Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

A Hír TV-ben a műsorvezető határolódott el a fideszes politikustól

Ez a cikk több mint 5 éves.

Böröcz László a Fidelitas elnöke leszegett fejjel mondta fel a kormánypárt álláspontját a tüntetésekről ma este a Hír TV-ben. Színháznak minősítette az ellenzéki képviselőket az MTVA épületében ért incidenseket, meglátta az események hátterében Sorost. Ezek után arról beszélt, hogy az ellenzéki képviselők bűncselekményt követtek el.

Böröcz annyira lelkes volt, hogy az interjú végén azt mondta, hogy

„Úgy látszik, hogy Hadházy Ákos szeret két bal lábbal járni, hogy ő állandóan elesik”

A Hír TV műsorvezetője azonnal elhatárolódott Böröcztől, és megkérte, hogy ne mondjon ilyeneket, de a Fidelitas elnöke még inkább leszegte a fejét, és kissé duzzogni látszott.