Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Az Országgyűlés hiába szavazta meg soron kívüli kártalanításukat, tovább várhatnak bérükre Czeglédy volt alkalmazottai

Ez a cikk több mint 6 éves.

Nagyon sietős volt a kormánynak, hogy november közepén megszavazza a Czeglédy Csaba vezette Human Operator Zrt. bér nélkül maradt dolgozóinak kártalanítását, plusz, teljesen rendhagyó és abszurd módon a szombathelyi önkormányzat képviselőjének bűnösségét is. Ennek ellenére a károsult diákmunkások nem jutottak egyelőre pénzükhöz, sőt, a Népszava információi szerint, egyhamar nem is fognak.

A lap a a Kormányzati Tájékoztatási Központ (KTK) válasza alapján úgy tudja, hogy „a kormány megkezdte a Czeglédy-ügyben károsult diákok és nyugdíjasok kárrendezéséhez szükséges jogszabályok előkészítését”.

A NAV még júniusban lépett fel a hárommilliárd forintos adócsalással vádolt Human Operator cég ellen, amelyet az MSZP-DK-Együtt színeiben indult Czeglédy vezet. Ráadásul épp fizetésnapon. A politikus ügyvédje szerint a munkavállalók zömét kifizették, néhány tucat maradhatott bér nélkül. Ahogy mi is megírtuk, a kormány és médiája ezzel ellentétben több mint 1000 károsultat emlegetett, csakhogy a politikus több sajtópert nyert már, cáfolva ezeket a számokat, és többszörös helyreigazításra kötelezve a közmédiát vagy az Origót.

A Népszava megpróbált kapcsolatba lépni Fiák Istvánnal is, aki a Magyarországi Diákvállalkozások Országos Érdekképviseleti Szövetsége (DiákÉsz) vezetője, és magát „a károsult diákok képviselőjeként” tünteti fel a lap szerint. Ő azonban nem kívánt nyilatkozni. Czeglédy ügyvédje úgy véli, Fiák jelenleg inkább akadályozza a diákmunkások kifizetését, amit a kormányhatározat egyébként különösen sürgősnek ítélt meg novemberben. Kérdés, hogy ez is fake-e, mint a károsultak száma…

A Népszava arra is emlékeztet, hogy Fiák jó kapcsolatokat ápol Kósa Lajossal, és a RomNet korábbi cikke szerint irodája is részesült a Farkas Flórián nevével fémjelzett „Híd a munka világába” projektből. Az Országos Roma Önkormányzat több mint százmillió forint értékben kért be háttér-tanulmányokat, ezek egyikét a Fiák és Társa Ügyvédi Iroda készítette 9,9 millió forintért.

(Népszava)

Frissítés 23.35 : A DiákÉsz a Mércéhez is eljuttatta a Népszava cikkének több állítását vitató levelét. Mivel ezen állítások nagy részére mi nem utaltunk, csak annyit idéznénk e levélből, hogy a DiákÉsz szerint:

  • Czeglédy Csaba és a Human Operator Zrt. a DiákÉSZ közreműködése nélkül is bármikor kifizethette volna a károsult diákokat, de úgy látjuk, erre semmilyen szándéka nincs.
  • A DiákÉSZ úgy gondolja, hogy mindent megtett a Czeglédy-károsult diákok kártalanításáért, köszöni az Országgyűlés segítségét és várja a Kormány rendkívüli kárrendezési döntését.