amiket beadnak az embereknek.

Végül felolvasta az ötpontos petíciót, amit megpróbáltak élő adásban is beolvasni:

Helyszíni tudósítóink szerint folyamatosan érkeznek a demonstrálók a közmédia Kunigunda utcai székházához.

A Párbeszéd képviselője azt mondta, a tüntetések addig folytatódnak, amíg a közmédiában be nem olvassák az 5 pontot, addig pedig nem mennek sehova. Hozzátette, ma reggel történt, „olyan jogtiprásra az elmúlt harminc évben nem került sor!”. Szabó hangsúlyozta, hogy nem húznak szét, egységesek maradnak.

 

Most éppen Tóth Bertalan MSZP-frakcióvezető beszél a színpadon, de a tömeg figyelme megoszlik. Ennek oka, hogy a TV-székházból a mentősök most viszik el a sérült képviselőket, Varju László már a rohamkocsiba került, mellette van párttársa, Vadai Ágnes.

Fotó: Markoszov Szergej, Mérce

A tömeg „Szép volt, Laci!” skandálással köszöntötte a sérült képviselőt. Az ATV információi szerint a 6 biztonsági őr által letepert Varju a bordáit és lábát fájlalta.

Fotó: Markoszovj Szergej, Mérce

Fotó: Markoszovj Szergej, Mérce

A televízió épületéből a biztonsági őrök által reggel durván kidobott Hadházy Ákos színpadra lépve először a Himnuszt énekeltette el, majd azt mondta,

„nagyon jó dolog, hogy nagyon sokan megtaláltuk a hatalom lelkét és a hatalom lelkébe tapostunk.”

Azt is hozzátette, szerinte a hatalom mostmár „nagyon fél”, és emlékeztetett egy hete már próbált ebben az épületben beolvasni egy petíciót, de a kormány által uralt közmédiától csak ferdítés várható. Kiemelte, hogy a reggel brutálisan fellépő biztonsági őrök „még nem is az igazi verőlegények” és rengetegen vannak, akik az ellenzéki, kritikus hangok elhallgattatásán dolgoznak.

Kíváncsiak voltunk, hogy Andy Vajna tévéje vajon hogyan viszonyul MTVA épületénél zajló eseményekhez. Attól tartottunk, hogy a jövőre érkező 500-as bankjegy, a szánkóbaleset, vagy az állatkerti baleset mellett a kiegyensúlyozottan alacsony színvonalat képviselő Tények ingerküszöbét nem birizgálja meg, hogy az ellenzéki országgyűlési képviselők lassan egy napja próbálnak bejutni a köztévé műsoraiba. De nem, a TV2 Tények című „hírműsora” hibátlan felvezetéssel és képi illusztrációval számolt be az eseményekről. A felvezető szerint az ellenzéki képviselők betörtek a MTVA épületébe (nota bene joguk van ott tartózkodni), és feltehetően törvényt is sértettek mondta aggódva a műsorvezető. Többi között ezzel szerették volna érzékeltetni, milyen veszélyesek az ellenzéki képviselők:

A színpadon Nagy-Navarro Balázs, a 2011-es, köztévé előtti éhségsztrájk szervezője beszél.

Az emberek folyamatosan érkeznek, jelenleg 500-an vannak a TV székház előtt.

Nagy nehezen beengedték a biztonságiak a mentősöket, akik megvizsgálták Varju László DK-s képviselőt és úgy döntöttek, kórházba szállítják őt a biztonságiakkal történt összetűzése nyomán. A politikust hordágyon viszik ki.

Miközben a köztévé „nem találja” az épületben tartózkodó ellenzéki képviselőket, szerencsére a saját főnöküket megtalálták az épületben. Papp Dániel, aki egykoron kipróbált hírhamisítóként szerzett magának hírnevet az újságírószakmában, engedve a régi reflexeknek azonnal értelmezte a hirado.hu számára a történteket:

„A kollégánk elmondta nekik, hogy a képviselői jog nem egyenlő azzal, hogy a kollégákat zavarják a munkában. Ennek ellenére az országgyűlési képviselők, szerintünk, visszaéltek hatalmukkal, hiszen nem csak bejöttek, hanem zavarták, zaklatták a kollégáinkat. Megpróbáltak olyan védett helységbe is bemenni, ahova egyébként egy szabályzat miatt tilos, meg is próbálták zavarni az adást, hiszen erőszakkal próbáltak a stúdióba bemenni, ekkor intézkedtek kollégáink” – mondta Papp Dániel.

Az MTVA vezérigazgatója néhány részletet kihagyott a nyilatkozatból, például, hogy amikor a képviselők bejutottak az épületbe szerettek volna egy szerkesztővel beszélni, majd sikertelenül próbálták hívni magát Papp Dánielt is. Az országgyűlési képviselőknek egyébként joguk van a közintézményben tartózkodni. Az MTVA az ellenzéki képviselőkkel érdemben nem tárgyalt, de a biztonsági szolgálatot és a rendőrséget is bevetette ellenük.

Önkéntesek kezdték termoszokból osztogatni.

A nemrég még a biztonsági emberekkel birkózó DK-s képviselő visszaérkezett a földszinten várakozó politikusok társaságába. Elmondása szerint ő nem szándékozott bemenni a szerkesztőségi helyiségekbe, és más módon sem akarta megzavarni az MTVA dolgozóinak munkáját, ennek ellenére teperték a földre. Eközben a bent tartózkodó képviselők közben azt várják, hogy a birtokvédelmi végzés értelmében a rendőrség elkezd-e intézkedni, azaz erőszakkal eltávolítani az ellenzéki politikusokat a székházból.

A visszaérkezett Varju László bejelentkezése:

Helyszíni tudósítóink szerint a rendőri készültség máris óriási. A hivatalos tüntetés este 6-kor veszi majd kezdetét.

 

A Budapesten folyó tiltakozások támogatására szólította fel vidéki, kormánykritikus polgármestertársait. Arra biztatott:

„Mutassuk meg nekik, hogy az erőt nem a könnygáz és a gumibot jelenti, hanem a tisztességes polgárok sokasága.”

Azt is hozzátette, hogy ő maga

ma este 8-ra Kunigunda utcába, a televízió előtti demonstrációra megy, és felszólította a többi falu- és városvezetőt, kövessék ebben.

Nemzetközi sajtótájékoztató tartottak azok az ellenzéki képviselők, akik épp nem az MTVA székházában tartózkodnak. A képviselők az MTVA udvarán tartották a sajtótájékoztatót. Megjelent az udvarban az MTVA biztonsági szolgálatának vezetője – annak a biztonsági szolgálatnak, amely a nap folyamán többször fizikai erőszakot alkalmazott képviselők ellen –, és kérte a rendőrséget, hogy ürítse ki a székház udvarát.

A rendőrség ezt meg is tette, az országgyűlési képviselők kivételével a sajtót és a civileket is kiszorították onnan.

Tordai Bence élő Facebook-közvetítésében arról számolt be, hogy Varju László DK-s politikusról, aki a többi képviselőtől külön, az emeleten tartózkodott, azt a hírt kapták, hogy fizikai erőszakot alkalmazhattak vele szemben a biztonsági őrök, és jelenleg is a földön fekszik, és ő maga is élőben közvetít az eseményekről.

Tordai Bence közvetítését itt lehet követni:

Varjú László videóját pedig itt lehet visszanézni:

Frissítés (16:35):

Varjú László korábbi videójának végén látszik valamennyi a történekből. Bár pontosan nem látszik, hogy mi történt, a videó alapján Varju László az egyik emeleti szerkesztőségi helyiség felé indult el, miközben élőben közveített, és folyamatosan beszélt a kamerába. Egy ponton a biztonságiak útját állták, de ő tovább haladt termek felé, majd kisebb dulakodás után a földre került. A jelenet az alábbi felvételen 18:00-tól látható:

Mivel az ellenzéki képviselőket nem engedik megnézni, hogy milyen állapotban van Varju László, ezért mindannyian hasra fekve demonstrálnak a fegyveres biztonsági őrök előtt.

Helyt adott Óbuda-Békásmegyer jegyzője annak a birtokvédelmi kérelemnek, amit Papp Dániel, az MTVA hírhamisító vezérigazgatója kezdeményezett néhány órája. A határozatot ezekben a pillanatokban kapta kézhez Kunhalmi Ágnes képviselő az MTVA székházában.

A határozat kimondja, hogy a határozat kézbe vétel után a képviselőknek el kellene hagyniuk az MTVA székházát. Ez a dokumentum gyakorlatilag jogalapot teremt arra, hogy mostantól a közmédia vezetőség kérheti a rendőrségtől, hogy eltávolítsa a képviselőket az épületből.

A bent lévő képviselők azt mondják, nem fognak elmenni az épületből és bíróságon fellebbezik meg a határozatot. Az egyik képviselő azt javasolta a kézhez vevő Kunhalmi Ágnesnek, hogy tépje szét a határozatot.

Bangóné Borbély Ildikó, az MSZP képvsielője és Potocskáné Kőrösi Anita, jobbikos képvsielő rögtönzött stúdiót rendezett be az MTVA-székház egyik folyosóján. Két folyosói fotelt toltak egy köztévés háttér elé, azt azonban egyből eltávolították mögülük a köztévé munkatársai, a képvsielők azonban feltalálták magukat: a Család-barát című műsor díszletét állították maguk mögé:

A Harangozó Tamás által Facebookon élőben közvetített adásban Bangóné kifogásolta, hogy a köztévé semmit sem ad le abból, ami tegnap este óta történik: például hogy az elmúlt időszak legnagyobb ellenzéki tüntetése valósult meg tegnap este, vagy hogy egységbe forrt a magyar ellenzék, amely mellé a lakosság is odaállt.

Szerinte arról is be kellene számolnia a közszolgálati médiának, hogy több ellenzéki képviselő az MTVA–székházban töltötte az éjszakát azt követelve, hogy olvassák be élőben az 5 pontos petíciójukat, illetve arról, hogy Papp Dániel vezérigazgató nem érkezett meg a munkahelyére (vagy csak messziről elkerülte őket), és arról is, hogy minden képvisleőt akadályoztak abban ma reggel, hogy bejussanak a székházba.

Potocskáné Kőrösi Anita arról mesélt, hogy képviselőtársa, Jakab Péter ezzel kapcsolatban többször is értesítette a rendőrséget, ám nem érkezett rendőri segítség annak ellenére, hogy tele van rendőrökkel az utca.

A hírekben persze az sem szerepelt, hogy Hadházy Ákost és Szél Bernadettet erőszakkal távolították el a székházból ma reggel, de még Bangónénak is újtát állta „öt markoslegény”, illetve Varju Lászlót is földre teperték egyszer a biztonságiak.

A köztévé operatőrei egyébként egész nap több kamerával rögzíti a székházban történteket, de ebből az anyagból még semmit sem adtak le a tévében.

Szalay Dániel újságíró Facebook-bejegyzésben számol be arról, hogy Hargitai Miklóstól, a Magyar Újságírók Országos Szövetségének (MÚOSZ) elnökétől úgy tudja, a Magyar Távirati Iroda (MTI) visszautasította az újságírószervezet közleményét az éjszaka, illetve ma hajnalban az MTVA székházában történtekről. A posztban idézi az MTI válaszát Hargitainak:

Tisztelt Hargitai Miklós!

Tájékoztatom Önt, hogy az MTI OS-hez eljuttatott „A MÚOSZ a közmédia működési zavarairól.” kezdetű közleményük az OS Szabályzatának 14.2. pontjába ütközik ezért azt nem áll módunkban kiadni.

Felhívom továbbá a szíves figyelmüket arra, hogy a Szabályzat 15. pontja értelmében az MTI jogosult egyes közlemények közzétételét megtagadni, a közlemény közzétételének megtagadásáért semmilyen felelősséggel nem tartozik.

Természetesen kvótájukat visszaállítottuk.

Kérjük tájékoztatásunk szíves tudomásul vételét!

A MÚOSZ saját felületén már megjelentette közleményét. Ebben felhívták a közmédia vezetőit, illetve az őket irányító kormánypolitikusok figyelmét arra,hogy az MTVA törvényben rögzített feladata a pártatlan és sokszínű, az állampolgárok politikai véleményalkotását elfogulatlanul segítő tájékoztatás. Szerintük tisztességes, demokratikus országokban az ellenzéki parlamenti képviselőket a közmédia nem eltakarítandó akadálynak, hanem rendszeresen megszólaltatott műsorvendégnek tekinti – hiszen közszolgálati feladatához az ellenzéki politikai álláspontok tárgyilagos bemutatása is hozzátartozik.

A MÚOSZ emellett felszólította a közmédia vezetőit, hogy haladéktalanul térjenek vissza a törvényes működés keretei közé, és foglalkozzanak végre a közszolgálattal, vagyis a demokratikus médianyilvánosság biztosításával.

A szabályzat hivatkozott pontja alapján az MTI azért dobta vissza a MÚOSZ nyilatkozatát, mert szerintük az sérti a közmédia szervezeteinek jó hírét, és/vagy a közmédia valamely szervezete vagy annak munkavállalója ellen irányul.

Mint arról korábbi bejegyzésünkben írtunk, a MÚOSZ  a Mérték Médiaelemző Műhellyel közösen petíciózásba kezdett a közmédia megreformálásáért.

 

Mint a percről percre tudósításunk egy korábbi posztjában már beszámoltunk róla, Hadházy Ákos este hattól újabb tüntetést hirdetett a Kunigunda utcába, az MTVA székháza elé. Az esemény Facebook-oldalán már több mint 12 ezren jelezték érdeklődésüket, úgyhogy a hideg ellenére ma este is ezrek lesznek kint az utcán.

Időközben a Hallgatói Szakszervezet is meghirdetett egy gyülekezőt ötre, a Kossuth térre, minden jel szerint a diákok innen fognak kivonulni a Kunigunda utcába.

Újra bejelentkeztek az MTVA székházában tegnap este óta várakozó ellenzéki képviselők. Na, nem a közmédia képernyőin láthattuk őket, hanem a Facebookon. A képviselők azt hangsúlyozták, hogy a múlt szerdai, rabszolgatörvény elleni szavazáson új ellenzék született, amely most már egységesen küzd a rendszer ellen.

A képviselők buzdítottak mindenkit, hogy este hatkor menjen ki tüntetni a közmédia Kunigunda utcai székházához. Arról is tájékoztattak, hogy fél öttől az ellenzéki pártok elnökei nemzetközi sajtótájékoztatót tartanak a tévészákház előtt.

Ahogyan pár bejegyzéssel korábban írtuk, a szombati túlóratörvény-ellenes tüntetésen a Kossuth tér elfoglalását kezdeményező MSZP-s Komjáthi Imre vezérletével jelenleg is polgári engedetlenségi forgalomlassító akció zajlik a bánrévei határátkelőnél.

Komjáthi Imre újabb videóban számol be a legújabb fejleményekről Facebook-oldalán: a résztvevők a lezárt útsávban egy „Többen erősebbek vagyunk!” feliratú molinót feszítettek ki, majd elénekelték a Himnuszt is:

„Hajrá magyar szakszervezetek, hajrá Magyarország!”

– így köszönt el a politikus a videó végén.

 

Szabad Január címmel kampányt indít a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) januárban, amelynek célja, hogy megmutassa az állampolgároknak, hogy milyen eszközökkel léphetnek fel ők maguk az állami propagandagépezet zaja ellen.

„A propaganda média természetét jól mutatja, hogy vagy elhallgatja azt, ami tegnap és ma a közmédia épületénél történt, vagy azzal gyanúsítja a tüntetőket és ellenzéki képviselőket, hogy huligánként viselkednek. A TASZ szerint elfogadhatatlan, hogy míg egyes témákról túlzóan és a valóságot elferdítve számolnak be, addig más, a közvéleményt joggal foglalkoztató kérdésekkel kapcsolatban zavaróan csendben maradnak, minden esetben kizárólag a kormány érdekeit szem előtt tartva. A szervezet emiatt, és a hiteles újságírás fontosságának hangsúlyozása miatt indítja #szabadjanuár kampányát” – írja közleményében a jogvédő szervezet.

A kampány mottójául Deák Ferenc híres mondatát választották: „Ha tőlem függene, a sajtótörvénynek csak egy paragrafusa volna: hazudni nem szabad.”

A TASZ eszközöket szeretne adni a polgárok kezébe, amelyek segítségével fel tudják ismerni a hiteles hírforrásokat és ki tudják szűrni a propagandát és álhíreket.

Ezzel párhuzamosan a Mérték Médiaelemző Műhely és a Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) petíciózásba kezd, mellyel az MTVA megreformálását szeretnék elérni. A két szervezet a következő javaslatokat teszi

A közmédia:

  1. nem tesz közzé kormányzati hirdetést, mert az sérti a függetlenségét: A kormányhirdetés olyan burkolt támogatás, ami a közmédia gazdálkodását átláthatatlanná teszi, bőkezű jutalomként további kormányhűségre ösztönöz, ráadásul a közmédiát a propaganda eszközévé silányítja.
  2. havi rendszerességgel tesz közzé független elemzést hír- és közéleti műsorai kiegyensúlyozottságáról: A közmédia alapvető feladata, hogy a közös ügyeinkről értelmes párbeszédet ösztönözzön. Ebben az elmúlt években nagyon rosszul teljesített. A közönség bizalmának visszanyerését segíti, ha folyamatosan pontos, ellenőrizhető képet kapunk a tájékoztatás minőségéről.
  3. létrehoz egy olyan független testületet, amely a közönségtől érkező panaszok kezelésére alkalmas: A közönséggel való bizalmi viszony helyreállításának szimbóluma egy olyan testület, amely komolyan veszi a közönségtől érkező panaszokat, és a közmédia minden intézményén következetesen számonkéri a törvényi és az etikai szabályok betartását.
  4. közzéteszi havonta csatornánkénti bontásban a nézettségi/hallgatottsági/elérési adatokat: a gazdálkodás átláthatóságának minimuma, hogy a közönség tudja, a saját pénzéből fenntartott közmédia mennyi embert ér el, és ezzel milyen társadalmi hatást képes kifejteni.
  5. olyan költségvetést készít és hoz nyilvánosságra évente, amelyben műsorpercre lebontva világosan látható, hogy melyik műsortípus mennyibe kerül és mennyi jelenik meg belőle: A közpénz-tízmilliárdokat felemésztő közmédia gazdálkodását teljesen átláthatóvá és ellenőrizhetővé kell tenni. Ez nem csak alkotmányos igény, hanem európai jogi kötelezettség is.
  6. közzétesz minden beszállítói szerződést kereshető formában, adatigénylés nélkül: A hiteles működés alapfeltétele a közpénzekkel való pontos elszámolás.
  7. Kampányidőszakban miniszterelnök-jelölti vitát kezdeményez, amit akkor is bemutat, ha nem minden jelölt jelenik meg. Nem fordulhat elő még egyszer, hogy a választópolgárok úgy adják le a szavazataikat, hogy alkalmuk se volt összemérni a jelöltek elképzeléseit és képességeit. A közmédia nem asszisztálhat olyan politikai kampányokhoz, amelyek a politikai döntésekből teljesen kiiktatják az ésszerűséget.

A petíciót ide kattintva lehet aláírni.

A szakszervezetek immár több mint egy hete folyamatosan blokkolják az utakat országszerte. A félpályás útlezárások egyre hosszabb ideig tartanak és egyre több embert mozgatnak meg.

Ám míg ezek előre bejelentett akciók voltak, ma valami új jön: Komjáthi Imre, az MSZP alelnöke által szervezett polgári engedetlenségi akció következik.

Az akció során ma délután 2-től a tervek szerint holnap délután 3-ig lezárják Bánrévénél a magyar-szlovák határ Szlovákiába menő oldalát. Az akcióban több szakszervezet, a kazincbarcikai DK, az ózdi MSZP és Jobbik is részt vesz.

A cél a figyelemfelkeltés és a rabszolgatörvény elleni tiltakozás.

Komjáthi saját Facebook-oldalán az alábbi idézettel kommentálta az akciót:

„Henry David Thoreau ‘A polgári engedetlenség iránti kötelesség’ című műve szerint, egy magasabb rendű törvény alapján minden embernek kötelessége megtagadni az együttműködést és elviselni az ezzel járó büntetést, ha az állam igazságtalan politikát folytat.”

Komjáthi rövid élő bejelentkezését itt láthatjátok:

Az LMP politikusa az MTVA székházához hozott pizzából kínálja az ott állomásozó rendvédelmiseket.

LMP / Facebook

A műsorvezető saját Facebook-oldalán olvasta fel az ellenzékiek petícióját.

Szél Bernadett és Hadházy Ákos megtette a feljelentést hivatalos személy elleni erőszak (Btk 310. para. (1) a) miatt, miután az MTVA biztonsági emberei annak ellenére alakalmaztak velük szemben testi kényszert, hogy a képviselőknek szabad bejárásul van a közmédia épületeibe, illetve a politikai szólásszabadság súlyos sérelme miatt (Emberi Jogok Európai Egyezmèny 10. cikk megsértése) a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságához fordulnak.

Szél Bernadett sok erőt kíván azon társaiknak, akik jelenleg is az MTVA székházában vannak, és követelik, hogy felvehessék a kapcsolatot Papp Dániel vezérigazgatóval, és hogy beolvashassák 5 pontos petíciójukat élő adásban.

„Egyeztetünk és folytatjuk a küzdelmet!” – zárja Facebook-posztják Szél.

Elfogadhatatlan, hogy politikusok erőszakkal akarnak beavatkozni egy szerkesztőség működésébe – jelentette ki Hidvéghi Balázs, a Fidesz kommunikációs igazgatója hétfőn Budapesten újságíróknak, reagálva az MTVA székházában történtekre.

Hidvéghi Balázs kifejtette: vasárnap éjjel ellenzéki politikusok behatoltak az MTVA székházába azzal az ürüggyel, hogy információt szeretnének kérni, ott aztán hamis tűzriadót idéztek elő, a televízió munkatársaira agresszíven rátámadtak, be akartak avatkozni a szerkesztőség munkájába.

A Fidesz kommunikációs igazgatója ezt a képviselői hatalommal és jogosítványokkal való agresszív visszaélésnek nevezte, hangsúlyozva: az országgyűlési képviselői jogkör nem azt jelenti, hogy erőszakosan megzavarják egy közüzem működését.

Közölte: a Fidesz-KDNP elfogadhatatlannak tartja ezt a viselkedést.
Nyilvánvaló – folytatta a politikus -, hogy mi a céljuk: „meg akarják félemlíteni az újságírókat, ezért viselkednek agresszíven, ezért hatolnak be a televízió épületébe”.

Ezek jól ismert módszerek, „ezek a bevándorláspárti Soros-hálózat módszerei”, így akarják megfélemlíteni azokat, akik nem értenek egyet velük – mondta Hidvéghi Balázs.

(MTI)

Az MTVA székházából való távozásakor nyilatkozott Mesterházy Attila, az MSZP egykori elnöke is. Mesterházy szerint a képviselőktől nem messzire található a főszerkesztő irodája, de mégsem áll szóba velük. Azt szeretnék elérni, hogy a baloldali magyar választók véleménye is megjelenhessen a közmédiában, hiszen ők is finanszírozzák annak működését.

Mesterházy szerint nem igazak a kormánypárti állítások, hogy az ellenzéki képviselők erőszakosak lennének, vagy hogy zaklatnák az alkalmazottakat. Ők valójában csak arra várnak, hogy felelős beosztású közmédiás szóba álljon velük.

Mesterházy arról is tájékoztatott, hogy az MSZP összehívta a megyei szervezetek vezetőit és az országos elnökséget – tehát a párt teljes vezetését –, hogy megbeszéljék a következő lépést, hogyan szerezzenek érvényt az emberek elvárásának.

A Nyomtass te is! ma különszámmal jelent meg, amely az ellenzéki képviselők 5 pontos petícióját tartalmazza, és amelyet tegnap este próbálnak beolvasni a közmédia műsorában, sikertelenül.

Az MTVA bejáratánál lévők viszont kifüggesztették az öt pontot, amely a rabszolgatörvény azonnali visszavonását, kevesebb rendőri túlórát, független igazságszolgáltatást, európai ügyészséget és független közmédiát követel.

A petíciót bárki letöltheti a Nyomtass te is! oldaláról, kinyomtathatja és megoszthatja másokkal.

Hadházy Ákos és Szél Bernadett éppen feljelentést tesz hivatalos személy elleni erőszak miatt, miután az MTVA biztonsági őrei testi kényszert alkalmazva mindkettejüket kidobták a székházból.

Hadházy szavaival élve „a sors röhejes iróniája” az a plakát, amivel a BRFK  Teve utcai épületében találták szembe magukat:

forrás: Hadházy Ákos / Facebook

Papp Dániel, az MTVA bíróság által is hírhamisítónak kimondott vezérigazgatója birtokvédelmi eljárást kért Óbuda-Békásmegyer jegyzőjétől. Kiss Anita jegyzőasszony meg is jelent a székházban tartózkodó ellenzéki képviselők előtt és tájékoztatta őket az eljárásról.

Papp Dániel kérelmét is felolvasta, amelyben az szerepel, hogy a képviselők „zavarják a közmédia munkabékéjét”, és zaklatják a közmédia munkatársait.

A képviselők tájékoztatták a jegyzőt, hogy országgyűlési képviselőként joguk van az MTVA épületében lenni, semmilyen szabálysértést nem követtek el. Arról is tájékoztatták a jegyzőt, hogy a biztonsági őrök erőszakot alkalmaztak ellenük.

Az ellenzéki képviselők azt követelik, hogy a „gyáva” Papp Dániel jelenjen meg a helyszínen, ne a jegyző mögé bújjon. A jegyző szerint Papp Dániel azt szeretné, ha külön hallgatná meg a feleket az önkormányzat képviselője, tehát nem szeretne találkozni az ellenzékiekkel.

A jegyző most jegyzőkönyvet vesz fel.

Az MSZP országgyűlési képviselője is megpróbált bejutni a közmédia székházába, ám a biztonsági őrök őt sem engedték be. Viszont egy biztonsági őr megígérte, hogy átadja a bentieknek a Gurmai által hozott kaját és telefontöltőket. A képviselőnő pedig megpróbál engedélyt szerezni, hogy maga is bejuthasson az épületbe.

Kint továbbra is gyülekeznek a demonstrálók, meleg innivalót és élelmet hoznak, például folyamatosan érkeznek a pizzák, amiből a tüntetők a biztonsági őröket is megkínálták.

A délelőtt folyamán volt egy kis félreértés, mert valaki este hatra tüntetést hirdetett az MTVA Kunigunda utcai székháza elé, ám pár órával később a Facebook-eseményt törölték. De a tévészékházból fegyveres őrök által erőszakosan eltávolított Hadházy Ákos most újra meghirdette a tiltakozást este hatra, Kitesznek az ajtón, visszamegyünk az ablakon! címmel.

Mindeközben egy másik Facebook-esemény is létrejött, amely már mostanra a tévészékházhoz hívja az embereket.

„A Belügyminisztériumból, az Alkotmányvédelmi Hivatalból, Honvédelmi Minisztériumból és a Katasztrófavédelemből jövő utasításokat kötelesek végrehajtani az MTVA biztonságát ellátó fegyveres őrök. Ez egyben azt is jelenti, hogy az, ami történt, a BM, az AH vagy a HM utasítására történt. Mindez abból a dokumentumból derül ki, ami a Magyarországi Fegyveres Biztonsági Őrök honlapján is megtalálhat” – írja az Index.

A lap szerint az országgyűlési képviselők ellen elkövetett fizikai atrocitások nem a biztonságiak saját kezdeményezésére történtek, az utasítások a Belügyminisztériumból érkeznek.

 

Az MSZP elnöke bent járt az MTVA székházban lévő ellenzéki képviselőknél, és „egy kis hadtápot” vitt nekik. Tóth Bertalan szerint a rendszerváltás óta nem fordult elő olyan, hogy országgyűlési képviselőket fizikailag bántalmazzanak egy közpénzből fenntartott közintézményben.

„Kitartanak a képviselők” – mondta el Tóth, aki szerint az ellenzéki egyeztetések folytatódnak. Mindent megtesznek azért, hogy a rabszolgatörvény visszavonásra kerüljön, a jogállam pedig helyreálljon Magyarországon.

Schiffer András, az LMP egykori elnöke, és civilben ügyvéd Facebookon tett közzé egy bejegyzést, amely a 2005. évi CXXXIII. törvény 27.§ alapján megállapítja: nem volt jogalapjuk az MTVA biztonsági őreinek arra, hogy testi kényszert alkalmazzanak a bent tartózkodó képviselők ellen.

„Tekintettel arra, hogy a képviselők (1) bűncselekményt, szabálysértést nem valósítottak meg, (2) jogszerűen tartózkodtak bent, így velük szemben a testi kényszer alkalmazására jogalap nem volt. Arra viszont igen, hogy a rendőrség haladéktalanul eljárást indítson az őrző-védőkkel szemben hivatalos személy elleni erőszak miatt” – írja Schiffer.

A probléma csak az, hogy a biztonságiak nem engedik belépni a rendőrséget, annak ellenére, hogy a benti képviselők már négyszer hívták őket.

Korábban már megírtuk, hogy este hatra újra tüntetést hirdettek a Kunigunda utcára, ám időközben törölték a demonstráció Facebook-eseményét. Mindenesetre megjelent egy második Facebook-esemény, amely már most várja az embereket a Kunigunda utcába.

Helyszíni tudósítónk szerint egyébként folyamatosan érkeznek oda az emberek.

A politikusok az egész éjszakát az MTVA gyártóbázisán töltötték, hamis tűzriadót csináltak, ajtókat nyitogattak igyekeztek bejutni az elzárt területre. Végül a műsorelőkészítés egyik helyiségében éjszakáztak, mindezt közvetítették a közösségi médiában. Több alkalommal kilátásba helyezték, hogy a tiltás ellenére is be kívánnak menni a stúdiókba – írja az MTVA közleménye.

A közmédia szerint a képviselőknek joguk van bemenni az épületbe, de nem zavarhatják annak működését. Az MTVA szerint a képviselők „ajtókat nyitogattak” és megzsarolták az intézmény vezetését.

A Jobbik képviselője, Bana Tibor – aki egész éjszakát bent töltötte az MTVA székházában – nemrégiben jött ki és nyilatkozott helyszíni tudósítónknak.

A politikus mindenkit buzdított, hogy menjenek a Kunigunda utcai székházhoz és vegyenek részt a meghirdetett tüntetésen. Elmondta, hogy a biztonsági őrök több alkalommal is dulakodtak velük.

Bana szerint egy „szabad és igazságos társadalomért” harcolnak, a székházban lévő ellenzéki képviselők között pedig erős egység érezhető, az akció a „balos kollégákkal” is megerősítette az egységet. A továbbiakban is közösen, összehangoltan terveznek fellépni.

Miközben Bana kijött az épületből, újabb képviselők másztak át a kerítésen és mentek be: legutóbb az MSZP elnöke, Tóth Bertalan és a párbeszédes Kocsis-Cake Olivio ment be.

Bár hivatalosan este hatkor kezdődik tüntetés újra az MTVA Kunigunda utcai székházánál, helyszíni tudósítónk szerint már 30-40 tüntető és több országgyűlési képviselő is gyülekezik az épület kapujánál. Az érkezők folyamatosan kaját, kávét és teát visznek.

A biztonsági őrökkel való dulakodás közben csúszott meg és ütötte be a térdét.

 

Ujhelyi István, az MSZP EP-képviselője a székházban folyamatosan élőben közvetít, eközben ki is tűzött egy EU-s zászlót az ajtót őrző biztonsági őrök mellett, ha már a székházon nem látható egyébként ilyen zászló.

Hadházy és Szél erőszakos kidobása után most Varju László DK-s képviselőt rángatták meg és ütlegelték a biztonsági őrök, amikor be akart menni a hármas számú stúdióba. A képviselők egy várakozó teremben vannak, és továbbra is próbálnak bejutni az M1 műsorába, hogy felolvashassák öt pontjukat.

A bent történő eseményekről jelenleg Bősz Anett liberális képviselő közvetít:

Jelenleg már húsznál is több képviselő bent van a székházban. Oláh Lajos DK-s képviselő újra, (a reggel és hajnal folyamán már negyedszerre) hívnak rendőrséget. Eddig a rendőrök még nem mentek be a székházba.

Szél Bernadett szerint az első törvénytelenség akkor kezdődött, amikor éjjel nem engedték vissza őket az MTVA székházába, miután a képvsielők kimentek a tüntetőket megnyugtatni, informálni, mi történik éppen odabent (később trükközve sikerült visszjutniuk). Szél elmondása (és élő videója tanúsága) szerint reggel egyre több fegyveres biztonsgági őr vette őket körül, akik kzölték velük, hogy nem mehetnek fel azon a lépcsőn, amelyik valószínűleg a szerkesztőkhöz vezetett volna, mivel az csúszik. Hadházy Ákos megpróbált felkapaszkodni a lépcsőn, ekkor azonban négy biztonsági őr megragadta, és kivonszolta az épületből.

Borzalmasan aggályosnak tartja, hogy nem engedték be a rendőröket a székházba, miután szó szerint kidobták a két képviselőt onnan. Élő felvételünkön látható, hogy pár perccel ezelőtt több szocialista képvsielő is bemászott a székház területére a kerítésen keresztül, miután nem engedték be őket a bejáraton.

A képvsielő szerint a rendőrök nem az embereket, hanem a közmédiát védik, ugyanis simán ott hagyták őket, amikor Hadházy feljelentést akart tenni a kidobása miatt, most viszont, amikor bemásztak a képviselők, hirtelen rengeteg készenléti rendőr jelent meg.


Szélnek és Hadházynak továbbra is minden személyes holmija bent van. Szél Bernadett láthatóan még mindig elég zaklatott állapotban van, ráadául a képvsielők is nagyon szét vannak szóródva (ki az épület különböző pontjain, ki az épület előtt), ezért a következőkben igyekeznek megtalálni egymást, mivel muszáj megbeszélniük, hogyan értékelik a kialakuló helyzetet, illetve mi a következő lépés.

A reggel folyamán legalább hat MSZP-s és DK-s, illetve két jobbikos képviselő is átmászott a tévészékház kerítésén, hogy bejussanak a bent tartózkodó országgyűlési és EP-képviselőkhöz. Az MTVA épületét a biztonságiak bezárták, arról is érkeznek információk, hogy a munkába érkező alkalmazottak sem tudnak bejutni. A parlamenti képviselőknek egy hátsó bejáraton sikerült az épületbe jutniuk.

Az egész éjszaka az MTVA székházában várakozó Szél Bernadettet és Hadházy Ákost ma reggel konkrétan kirángatták az épületből. Dulakodás közben ráadásul Hadházyt el is lökték.

A legdurvább jelenetek nem is az épületben, hanem az épület bejáratánál zajlották, a biztonságiak konkrétan úgy lökték fel Hadházyt, és úgy úgy bántak Szél Bernadettel, mintha két részeget dobnának ki a kocsmából, nem pedig két választott országgyűlési képviselőt egy közintézményből. Ez itt látszik:

{{pp_author_avatar}}
{{pp_author}}
{{pp_time}}
{{pp_content}}