Bödőcs Tibor Áderje az apácahant madarak elhúzódó afrikai telelése miatt aggódik újévi köszöntőjében
A haza fényre derülésének első számú feltételét Bödőcs-Áder a rozsdástorkú guvadt fürjekért való összefogásban jelölte meg.
A haza fényre derülésének első számú feltételét Bödőcs-Áder a rozsdástorkú guvadt fürjekért való összefogásban jelölte meg.
A brit politikus szerint a hidegháborús eszközökhöz hasonló elrettentési doktrínát kell létrehozni az orosz és észak-koreai állami kiberbűnözés ellen. De Wallace adót is kivetne a globális netes multikra, mert szerinte azok nem segítik se a terrorizmus, se a kiberbűnözés, se a demokratikus rendszer megvédéséért folytatott harcot.
Az iráni hatóságok időlegesen blokkolták az Instagram nevű közösségi oldal elérését az országban.
A Nem Adom a házam mozgalom aktivistái tartanak focimeccset az Orbán Viktor háza melletti, Mészáros Lőrinc által vezetett Puskás Akadémia egyik edzőpályáján.
Csak a magasabb végzettséggel rendelkező szociális dolgozók kapnak béremelést, tudta meg a Hír Tv, miután Korózs Lajos, az MSZP képviselője kérdezte a szociális dolgozók életpályamodelljéről és jövő évi béremeléséről a kormányt.
A kormány jövőre plusz 3%-kal emeli a nyugdíjat, idén év végén pedig nyugdíjprémiumot fizet. De valóban elég ez az összeg a létbiztonsághoz?
A tarnazsadányi tagiskola 2016-ban az eldugult, ürülékkel elárasztott mosdójáról vált ismertté. Az Alapvető Jogok biztosának mostani jelentése a siralmas állapotok mellett az iskolai szegregációt is megállapította.
Közhírré tétetik az igazgató figyelmeztetés, és nem létező elmarasztalásokkal „fegyelmezi” a diákokat egy tatabányai szakgimnázium.
Az elmúlt két nap kormányellenes tiltakozásait ma kormánypárti tömegdemonstrációk követték. A helyzet továbbra is feszült, az USA már be is szólt.
Geert Wilders, a holland iszlám- és bevándorlóellenes politikus rátalált a kormány által nemrég alaposan megfinanszírozott karizmatikus egyházfőre.
Nő a minimálbér, csökken a munkabér közterhe és csökken bizonyos termékek áfakulcsa is. Mi a hosszútávú hatása mindennek, és kitart-e a bőség a választások után is?
A Mérce szerzőinek év végi ajánlója az idei könyvtermésből.
A 2017/2018-as tanévben 1700-zal több sajátos nevelési igényű gyerek tanul köznevelési intézményekben, mint az előző tanévben.
Az orosz kormány eddig nem kommentálta a hírt, de eddig nincs rá bizonyíték, hogy közük lenne a szállítmányokhoz.
Ha a számok úgy vannak.
Amilyen sürgősnek tűnt, annyira nem kapkodják el…
A család- és ifjúságügyért felelős államtitkár szerint a hálapénz nem feltétlenül rossz, és a CSOK minden fiatal pár lakhatását megoldotta.
A kelet-európai társadalomelméleti vitákból nem véletlenül tűnt el az osztályfogalom. Hasznos lenne újra felfedeznünk az osztályviszonyokat, még akkor is, ha ez a nemzeten belüli konfliktusok feltárásával jár.
A Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő a gyógyító-megelőző ellátások 2017. évi maradványát osztotta fel.
A Political Critique riportere, Dawid Krawczyk az USA egyik déli államába, Georgiába repült, hogy jobban megértse azokat, akik az elnöki székbe szavazták Trumpot.
Igen, tényleg azt nem…
Egy felmérés szerint a lakosság 43%-a megfosztaná 2,5 millió honfitársát az egyik legalapvetőbb állampolgári jogától.
Az év végi költségvetési átcsoportosítások megint megmutatták, mennyire nem egyeznek a kormány prioritásai a magyar lakosság prioritásaival.
Az UNICEF friss felmérése szerint világszerte, különösképpen a háborús vagy konfliktus zónákban sokkoló méretű a gyerekek elleni erőszak.
Elutasította a Jobbik és az Átlátszó feljelentését is a Legfőbb Ügyészség a Magyarországra érkező azeri pénzek kapcsán.
Napok óta gondolkodom rajta, hogyan fogalmazzam meg, miért nem érzem mégsem teljes kudarcnak az elmúlt háromszázhatvanvalahány napot.
Bocsássák szabadon a törökországi politikai foglyokat, híreseket és ismeretleneket, baloldaliakat és vallásos konzervatívokat, bármilyen nemzetiségűeket.
„Én vagyok a magyar demokrácia utolsó védőbástyája” – nyilatkozta a Die Pressének Vona Gábor, a Jobbik elnöke.
Paks II árnyékában viszonylag ritkán esik szó az eredeti paksi egyezményről, amely pont ma félszáz éve köttetett Magyarország és a Szovjetunió közt.
Összegyűjtöttük 2017 kilenc legfontosabb nemzetközi politikai fejleményét, hogy megmutassuk, merre is halad világunk.