A szakszervezetek és az ellenzéki pártok sorra reagálnak a rabszolgatörvény kihirdetésére
Nem kifejezetten pozitív felhanggal.
Nem kifejezetten pozitív felhanggal.
Vidéken több helyen is tüntettek, a kecskemétiek voltak viszont a legmérgesebbek.
Eddig csak politikailag támadták a tüntetők a Fideszt: itt az ideje, hogy békés, de határozott fellépéssel elkezdjük támadni a gazdasági háttérországot. Ott kell támadni, ahol igazán fáj! – a pénztárcánál.
Ki is hirdette.
Pedig eleve nem mind voltak ott.
A rabszolgatörvény keltette hullámok utáni tüntetéssorozat ezen a héten sem csillapodik. A vidék és a külföld is tüntet.
A miniszterelnök megmondta.
A vád szerint két rendőrrel verekedett a Kossuth téren december 16-án, súlyosbító körülményként az ügyész büntetett előéletét hozta fel.
Puzsér Róbert is beszállt, két forduló jöhet. A másodikban mérkőzik ő meg a baloldal jelöltjével.
Azt szeretnék, ha a köztársasági elnök nem írná alá a rabszolgatörvényt.
Januártól a Szakszervezetek Érdekegyeztető fóruma sztrájkra hív a közszférában.
Adrien Beauduin kanadai-belga állampolgárságú diákot szerdán vették őrizetbe, a rendőrség gyanúja alapján 2-8 évig terjedő szabadságvesztéssel nézhetne szembe.
Az elmúlt napokban megtiszteltetés volt titeket szolgálni.
Három éve a megyei főkapitány szabja meg, ki kapja pénzben és kapja szabadidőben a túlórájáért járó ellentételezést.
Nem egy, hanem több rabszolgatörvény ellen tiltakoznak.
Nem szabad hagynunk, hogy a „tüntetők vs. kormány” szembenállás, ami a demonstrációk eredeti célja és üzenete volt, „tüntetők vs. rendőrök” szembenállássá változzon.
„Készült a magyar nép megbízásából.”
Miféle új egységen alapul az új lázadás?
Már csak az a kérdés, hogy be is kerül-e az adásba.
Attól még, hogy valaki jogszabályt sért, a rendőrök nem sérthetnek jogszabályokat, hiszen a rendőrök hivatása éppen az, hogy jogsértés esetén intézkedjenek.
Főnöke megtiltotta, hogy beszámoló készüljön a demonstrációról, vagy ha készül, akkor csakis azután, miután azt megbeszélték a városvezetéssel, másnap felmondott az újságíró.
A Város Mindenkié csoport többször is megkísérelte az Országgyűlés elé vinni törvénymódosító javaslatát, mely megtiltaná a gyermekes családok elhelyezés nélküli kilakoltatását, ám a kormány eddig tudomást sem akart venni róla.
A kormány szerint minden rendben van, a hajléktalanokat segítő intézkedéseknek köszönhetően többen vannak a szállókon.
A dolgozók kezében a döntés, hogy legyen változás, vagy ne legyen, és menjen minden tovább az eddigiek szerint.
Hannovertől Sopronig tartottak tüntetéseket és szolidaritási akciókat ma az emberek.
A tüntetésen az ellenzéki pártok is képviseltetik magukat.
A Kossuth téren ma a korábbiaknál jóval kevesebb, kb. 50-100 ember gyűlt össze.
Ötödik alkalommal tartottak lakásmenetet Kolozsváron, ahol igazságosabb lakáspolitikát követeltek.
Van olyan üzem, ahol a dolgozók a törvény elfogadása után azonnal sztrájkba léptek volna, sokan azonban óvatosabbak.
A HVG közzétette az első szerződésmódosítást, szakszervezeti forrásaink több esetről is tudnak.