Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

18-szor kell beolvasnia a köztévének, hogy hazudtak az ellenzéki politikusról

Ez a cikk több mint 6 éves.

Korábban írtunk róla, hogy Czeglédy Csaba ügyében az Origónak kellett olyan helyreigazítását közzétennie, amelyben elmondják, hazudtak arról, hogy Czeglédy Csaba, az MSZP-DK-Együtt színeiben képviselői mandátumot szerzett szombathelyi politikus nem „több mint 1000”, hanem 11 főt károsított meg az ellene folyó büntetőügy kapcsán. Most a köztévén a sor.

Az ellenzéki politikus ugyanis az M1-et üzemeltető Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt.-t ellen is sajtó helyreigazítási pert nyert, amely kötelezi arra a céget, hogy ugyanabban az időpontban és terjedelemben ugyanannyiszor tegyen közzé helyreigazítást Czeglédy Csaba ügye kapcsán, ahányszor valótlanságot állítottak róla.

A Népszava által megszerzett ítélet szerint az M1 Híradó műsorvezetőjének különféle időpontokban hat, meglehetősen terjedelmes helyreigazítást kell majd  bármilyen kommentár nélkül felolvasnia, összesen legalább tizennyolc alkalommal.

Czeglédy Csaba ellen a nyomozás egyébként tovább zajlik. A gyanú szerint ugyanis Czeglédy, aki egy szombathelyi székhelyű gazdasági társaság vezetője, e tevékenységgel kapcsolatos közterhek alóli mentesülés céljából társaival egy többszintes céghálót működtetett, melynek eredményeképpen az állami költségvetést több, mint 3 milliárd forintos vagyoni hátrány érte.

De miközben még vádemelés sincs az ügyben, tehát nem tudhatjuk, mennyire tűnik bizonyíthatónak Czeglédy bűnössége, a kormánypropaganda már bűnösként kezeli, sőt a kormánypárt most készül elfogadni egy parlamenti határozatot, amelyben a parlament előre megállapíthatná Czeglédy bűnösségét, átnyúlva az ügyészségen és a bíróságon.

(Népszava/Mérce)