„Én vagyok a magyar demokrácia utolsó védőbástyája” – nyilatkozta a Die Pressének Vona Gábor a Jobbik elnöke. A mondat célja érthető: a Jobbik elnöke tovább folytatja azt a pozicionálási gyakorlatot, amelyben a bal-jobb tengelyt meghaladva próbálja elfoglalni a demokrata-nem demokrata pozícióban a baloldalt.

A demokrácia persze szubjektív dolog, mindenki mást ért alatta, így elképzelhető, hogy van olyan, akinek Vona a demokrácia védőbástyája. Nekem nem, ennek pedig több oka is van.

Egyrészt, az én demokrácia felfogásomban a demokrácia nem egy választóvonal. Nem az történik, hogy idáig demokrácia van, utána diktatúra. Magyarország ma egyre inkább halad befelé egy alagútban, aminek nem tudjuk hol van a vége, és amely alagút a diktatúra alagútja.

Sőt, az a szörnyű helyzet, hogy ha esetleg leváltja valamelyik párt a Fideszt, attól sem lesz automatikusan demokrácia.

Az én demokráciafelfogásom ugyanis nem arról szól, hogy ha négyévente vannak pártok, amikre lehet szavazni, akkor minden rendben van. Például nem nevezném azt demokráciának, ahol szabadon versenghetnek a különböző oligarchák által támogatott, feltőkésített pártok, egy olyan médiatérben, amelyet oligarchák tartanak a birtokukban. Simicska Lajos és a Jobbik többek között ezért nem lehet a demokrácia védőbástyája, és többek között ezért van a magyar politikai berendezkedés fényévekre a demokráciától.

Az én elképzelésem szerinti demokráciában a gazdasági, a média és a politikai tőke nem fonódik össze. A hatalom nem a keveseké, hanem a népé. A kormányt pedig nem elitcsoportok kontrollálják, hanem az állampolgárok tömegei, akiknek épp ezért szolga módjára meg kell felelniük (a nagytőke és az oligarchák helyett) a politikai elit tagjainak.

Pontosan ezek miatt nem élünk demokráciában, ez viszont nem jelenti azt, hogy a politika, az állam irányítóinak döntései ne lennének fontosak, sőt, igazi, a mindennapi életünkre téttel bíró döntések.

Elég keményen ott van minden döntésben, hogy mennyi lesz a rezsi, mekkorák a lakbérárak, a minimálbér, vagy a szimpla bérek, milyen az oktatás, az egészségügy, és így kinek, mire, mennyi esélye van az életben.

Elmenekülni nem lehet a politika elől. Ha becsukod a szemed, akkor is ott lesz a társadalom folyamatainak alakításában, az életedben.

Ez pedig azt jelenti, hogy ha nincs is demokrácia, utóvédharcokat folytatni kell annak védelme érdekében. Mert lehet még kevésbé demokrácia, lehet még kevesebb beleszólásunk a minket érintő kérdésekbe, sőt, lehet még több beleszólása a hatalomnak mindannyiunk életébe.

A demokráciának tehát nincsenek bástyái Magyarországon, és elég messzinek tűnik, hogy vára legyen. De ha hiszünk abban, hogy a demokrácia a nép jogát jelenti a saját és közösségének életébe való beleszólásra, akkor ki kell állni mellette, és küzdeni kell, mert nem nagyon van más lehetőség. Még akkor is küzdeni kell, ha nincsen.