Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Lépett a Czeglédy-ügyben a kormány, bár most már nem sietnek annyira

Ez a cikk több mint 6 éves.

Óriási elánnal robbant be a köztudatba a Czeglédy-ügy, október végén már az Országgyűlés előtt hevert az a határozati javaslat, ami még a vádemelés és a bírósági ítélet előtt kimondta, hogy Czeglédy Csaba, az MSZP-DK-Együtt színeiben Szombathely önkormányzati képviselője, cégeivel diákmunkásokat és nyugdíjasokat károsított meg, és arra kérte a kormányt, hogy indítsa meg ezeknek az embereknek a kártalanítását.

Novemberben jobbikos segítséggel a Fidesz át is tolta a határozatot, de addigra azért már lehetett sejteni, hogy a bombasztikus ügy, amivel a kormánypártok az ellenzéket ütik, nem mentes a túlzásoktól.

Az Origo például a kultúra rovatba rejtette azt a helyreigazítást, amelyből végül kiderült, hogy valótlanul állították, hogy a károsultak száma meghaladja az ezer főt, és követelésük mértéke sem közelíti a százmilliót: károsult 11 van, a követelés pedig 802.822 forint. A köztévének pedig összesen 18 alkalommal kellett terjedelmes helyreigazítást beolvasnia, mivel ők sem ragaszkodtak kifejezetten a tényekhez, amikor a Czeglédy-ügy borzalmait ecsetelték.

Mindez persze nem zavarta a Fideszt, még a megszavazott parlamenti határozat is ezer megkárosított diákot említ – ami viszont már tényleg meglehetősen abszurd.

Aztán bár rohamtempóban megszavazták a határozatot, volt némi megtorpanás: Dömötör Csaba végül ma  jelentette be, hogy a kormány elfogadta a Czeglédy-ügy kárrendezéséhez szükséges rendeletet.

A Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára kiemelte, hogy Czeglédy rengeteg diákot és idős embert károsított meg, ezért „a kormány fontosnak tartja, hogy a károsultak mielőbb megkapják azt a pénzt, amiért megdolgoztak” – szögezte le Dömötör azt is hozzátéve: az Orbán Viktor miniszterelnök által aláírt rendelet ezt a célt szolgálja.

(MTI/Mérce)